logo

XI Sextilis AD

Marcus Tullius Cicero védőbeszéde Quintus Ligarius védelmében I. rész

Új és a mai napig nem hallott bűntett miatt tett nálad, C. Caesar, rokonom, Q. Tubero feljelentést arról, hogy Q. Ligarius Africában volt, és ezt C. Pansa, e kiváló tehetségű férfi – talán hozzád fűződő barátságában bízván - be is merte ismerni: így tehát nem tudom, hová forduljak.
Arra felkészülten jöttem ide, mivel a dolgot te sem magadtól nem tudhatod, sem máshonnan nem hallhattad, hogy tájékozatlanságodat e szerencsétlen ember megmentésére használjam fel. Minthogy azonban az ellenfél buzgalma révén kitudódott, ami eddig rejtve volt, el kell ismernem, úgy vélem, kiváltképp mivel rokonom, Pansa így járt el, hogy nem is tehetnék másként, s a vitát elhagyván beszédemnek teljességgel irgalmadhoz kell fordulnia, amelynek révén igen sokan megmenekedtek; nem azáltal, hogy bűnük alól felmentést, hanem hogy tévelygésük alól bocsánatot nyertek tőled.

Olyan előnyre tettél tehát szert, Tubero, ami a vádló számára a legkívánatosabb: egy vádlottra, aki beismeri tettét; azonban csupán annyit ismer be, hogy ugyanazon az oldalon állott, amelyen te, amelyen atyád, e minden dicséretre méltó férfiú is. Ezért hát saját vétketekről kell vallomást tennetek, mielőtt Ligariusnak bármely bűnt is a szemére vetnétek. Q. Ligarius ugyanis, amikor a háborúnak még a gyanúja sem merült fel, legátusként C. Considiusszal Africába ment, amely tisztséget mind a polgároknak, mind a szövetségeseknek olyan nagy helyeslése mellett viselte, hogy a provinciából távozó C. Considius nem tehetett volna a lakosság közmegelégedésére, ha valaki mást állított volna a provincia élére. így Ligarius, miután sokáig hasztalanul vonakodott, akarata ellenére átvette a provinciát; amit béke idején úgy irányított, hogy feddhetetlensége és tisztessége mind a polgárok, mind a szövetségesek számára szerfelett kedves volt.

A háború oly hirtelen robbant ki, hogy akik Africában voltak, előbb hallottak arról, hogy háború folyik, mint annak előkészületeiről: ezt hallván részint megfontolatlan pártszenvedélyből, részint előbb életükért, majd érdekeikért érzett félelmükben vezért kerestek maguknak, Ligarius azonban otthonára tekintvén, s arra vágyván, hogy övéihez hazajusson, semmilyen ügybe nem volt hajlandó belekeveredni. Időközben P. Attius Varus, aki korábban praetorként igazgatta Africát, Uticába jött.
Azonnal csődület támadt körülötte, s ő nem csekély becsvággyal ragadta magához a főhatalmat, ha az ugyan főhatalom lehetett, amit minden hivatalos határozat nélkül egy tapasztalatlan tömeg közfelkiáltással egy magánemberre ruház.Így tehát Ligarius, aki minden ilyesfajta tevékenységtől meg akart menekülni, Varus megérkezésével egy kevés nyugalomhoz jutott.

Eleddig, C. Caesar, Q. Ligarius ment minden bűntől: otthonról nemcsak hogy nem háborúba, hanem a háború legcsekélyebb gyanúja nélkül indult el, legátusként békeidőben érkezett meg, a felettébb békés provinciában olyan magatartást tanúsított, hogy annak a béke csak hasznára vált volna. Elutazása bizonyosan nem sérthet téged: akkor hát maradása?
Az még kevésbé; elutazása ugyanis nem becstelen szándékból, maradása pedig tisztes szükségből fakadt. Ezen két időszak tehát híjával van minden bűntettnek: az első, amikor legátusként megérkezett, a második, amikor a provincia sürgető követelésére Africa irányításával megbízták.

A harmadik időszak az, amikor Varus megérkezése után Africában maradt; ha ez bűntett, úgy kényszer hatása alatt elkövetett, és nem szándékos bűn. Vajon Ligarius, ha onnan valamely módon megszabadulhatott volna, inkább akart volna-e Uticában, mint Rómában lenni, inkább P. Attiusszal, mint fivéreivel, akikkel egy test s egy lélek volt, inkább idegenekkel, mint övéivel? Már legátusi tisztsége idején is vágyakozással és aggódással töltötte el fivérei iránti hihetetlen szeretete, közömbös lélekkel viselhette-e, hogy a háború viszálya elszakítsa fivéreitől?

Eddig tehát, Caesar, semmi jel nem mutat arra, hogy Ligariusnak mások lettek volna a szándékai, mint neked; figyeld meg, kérlek, mily hűséggel védem ügyét, még a magamét is elárulom! Oh, csodálatos és minden dicséretre s magasztalásra, írásban s emlékművekkel való megörökítése méltó kegyesség!
Amikor M. Cicero valaki mást véd színed előtt amiatt, hogy nem volt azon ügy részese, amelyben saját részességét bevallja, nem fél attól, mit gondolsz magadban csendben, s. attól sem riad meg, mi juthat róla magáról eszedbe, miközben ama másik emberről hallasz..
Lásd, mily kevéssé riadok meg! Lásd, hogy nagyvonalúságodnak s bölcsességednek mily ragyogó napja kél fel számomra, míg színed előtt beszélek. Fel fogom emelni hangomat, amennyire csak tudom, hogy a római nép meghallja: miután a háború elkezdődött, Caesar, s már nagyrészt meg is vívták, minden kényszertől mentesen, saját elhatározásomból és akaratomból azon sereghez utaztam, amely ellened ragadott fegyvert. Ki előtt mondom ezt? Nemde azon ember előtt, aki noha ezt tudta, engem mégis - még mielőtt látott volna – visszaadott az államnak; aki nekem Egyiptomból levelet küldött, hogy maradjak meg annak, aki voltam, aki, noha maga volt az egész birodalomban a római nép egyetlen imperatora, hagyta, hogy én legyek a másik; aki maga megengedte - C. Pansa hozta nekem e hírt - , hogy a babérral díszített vesszőnyalábot megtartsam, amíg meg kívánnám tartani; aki úgy vélte, hogy csak akkor ment meg engem igazán, ha ezen megmenekedést anélkül nyújtja,
hogy akár egyetlen címemtől is megfosztana.

Lásd, kérlek, Tubero, hogy míg a magam tettét sem habozom bevallani, addig Ligariusét illetően ezt nem merem megtenni. Mindezt pedig azért mondtam el magamról, hogy Tubero - akiről ugyanezeket mondom el - megbocsásson nekem; támogatom szorgalmát és dicsőségét, akár közeli rokonságunk miatt, akár mert tehetségében és tanulmányaiban örömet találok, akár mert úgy vélem, hogy ifjú rokonom dicsőségéből reám is háramlik valamely haszon.

Azonban megkérdem: ki tartja bűntettnek, hogy Ligarius Africában volt? Nemdebár az, aki maga is ugyanazon Africában kívánt lenni, és az panaszolja fel, hogy abban őt Ligarius megakadályozta, s kétségkívül fegyveresen lépett fel maga Caesar ellen. Hisz mi ellen irányult kivont kardod, Tubero, a pharsalosi csatában? Kinek a keblét célozta meg azon kardhegy?
Mi volt fegyvereid szándéka? Mire irányult elméd, szemed, kezed, lelked lángolása? Mire sóvárogtál? Mit kívántál? Túlontúl szorongatlak; úgy tűnik, az ifjú zavarba jön; visszatérek
a magam ügyéhez: ugyanazon az oldalon harcoltam.

Mi másra törekedtünk hát, Tubero, mint azon hatalomra, amelyet most Caesar birtokol? Akiknek büntetlensége, Caesar, kegyességednek válik dicsőségére, ugyanazoknak a beszéde tüzeljen kegyetlenségre?
Ugyanakkor ezen ügyben, Tubero, némiképp hiányolom okosságodat, s még sokkal inkább atyádét, minthogy ő, ama mind tehetségére, mind műveltségére nézve kiváló férfiú nem látta ezen ügy lényegét; ugyanis ha látta volna, bizonyára jobban szerette volna, hogy bármilyen más módon add elő a vádat.
Olyan embert vádolsz ugyanis, aki bevallja tettét. S ez nem elég: azt vádolod, akinek az ügye - miként én állítom – jobban áll, mint a tied, vagy - ha így kívánod - ugyanúgy.

Ezen dolgok meglepőek, azonban egyenesen szörnyűséges, amit mondani fogok: ezen vádnak nem az a célja, hogy Q. Ligariust elítéljék, hanem hogy megöljék. Teelőtted egyetlen római polgár sem tette ezt: ezek külhoni szokások, amelyek vagy a könnyelmű görögöktől, vagy az embertelen barbároktól származnak. Hiszen mi mást tűztél ki célul magad elé? Hogy ne lehessen Rómában?
Hogy ne élhessen fivéreivel, nagybátyjával, T. Brocchusszal, és annak fiával, unokafivérével s a mi körünkben? Hogy ne élhessen hazájában? Hát ott él? Nélkülözhet-e mindannál többet, mint amit most nélkülöz? Távol kell maradnia Itáliától; száműzött. így hát nem hazájától - amit már most is nélkülöz hanem életétől akarod megfosztani.

Ám ezt még azon dictatornál, aki mindazokat, akiket gyűlölt, halállal büntette, sem vihette így senki keresztül: ő maga adott parancsot az illető megölésére anélkül, hogy ezt bárki is követelte volna, s még jutalmakkal is ösztökélt erre; ezen kegyetlenséget azonban ugyanazon férfiú bosszulta meg néhány évvel később, akitől te most azt követeled, hogy kegyetlen legyen.”. „Én azonban ezt nem követelem „, fogod mondani.
Bizony mondom, ezt elhiszem, Tubero. Ismerlek ugyanis téged, ismerem atyádat, házatokat, neveteket; ismeretes előttem nemzetségednek és családodnak az erényre, emberségre, műveltségre s számos kiváló ismeretre irányuló törekvése. Így hát bizonyosan tudom, hogy ti nem követeltek vért, csak éppen kissé meggondolatlanul jártok el. A dolog ugyanis azt mutatja, mmtha azon büntetéssel, amely ez idáig Ligariust sújtja, nem volnátok megelégedve.
Mely más büntetés van még ezen felül a halálbüntetésen kívül? Ha ugyanis száműzetésben van, mint ahogy valóban ott is van, úgy mi többet követeltek még? Hogy ne nyerjen bocsánatot? Ez azonban még sokkal kegyetlenebb és keményebb. Amit mi itthon könnyek között s földre omolva könyörögve kérünk, nem annyira ügyünkben, mint inkább ezen férfiú emberségében bizakodván, s te azért harcolsz, nehogy célt érjünk, sirámaink ellen támadsz, s akadályozni kívánsz minket abban, hogy magunkat lába elé vetve könyörgően felemeljük szavunkat?

Ha te hirtelen előugrottál volna, amikor ezt Caesar házában tettük - amit meg is tettünk, s remélem, nem hiába tettük s kiáltozni kezdtél volna: „ Caesar, őrizkedj attól, hogy megbocsáss, őrizkedj attól, hogy szánalomra indítson a fivéreknek fivérük megmentéséért eléd tárt könyörgései”, nem vetkeztél volna ki akkor teljesen emberségedből? Mennyivel kegyetlenebb hát ez, hogy az ellen, amit mi otthonában kérünk tőle, te a farumon harcolsz, s ily nagy nyomorúságukban sokakat meg akarsz fosztani az irgalom nyújtotta menedéktől?

Nyíltan kimondom, Caesar, amit gondolok: ha az ily hatalmas szerencse híjával volna az oly nagy szelídségnek, ami neked tenmagad által, igen, kimondom, tenmagad által sajátod - tudom, mit beszélek - , úgy e győzelmet felettébb keserű gyász borítaná el: hisz mily sok győztes kívánná, hogy kegyetlen légy, ha még a legyőzöttek között is találhatni ilyeneket! Mily sokan akarnák, hogy senkinek se bocsáss meg, s kívánnának téged kegyességed gyakorlásában gátolni, ha még azok, akiknek te magad megbocsátottál, sem akarják, hogy mások iránt is könyörületes légy!

Ha be tudnánk bizonyítani Caesarnak, hogy Ligarius egyáltalában nem volt Africában, ha egy tisztes és kegyes hazugsággal meg akarnánk menteni egy szerencsétlen polgárt, még akkor is embertelen volna felfedni és megcáfolni hazugságunkat, mivel egy polgár ily válságos és veszélyes helyzetben van, és ha valaki ezt meg is tenné, úgy bizonyosan nem az, aki ugyanazon az oldalon s ugyanabban a helyzetben volt.
Ám egy dolog azt akarni, hogy Caesar ne maradjon tévedésben, és más azt akarni, hogy ne gyakoroljon kegyelmet. Az első esetben ezt mondanád: „Caesar, óvakodj hinni nekik; Africában volt, s ellened harcolt!” Azonban mit mondasz most? „ Óvakodj megbocsátani!” Ez nem olyan hang, amit egy ember a másik ember felé hallat. Aki veled szemben, Caesar, ily hangot használ, előbb veti el magától saját emberségét, mint ragadja el tőled a tiedet.


Tubero azon követeléssel kezdte vádbeszédét, úgy vélem, hogy Q. Ligarius bűnéről akar szólni. Nem kétlem, hogy csodálkoztál azon, hogy részint nem valaki másról beszél, részint pedig az beszél, aki ugyanazon ügy pártján állott, valamint azon, milyen újabb bűnt hozhat elő. Te bűnnek nevezed ezt, Tubero?
Miért? Ezen ügyet eddig ugyanis sohasem illették e névvel: egyesek tévedésnek, mások félelemnek; akik szigorúbban ítélnek, reménykedésnek, pártszenvedélynek, gyűlölségnek, konokságnak, a legszigorúbbak pedig megfontolatlanságnak hívják; bűnnek rajtad kívül eddig senki sem nevezte. Nekem pedig, ha bajunk igazi és valós okát keressük, úgy tűnik, hogy valamely végzetes balsors következett be, és szállta meg az emberek meggondolatlan elméjét, így hát senkinek sem szabadna csodálkoznia azon, hogy az emberi számításokat az isteni végzet keresztülhúzta.

Legyünk bár nyomorultak (noha ily győztes uralma alatt nem lehetünk azok; ám nem rólunk beszélek, hanem azokról, akik elestek). Legyenek volt bár pártoskodók, dühödtek és konokak; a bűn, az őrület s a hazaárulás vádjától legyen mentes a halott Cn. Pompeius és a nagyszámú többi polgár.
Mikor hallott tőled, Caesar, bárki is valami mást, vagy mi egyebet akartak fegyvereid, mint rólad a gyalázatot elhárítani? Mi mást tett győzhetetlen sereged, minthogy saját jogát s a te méltóságodat védte? Mit? És te, amikor a békére törekedtél, a bűnösökkel, vagy a derék polgárokkal kívántál-e egyezségre jutni?

Számomra azonban, Caesar, bizonyosan nem tűnnének velem szemben szerzett hatalmas érdemeid oly jelentősnek, ha azt kellene hinnem, hogy nekem mint bűnösnek kegyelmeztél meg. S hogyan szerezhettél az állam irányításában oly nagy érdemeket, ha azt akartad volna, hogy oly számos bűnös méltósága sértetlen maradjon?
Viszálynak tartottad azt kezdetben, Caesar, nem háborúnak, s nem ellenséges gyűlölségnek, hanem polgárok közötti viszálynak; mindkét párt vágyta az államot megmenteni, ám részint megfontolásaikban, részint törekvéseikben eltévelyedtek a közjótól.
A vezérek tekintélye szinte azonos volt, a követőké talán nem; az ügy akkoriban kétséges volt, mert mindkét oldalon volt valami, amit helyeselni lehetett, most azt kell jobbnak ítélni, amelyiket az istenek is segítették. Miután pedig megismertük kegyességedet, ki ne hagyná jóvá azon győzelmet, amelynek során csak fegyverben állók estek el?



Folytatás: Marcus Tullius Cicero védőbeszéde Quintus Ligarius védelmében 2 rész