logo

XXI Januarius AD

A jogfejlődés .

1. Nem feladatunk, hogy a római birodalom jogfejlődésével részletesen foglalkozzunk, éppen csak néhány az Újszövetség megértése szempontjából fontos mozzanatot kell kiemelnünk. A császárság megalakulásától fogva a provinciák lassanként és fokozatosan egységbe olvadtak a bennük uralkodó jogállapotok tekintetében is.
A Kr. e. 1. század polgárháborúi során egyes római hadvezérek, mint Pompeius, Caesar és Antonius adományából sokan jutottak hozzá a római polgárjoghoz. Ezzel megkezdődött annak a különbségnek a megszüntetése, amely egyfelől Róma és Itália, másfelől pedig a provinciák lakossága közt volt. Mivel azonban Caesarnak éppen ez a politikája váltott ki igen éles ellenhatást, azért Augustus a római polgárjog kiterjesztését nem folytatta. A különbség tehát a római polgárok és a provinciák lakossága közt továbbra is megmaradt. A provinciák továbbra is mintegy a római nép „vidéki birtokai" maradtak.

A provinciák lakossága általában megmaradt hagyományos jogi berendezkedései közt. A provinciákat az öröklött jogi szervezet fölé telepített római kormányzat kapcsolta a birodalomhoz. A helyi hatóságok önkormányzata általában megmaradt a bíráskodásnál, azonban az olyan eseteket, amikor halálos ítéletről lehetett szó, a római hatóságok saját maguknak tartottak fenn. Súlyosan megszorította a helyi önkormányzatot, hogy az adókat a birodalom vetette ki és szedte be.
Az önkormányzati szerveknek is volt ugyan adóztatási joguk - pl. a zsidók nemcsak Palesztinában, hanem a diaszpórában is fizették a templomadót a jeruzsálemi templom javára -, azonban a tulajdonképpeni adókat és vámokat a birodalom saját magának biztosította. Ismeretes, hogy a provinciák helytartói sokszor milyen kegyetlen adókat vetettek ki és hogy azokat sokszor saját meggazdagodásukra használták fel.
Az adókivetés területén elkövetett visszaélések ellen - főleg a köztársaság idején -, a provinciák csak kivételes esetekben tudtak a központi római hatóságoknál eredményesen fellépni. A császárság szigorított központi kormányzása azonban lassan ként és fokozatosan igyekezett a visszaéléseket csökkenteni.

2. Amint láttuk, a hellenisztikus birodalmak szervezetének pillérei a városok, ti. a görög polis mintájára önkormányzattal megszervezett városok voltak. Ezek jogállása a római birodalomban is megmaradt. Augustus önkormányzatukat nemcsak hogy nem szüntette meg, hanem azt továbbra is biztosította, úgyhogy e tekintetben a városok talán sohasem mozogtak olyan szabadon, mint a Kr. u. 1. században. Sőt Augustus és utódai folytatták a városok alapítására irányuló hellenisztikus politikát. így a császárság idején falvakból, tanyákból, templomkörzetekből sorra alakultak „városok", azaz helyi önkormányzati joggal rendelkező politikai közületek.
Hasonlóan alakultak a nyugati provinciákban is városok, jórészt a katonai csapattestek állomáshelyeiből, a katonai „táborokéból (castra), ill. a mellettük kialakult településekből (canabae a kereskedő bódéja, boltja, azután: „kereskedő negyed").

A város lett a birodalom keleti és nyugati provinciáiban a gazdasági és társadalmi élet alapja és központja. Gazdasági tekintetben a városiasodás indította el a polgári réteg - a földtulajdonosok, iparosok, kereskedők, stb. - kialakulását. Vagyonosodásával ez a réteg vetette meg a városi jólét és civilizáció alapjait.
A városok polgárai nem nyerték ugyan el a római polgárjogot, azonban mint városi polgárok mégis magasabb és jobb társadalmi helyzetben voltak, mint a többi lakosság. Ez a körülmény egyengette a római polgárjog fokozatos kiterjesztésének útját is. Ez azonban csak hosszas fejlődés után következett be.

Először Caesar nyitott utat a polgárjog kiterjesztésének, amikor azt megadta az italicusoknak (Itália szabad lakosságának) és személyes érdemekért bőkezűen adományozta a birodalom keleti provinciáiban is.
Augustus a régi rómaiság helyreállítása érdekében megszorította a római polgárjog megszerzésének a lehetőségét. De kb. a második századtól fogva a birodalom egységének és a polgárság egységes köztudatának a kialakulása mind szükségesebbé tette a polgárjog kiterjesztését. Ezt a folyamatot a constitutio Antonina, Caracalla 212-ben kiadott törvénye zárta le, amely a birodalom területén élő minden szabad embernek megadta a római polgárjogot. Bár a polgárjognak ez a széleskörű kiterjesztése összefüggött a kozmopolita eszménnyel, annak volt nagyon gyakorlati célja is.

A 2. század közepétől fogva ui. a római polgárokat bizonyos szolgáltatások terhelték, amelyek most azokra is hárultak, akik belőlük régebben kimaradtak. A városok lakosságát tehát nemcsak azok a kötelezettségek terhelték, amelyek az illető város polgárságával jártak együtt, hanem azok a szolgáltatások (munera) is, amelyeket rájuk, mint római polgárokra róttak ki. Ugyanakkor viszont kialakult azoknak a polgároknak a rendje is, akik immunitast, azaz bizonyos szolgáltatások alól felmentést élveztek. Ilyenek voltak a szenátorok, a magasabb rangú tisztviselők, katonák és veteránusok, orvosok, magasabb rangú tanítók, stb.


Forrás: Kovács Károly - Hellénizmus, Róma, Zsidóság