logo

XXIII September AD

Veii, Gallok

Ahogy a latin szövetség egyre sikeresebben biztosítja területeit és szorítja defenzívába az aequusokat és volscusokat az 5. század második felében, Rómának arra is lesz ereje, hogy északi szomszédjára, legnagyobb riválisára, Veiire összpontosítson. 426-ban elfoglalja Fidenaet, Veiinek a Tiberis bal partján lévő erődjét, majd a hagyomány szerint tízéves küzdelemben, 406-tól 396-ig megsemmisíti magát Veiit is. Az annalista hagyomány egyrészt a trójai háborúból vett motívumokkal színezi Veii ostromát, másrészt ehhez a háborúhoz kapcsolja a római hadászat fejlődésének meghatározó elemeit. Ekkor vezetik be a tributumot, valamint ekkor fordult elő először, hogy a római katonák a telet is katonai táborban, háborúban töltötték.
Evvel összefügg, hogy először fizetett az állam stipendiumot, lehetővé téve polgárainak az egész éves szolgálatot. A Veii elleni küzdelem legendás és történetibb elemei a római hagyományban a háború súlyos voltát és jelentőségét mutatják.

Az ellenséges város az 5. század végén még nagyobb területtel rendelkezett, és ebből következően valószínűleg népesebb is volt, mint Róma, katonáinak fegyverzete és kiképzettsége - az etruszk városok átvették a görög hoplita fegyverzetet és - taktikát - sokkal fejlettebb lehetett, mint például a volscusoké.
Veii legyőzésének tehát óriási erőfeszítésbe kellett kerülnie. Róma győzelme mögött egyrészt társadalmának militarizáltsága állhatott, másrészt, míg a város támaszkodhatott latin szövetségeseire, addig Veiit nem segítették az etruszk városok, és a gallok megjelenése a térségben, illetve Syrakusai aktivitása is Róma kezére játszott. A hagyomány szerint ugyanazon a napon esik el Veii, amelyen a gallok elfoglalják Metapontumot (etruszk város, valószínűleg a későbbi Mediolanum helyén).

A háború nehézségeivel, a római társadalomra rótt terheivel arányban áll a siker jelentősége. Veii gazdag etruszk város, az itt szerzett zsákmány nem hasonlítható össze az aequusok földjének dúlásából befolyó haszonnal. Hatalmas földterülettel nő az ager Romanus, Róma területe megkétszereződik.
A föld egy részéből a szegényebbeknek juttatnak birtokokat, amelyek kisméretű parcellák ugyan, de így is megerősödik az a réteg, amely a hadsereg zömét adja. A dolog jelentőségét jól szemlélteti, hogy míg a volscusoktól elszakított területen, a latinokkal együtt alapított településeken földhöz jutó római az új város polgára lesz, és a latin szövetség erejét gyarapítja, Veii földjein Róma senkivel sem osztozik: az itt földhöz jutottak közvetlenül a város haderejét növelik. A győzelem geopolitikai jelentősége is nagy: Róma megszerezte a Tiberis alsó szakaszát, a térség egyik legfontosabb útvonalának ellenőrzését, és átlépte Latium és Etruria határát.

Míg az 5. századot a latiumi pozíciók megerősítése az aequus-volscus veszély elhárítása, tehát defenzív állapot jellemezte, addig Veii megszerzésével új korszak, Itália meghódításának időszaka kezdődik el. Igaz, ez a kezdet nem túl fényes: Veii legyőzése után a gallok súlyos vereséget mérnek Rómára, és maga a város is elesik.
A gall törzsek nem érik be a Pó völgyének és az Adriai-tengerpart egy részének (a mai Rimini térségének) megszállásával, hanem tovább nyomulnak az etruszkok törzsterülete felé. 387-ben egy hatalmas kelta sereg (főként az Adria mellett letelepedett senonok, ejtsd: „szénónok”) váratlanul megjelenik Etruriában.

A hagyomány szerint (a Rómától háromnapi járóföldre lévő) Clusiumot, a Rómát hajdan szövetségbe kényszerítő várost veszik ostrom alá. A helyszínen - Livius beszámolója szerint - megjelennek Róma követei, és megsértve a népek jogát, követ létükre harcba bocsátkoznak. A hagyománynak ez az eleme valószínűleg a katasztrofális vereséget, az istenek Rómától való elfordulását hivatott indokolni, illetve azt a tényt, hogy a Brennus vezette gallok anélkül támadnak Rómára, hogy Etruriát előtte meghódították volna.
A rómaiak a gallokkal a Tiberis egyik mellékfolyócskájánál, Allia mellett csapnak össze 387-ben, és vereséget szenvednek. Rómát magát sem képesek védeni: a Capitolium fellegvárán kívül az egész város elesik. Ehhez a katasztrófához, amelyhez foghatóként csak a Hannibáltól elszenvedett vereséget tartotta nyilván a római emlékezet, még számos legendás elem kapcsolódik, például itt olvasható a capitoliumi ludak története is, és a gallok elvonulása ugyancsak ki van színezve.

A hagyomány szerint szégyenletes módon, arannyal kellett megvásárolni az ellenség elvonulását - de ezt a szégyent már a várostól néhány mérföldre lemossák magukról a rómaiak, legyőzve a távozó gallokat, akik közül hírmondó sem marad. A vereséget magyarázó és szépítő hagyomány mellett más forrás nem áll rendelkezésünkre, így csak következtethetünk arra, hogy a győztes gallok távozásának oka az lehetett, hogy seregük a komolyabb ostromra nem volt felkészülve, illetve hogy otthoni településeik veszélyben forogtak.

Az alliai csata napját, amely a hagyomány szerint egybeesett a cremerai vereség napjával, pontosan ismerjük: július 18. Erről a napról ugyanis mint baljós előjelű, illetve gyásznapról évről évre megemlékeztek a rómaiak, ekkor sem állami, sem peres ügyet nem lehetett intézni. Az esemény évét is el tudjuk helyezni a római kronológiai rendszerben: a katasztrófa L. Titinius, P. Licinius, P. Maelius stb. consuli hatáskörrel felruházott katonai tribunusok hivatali évében történt. Problémát csak az jelent, hogy ezt az évet a saját (Kr. e., Kr. u.), illetve bármilyen abszolút kronológiai rendszerben elhelyezzük. A nehézséget az ókori forrásainktól örököltük: egyrészt a varrói kronológia - Varró és Atticus, Kr. e. 1. századi tudósok munkája - 4. századi anyaga önmagában is ellentmondásokat mutat, amelyek az általuk felhasznált kronológiák eltéréseiből adódtak. Másrészt a varrói 390-es évvel szemben Polybios az Antalkidas-féle béke (és a syrakusai Dionysios egyik katonai akciójának) évére, 387-re datálta az eseményt.
A 4. század elejének kiemelkedő politikusa és hadvezére M. Furius Camillus, aki tizenegyszer állt az állam élén consuli tribunusként vagy dictatorként. Veii legyőzése is az ő érdeme, de az elvonuló gallok állítólagos megsemmisítését is neki tulajdonítja a hagyomány. (Az alliai vereség pedig nem az ő lelkén szárad, ugyanis akkor éppen száműzetésben tartózkodott - az államférfiúi nagysághoz gyakran társítja a hagyomány a polgártársak méltánytalanságát és irigységét.) A gallok által lerombolt város felépítése helyett állítólag felmerült az a megoldás is, hogy Róma lakosai költözzenek át az üresen álló Veiibe; a hagyomány szerint ennek megakadályozása is Camillus érdeme, aki gyönyörű beszédével megváltoztatja polgártársai szándékát, így lesz Camillus a város második alapítója. Valósabb az a szerep, amelyet a gallok által okozott katasztrófa után játszik Róma történetében, ha nem is a város, de a hatalma újraalapításában.

Róma helyzete a vereség következtében megrendül Latiumban, erőre és bátorságra kapnak a volscusok, az aequusok és az etruszkok is amellett, hogy a gall veszély sem múlt el egészen. Kisebb, egy-két várost tömörítő szövetségek létrejönnek a latin, a hernicus és a volscus városok között, de nagyobb erőket tömörítő koalícióval ekkor még Rómának nem kell megküzdenie: külön-külön győzi le ellenfeleit és elégedetlen szövetségeseit.
A győztes hadjáratokat ebben az időszakban is új coloniák alapítása, illetve a háborúkban elpártoltak és elpusztultak újjászervezése kíséri. Az északi határokat, az etruszkoktól elszakított területeket biztosítja Sutrium és Nepete 383 körül, délen fontos lépés a satricumi colonia szervezése 385-ben.

A korszak talán legfontosabb zsákmánya a Pomptinus-síkság, amelyen már nem osztozik a latinokkal Róma, hanem az ager Romanushoz csatolja, két új tribust (területi egység) hozva itt létre 385-ben. A gallokat is sikerül újra és újra visszaűzni Közép-Itáliából, 367-ben az öreg Camillus utolsó győzelmét ellenük aratja, Róma 349. évi, szintén a gallok felett aratott győzelme pedig arról nevezetes, hogy ennek híre bizonyíthatóan eljutott Hellasba is. A hatalmi viszonyok rendeződését, a város vezető pozíciójának megszilárdulását jelzi a 358-ban megújított latin szerződés és egy külső hatalommal, a punokkal kötött második szerződés is 348-ban.


Forrás:
Havasi László - Hegyi W. György - Szabó Edit: Római történelem
Osiris Kiadó Budapest, 2007