logo

XXIII September AD

Az első Samnis háború .

A 367-ben és a következő évtizedekben átformálódó államnak, illetve az új magistratus rendszerrel együtt formálódó új elitnek, a nobilitasnak folyamatos harcokban kellett bizonyítania hatékonyságát.
Róma hadvezérei, akik között egyre több a plebeius, a következő évtizedekben meghódítják Itáliát, 270-re olyan méretű és erejű államot hozva létre, amely már egyenrangú félként állhat szembe vagy szövetkezhet a hellenisztikus államokkal és Karthágóval. Róma az idáig vezető úton Itália összes népével szembekerül, de a legnagyobb ellenfelet, amelyen csak három háború árán tud felülkerekedni, a samnisok jelentik.

A samnisok lakta vidék a Dél-Közép-Appenninek, egy hatalmas, folyók szabdalta hegyvidéki terület, amely sem termékeny síkságokkal, sem tengerparttal nem rendelkezett. A félsziget nyugati partjától többek között Campania, a keletitől Apulia választotta el. Bár Samnium nagyobbrészt hegyvidéki terület, sűrűn lakott völgyei alkalmasak földművelésre. Természetesen nagyon nagy szerepe volt az állattartásnak is, elsősorban a sertés- és a juhtenyésztésnek.

A samnis pásztorok - ahogy a vidék korábbi lakói vagy közép- és újkori utódaik - az Appenninekben transzhumáló módszerrel hasznosították nyáron a hegység magasabban fekvő területeit: „nyájam a hőség előtt Calabriát Lucaniára váltsa fel” - írja Horatius is (I. epódosz, 26-26. sor, Benjámin László fordítása).
A városiasabb települések és ezekkel együtt a fejlettebb ipar és kereskedelem, a pénzrendszer hiányoztak Samniumban. A legfontosabb - a földművelést és az állattenyésztést - kiegészítő foglalkozás a gazdagabb szomszédokkal való háborúskodás volt.

A samnisoknál egy-két nagyobb - de például etruriai vagy latiumi mértékkel mérve nem túl városias - központ mellett kis falvakból és tanyákból álló sűrű településhálót mutatott ki a régészet. Ezt hegyi erődök és szentélyek egészítették ki. Az erődök néhány nagyobb (szabályt erősítő kivételként, például Castel di Sangrónál feltárt), de többségében kisméretű, nehezen megközelíthető védművek voltak, amelyek romjai még ma is láthatók az Appenninek magaslatain. Ez utóbbiak nem állandó lakhelyül szolgáltak, hanem csupán veszély esetén húzódhatott ide vissza a környező falvak lakossága.
A szentélyeket ugyancsak úgy használta a környék, hogy azok nem képezték részét egyik településnek sem. Ilyen a Pietrabbondantéban feltárt, nagy gonddal épített és díszített kultuszhely is. A lakóterületeknek, illetve a kultikus és védelmi célokat szolgáló épületeknek ez a funkcionális elkülönülése megkülönböztette Samniumot Etruriától, Latiumtól és Itália többi fejlettebb területétől, ahol az ezt a három funkciót egyesítő, városias településszerkezet volt a jellemző.

A samnisok társadalmi-politikai szervezete is kevésbé tűnik kidolgozottnak és strukturáltnak, mint a latin, a görög vagy a campaniai városállamoké. A samnis szövetség, amely a vele azonos nyelvű és kultúrájú többi oszk szomszédjától (például a lucanusoktól) külpolitikájában határozottan elkülönült, négy, mindig egységesen fellépő törzsi egységből, toutóból (a latin populus megfelelője) állt.
A négy samnis törzs - touto -, a Carracini, a Pentri, a Caudini és a Hirpini egysége, „nemzeti szolidaritása”, ha a terület nagyságát és a népesség létszámát tekintjük (kb. 12 500 négyzetkilométer és 450 ezer lakos a 4. század közepén), meglepő, főképp Magna Graecia vagy Latium vagy Campania egymással háborúzó városaihoz képest.

Egy touto több pagusból állt. Egy pagus, amely egy vagy több falut fogott össze, autonómiával rendelkezett, és gazdaságilag is önellátó egységnek tekinthető. A pagusok élén egy-egy választott magistratus, a meddis (latin meddix) állt.
A toutókat pedig a meddis tovtiks (latin meddix tuticus) irányította, aki ebben az egyszerű politikai struktúrában valószínűleg katonai, bírói és kultikus feladatokat is ellátott. Livius egy évre választott fővezérről is beszél, aki az egész samnis szövetséget irányította, valamint tanács(ok)ról és népgyűlés(ek)ről.

A samnisok szervezettségét, intézményeik állandóságát Livius, de már az itáliai népekről író görög szerzők is valószínűleg túlbecsülték. A polisokban, évente választott tisztviselők irányítása alatt élő „civilizált” világ mindig a legszervezettebb pillanataiban találkozott az Itália belső területein élő törzsekkel, amikor azok közösen vezettek támadó hadjáratot a tengerparti síkságokra, vagy védekeztek a hódítók ellen.

A samnisok közös szervezeteinek túlbecsülése a régebbi szakirodalomra is jellemző, ma például már a meddix tuticus címet üres konstrukciónak tartják (forrásaink csak a campaniai városok vezetőit nevezik így), tehát nincs bizonyítékunk rá, hogy a toutók élén álló meddixeket címükben megkülönböztették volna a mezei meddixektől.

A rómaiak és a samnisok közötti első összecsapás tétje Campania, Itália leggazdagabb vidéke. Egyrészt itt vannak Itália legtermékenyebb földjei, másrészt - a jó mezőgazdasági adottságokkal összefüggésben - mind a görögök (Kymé-Cumae, Neapolis), mind az etruszkok (Capua) alapítottak itt városokat.
A régiót fejlett, gazdag, magas kultúrájú városok teszik vonzóvá a hódítók számára. Az 5. század végén a félsziget belsejéből oszk nyelvű (a samnisokkal rokon) hódítók nyomultak be ide, és foglalták el a városokat, Neapolis kivételével, amely - bár itt is érződik az oszk hatás - megmaradt görög városnak. A vidéket azonban nem tette tönkre a hódítás, a hódítók az itt talált fejlettebb társadalmi, politikai, gazdasági struktúrákat adaptálták.

A régiót gazdagsága Itália kulcsává teszi, és birtoklása mind Róma, mind a samnis szövetség gazdasági és katonai potenciálját megnövelné. így Róma, miután biztosította magát észak, illetve délkelet felől, Campania felé fordul, és megtámadja a Capuát ostromló samnisokat, felbontva ezzel a samnisokkal kötött 358-as szerződést.
„Bár a többség úgy vélte, hogy Itáliának ez a legszebb és leggazdagabb városa, és a rendkívül termékeny tengerparti föld a gabonaárak emelkedése esetén a római nép éléskamrájává válhat, még e rendkívül előnyös lehetőségnél is többre becsülték a szövetségi hűséget” - mondja Livius.
(VII, 31, Muraközy Gyula fordítása)

Amellett, hogy a történetíró a római politika egyéb szempontjait is beleszövi a capuai követek és a senatus tárgyalásába, leírásában az a leghangsúlyosabb, hogy Capua Róma hatalmába adja magát, amely így a samnisok - korábbi szövetségesei - ellen már alattvalói védelmében léphet fel.
343-ban tehát, a samnis háború első évében Róma bellum iustum et piumot, igazságos és isteneknek tetsző háborút visel, mint ezelőtt és ezután is mindig. Róma külpolitikájának irányítói - de még inkább a Róma háborúit megörökítő annalisták - gondosan ügyeltek rá, hogy Róma hódításait, béke- vagy szövetségesi szerződéseinek felmondásait igazságosnak és az isteneknek tetszőnek tüntessék fel. De ezt valószínűleg nem pusztán cinizmusnak kell tekintenünk, hanem átélt, komolyan vett hitnek Róma birodalmi küldetésében és az istenek támogatásában.

A két consuli sereg kiszorította a samnisokat Campaniából, és elfoglalta Capuát. A háború fontosságát és a samnisok erejét mutatja, hogy mindkét consul provinciája (feladata, hatásköre), amire (hatalmuk) szólt, a samnis háború volt. Egy év szünet után, mialatt (342-ben!) Rómának belpolitikai válságon kellett átesnie, 341-ben folytatódnak, illetve zárulnak le a harcok egy újabb római-samnis szövetséggel.


Forrás:
Havasi László - Hegyi W. György - Szabó Edit: Római történelem
Osiris Kiadó Budapest, 2007