logo

XXIII September AD

A térség történetének vázlata

Ha görög szemmel nézzük Róma 5-4. századi történetét, a város - annak ellenére, hogy a közép-itáliai, Tyrrhén-tengeri térség, ha peremvidékként is, de fontos színtere a görög történelemnek - nem is létezik.
A fennmaradt korabeli vagy nem sokkal későbbi forrásaink Rómát nem is említik, és úgy látszik, csak a galloktól elszenvedett katasztrofális vereség az, ami átlépi a görög szerzők ingerküszöbét. Róma ugyanakkor nem a környezetétől és a „világpolitikától” elzártan fejlődik, a karthágóiak és a görögök összecsapásaihoz képest jelentéktelen, de számára sokszor élethalálharcot jelentő küzdelmei beleilleszkednek Itália történetébe, és összefüggenek a nagy horderejű eseményekkel.

A nyugati görögség, az etruszkok és a karthágóiak küzdelme, szövetségei alakítják az itáliai és szicíliai városok, valamint a Nyugat-Mediterráneum sorsát. A királyság utolsó és a köztársaság első évtizedeire esik az etruszk hatalom kiteljesedése, majd gyors hanyatlásának kezdete. 540-ben az alaliai csatában még meg tudja akadályozni az etruszk-karthágói flotta a görögök előretörését a térségben, és az etruszk városok befolyása ekkoriban kiterjed Észak-Itáliára, Latiumra, Campaniára, de a század végére hatalmuk megrendül, és a következő században visszaszorulnak Etruriába, városállamaik keretei közé.
Ugyanakkor ebben az időszakban a nyugati görög városok az etruszkok hanyatlásától nem függetlenül sikereket könyvelhetnek el. 480-ban a himerai csatában a syrakusai Gelón legyőzi a pun Hamilkart, az etruszkok szövetségesét. 474-ben a következő syrakusai tyrannos, Hierón a kyméi tengeri csatában megveri az etruszk-pun flottát. Ez a vereség elvágja a campaniai etruszk településeket Etruriától, az „anyavárosoktól”, felszámolja azt a tengeri hatalmat, amelyen az etruszkoknak a közép-itáliai befolyása nyugodott.

Az etruszkok elveszítik „thalassokratiájukat”, de a görögök sem tudják megszerezni a Tyrrhén-tengert - Karthágó pozíciói fognak megerősödni a térségben. Ez nem független Syrakusai (Syracusae) belpolitikai nehézségeitől és a szicíliai városok egymás közötti rivalizálásától, amelybe a 440-es évektől egyre inkább bekapcsolódik egy keleti nagyhatalom, Athén.
A Syrakusaiért, illetve Szicília megszerzéséért indított vállalkozás 413-ban végül katasztrófával végződik, de Alkibiadés tervét majd még sokan próbálják megvalósítani. A punokat azonban egyik görög hadvezérnek sem sikerül kiszorítania Szicíliából, akik hol agresszívebb, hol békésebb politikát folytatva végig jelen vannak a szigeten, amíg az nem válik római provinciává.

Érdemes kiemelni Lilybaion alapítását Szicília nyugati csücskén 397-ben, amely stratégiai támaszpontja lesz a rá következő százötven évben Karthágónak. A 4. század első évtizedeit Syrakusai talán legtevékenyebb uralkodója, I. Dionysios (405-367) hatalmi törekvései határozzák meg.
A punokkal Szicíliában folytatott újabb és újabb háborúk mellett jut ideje hídfőállásokat szerezni az Adriai-tenger északi részén, ami tovább gyengíti az etruszkok itáliai pozícióit, valamint 385-ben kifosztja Caere, az egyik legerősebb etruszk város kikötővárosát, Pyrgit. Dionysios erejét és nagyhatalmi koncepcióját jól mutatják dél-itáliai törekvései is, elfoglalja Rhégiont (387) és Krotónt (379). De a szicíliai és dél-itáliai görögség összefogása egyetlen hatalom alatt olyan elképzelés, amely sem Dionysios alatt, sem később nem megy teljesedésbe. Rhégion ostroma a római kronológia szempontjából is különlegesen fontos, ugyanis ez ad lehetőséget az első biztosnak vehető keresztdatálásra, Polybios ugyanis ugyanerre az esztendőre teszi a Róma elleni gall támadást.

Kymé - Itáliában a legészakibb és ezzel Rómához, illetve Latiumhoz a legközelebb eső görög gyarmatváros - fontos szerepet játszott a közép-itáliai térség történelmének alakításában. 524-ben a görög város sikerrel visszaver egy etruszk támadást. Ez a csata egyike az akkor hatalmuk csúcsán lévő etruszkok első kudarcának abban a küzdelemben, amelyet a gazdag Campaniáért vívnak a görögökkel. A csatában kitünteti magát egy fiatal arisztokrata, Aristodémos, aki Dionysios Halikarnasseus szerint az itt szerzett népszerűségét húszévi munkával tovább gyarapítja mint a nép érdekeinek az arisztokratákkal szembeni védelmezője.

504-ben egy kyméi csapat parancsnokaként Aricia alatt segítséget nyújt a latin városoknak Porsenna, Clusium királya etruszk serege ellen, amelyben minden bizonnyal ott harcolnak a Porsenna által akkoriban alávetett rómaiak is. A görögök és latinok győznek, Arruns, Porsenna fia is elesik. Aristodémos a rábízott sereg segítségével államcsínyt hajt végre, és a város tyrannosa lesz. 490-ig tudja megőrizni a hatalmát, a város fölötti uralom azután ismét az arisztokrácia kezébe kerül.
Történetében az összes olyan vonás megtalálható, amely fel szokott bukkanni a tyrannosokkal kapcsolatban, ilyen például a köznép támogatásának megnyerése vagy a polgárok csellel való lefegyverzése. A toposzokkal dolgozó ábrázolás mögött - és részben vele szemben - olyan tyrannost sejthetünk, aki sikeres hadvezérként szerez népszerűséget, és az arisztokratákkal szemben a hoplita cenzussal rendelkező, de a hatalomtól távol tartott középrétegekre támaszkodik.

Az 5. században Itália népei is megmozdulnak, Latiumban, a latin városokban már a század legelejére összeomlik az etruszk uralom. A félsziget belső, hegyes, elmaradottabb területeinek törzsei pedig a fejlettebb és gazdagabb partvidéki síkságokra igyekeznek benyomulni kisebb-nagyobb sikerrel. Délen Táras (Tarentum) sokáig sikeresen harcol a mesappusok és iapygok ellen, és bár 473-ban elszenvedi a görög történelem egyik legnagyobb vereségét ezektől a dél-itáliai törzsektől, sikerül megőriznie függetlenségét.
Délnyugaton a lucanusok nyomulnak előre sikeresen Poseidónia térségében a század utolsó harmadában. Campaniába ugyancsak oszk nyelvű hódítók (akiket az ókori források a samnisokkal azonosítanak) törnek be, 423- ban foglalják el az etruszk Capuát, és 420-ban a görög Kymét (Cumaet). A Latiumi síkságra keletről az aequusok, dél felől pedig a volscusok igyekeznek betelepedni. A legnagyobb népmozgás Eszak-Itáliát érinti, ahol megjelennek a gallok. Az 5. század végén kiszorítják a Pó völgyéből az etruszkokat, a 4. század elején pedig már magát Etruriát fenyegetik.


Forrás:
Havasi László - Hegyi W. György - Szabó Edit: Római történelem
Osiris Kiadó Budapest, 2007