logo

XXIII September AD

A Porta Collina-i csata – Sulla győzelme a polgárháborúban

Kr. e. 82. november 1.



„Egyetlen barátom szolgálatait és egyetlen ellenségem gonosztetteit sem hagytam fizetetlenül.”
(Lucius Cornelius Sulla)



Kr. e. 82. november 1-jén győzte le Lucius Cornelius Sulla serege Pontius Telesinus – főként szamniszokból álló – hadait Róma falai alatt, a Porta Collinánál, aminek eredményeként véget ért a hat éve húzódó polgárháború, és a diadalmaskodó hadvezér dictatori hatalomra tett szert.

Mint ismeretes, a római történelemben a Kr. e. 1. század kezdetétől a principátus – tehát Augustus (ur. Kr. e. 27-Kr. u. 14) egyeduralmi rendszerének – születéséig terjedő évtizedeket a polgárháborúk korának szokás titulálni. Ezt a válságidőszakot a római politikai berendezkedésben rejlő ellentmondások idézték elő, melyek lassan szétfeszítették a köztársasági kereteket: nyilvánvalóvá vált, hogy a városállami intézmények már alkalmatlanok a Mediterráneum legnagyobb birodalmának kormányzására, ahogy az is tisztán látszott, hogy az állam számos téren – például a földviszonyok, vagy a polgárjog esetében – sürgős és gyökeres reformokra szorul.
A küszöbön álló nagyszabású változások ugyanakkor számos érdeket sértettek, és kettészakították a római elitet, ami a politikai küzdelmek eldurvulásához vezetett. Tiberius és Gaius Gracchus, illetőleg Livius Drusus erőszakos halála kiválóan demonstrálja e szomorú folyamatot, mely törvényszerűen a hadsereg befolyásának növekedéséhez, nevezetesen Caius Marius és Lucius Cornelius Sulla felemelkedéséhez vezetett.

E két hadvezér életútja szorosan összefonódott, összecsapásukat több évtizedes rivalizálás előzte meg: Sulla a hadseregreformjáról is híres Marius alatt kezdte meg katonai pályafutását, és állítólag azért fordult felettese ellen, mert az a Jugurtha numida király (ur. Kr. e. 118-104) elleni konfliktus, majd a kimber-teuton háború idején sem honorálta megfelelően szolgálatait. Kettejük képességeinek összevetésére aztán Kr. e. 91-ben, Livius Drusus halála után újabb lehetőség nyílt, ugyanis a tribunus korábban római polgárjogot ígért az itáliai szövetségeseknek, így azok a férfi meggyilkolásának hírére fellázadtak Róma ellen.
Ezzel egy időben a köztársaság keleten is válságos helyzetbe került, ugyanis a szövetségesháború (Kr. e. 91-88) hírére Pontosz nagyravágyó és tehetséges uralkodója, VI. Mithridatész Eupatór (ur. Kr. e. 120-63) fegyveres konfliktust provokált ki Rómától, majd Kr. e. 89-ben megszállta ellenfele kis-ázsiai és görög provinciáit. A senatus a pontoszi király elleni hadjárat vezetésével Lucius Cornelius Sullát bízta meg, aki Cilicia tartomány helytartójaként korábban már hasznos ismereteket szerzett a térségről, a populares – azaz a néppárt – hangadói azonban megtámadták a döntést.
Ez a politikai csoportosulás – a nemrég polgárjogot nyert itáliai szövetségesek ellenérzését kihasználva – hangulatot keltett Sulla ellen, és hamarosan elérte, hogy a Mithridatész ellen küldött sereg főparancsnoki posztját Caius Marius kapja meg. A kegyvesztett hadvezér – zsákmányra éhes legióira támaszkodva – erre válaszul megtagadta az engedelmességet, és Róma városa ellen vonult, melyet Kr. e. 87-ben sikeresen el is foglalt.

Marius híveivel Afrikába menekült, miután azonban Sulla visszatért a Balkánra, hogy felvegye a harcot az időközben előretörő VI. Mithridatésszel, az egyik kinevezett consul, Lucius Cornelius Cinna megkísérelte a néppártiak kezére játszani a várost. A terv kudarcot vallott, a száműzött Cinna azonban a következő esztendőben roppant haderőt toborzott, és Caius Mariusszal az oldalán megszállta Rómát.
Az idős Marius visszatérését szörnyű vérengzés követte; Sulla törvényeit eltörölték, és a pontoszi királlyal háborúzó férfi elfogására – Lucius Valerius Flaccus irányítása alatt – erős sereget küldtek. A consuli méltóságot a populares két vezére nyerte el, Marius azonban hamarosan meghalt, majd egy lázadás során – Kr. e. 84-ben – Cinna is életét vesztette.

Időközben Sulla sikeresen visszafoglalta VI. Mithridatésztól a görög provinciákat, majd Kr. e. 85-ben átkelt Kis-Ázsiába, és az ottani városállamok fellázításával fegyverszünetre kényszerítette a pontoszi uralkodót. A Dardanosz városában megkötött békeszerződés végül szokatlanul enyhe feltételeket szabott Mithridatésznak – Róma az elfoglalt területek kiürítése és flottája egy részének átadása mellett csupán 3000 talentum hadisarcot követelt a királytól –, ami azzal magyarázható, hogy Sulla ekkor már az üldözésére küldött seregre koncentrálta figyelmét.
Marius pártjának e hadi vállalkozása végül csúfos kudarcot vallott, ugyanis Flaccus a felvonulás során gyilkosság áldozata lett, utódja, Caius Flavius Fimbria pedig önkezével vetett véget életének, miután legiói elhagyták őt. Sulla ellenfelei tehát Kr. e. 84 végére válságos helyzetbe kerültek, hiszen karizmatikus vezető és számottevő katonai erő nélkül kellett szembenézzenek a győztes hadvezérrel, aki sokat próbált, lojális sereggel tért vissza Itáliába.

A pontoszi háború hőse Kr. e. 83 tavaszán, 40 000 katonával szállt partra Brundisiumnál, és a következő másfél esztendőben sorra leszámolt Marius híveivel. Sulla sikeréhez nagymértékben hozzájárult, hogy a hadjárat alatt a római arisztokratáktól is jelentős támogatást kapott, melynek ifjú tagjai közül többen – például Gnaeus Pompeius, vagy Marcus Licinius Crassus – ekkor alapozták meg pályafutásukat.
A polgárháború utolsó összecsapására Kr. e. 82. november 1-jén, Róma egyik kapujánál, a Porta Collinánál került sor, ahol Sulla döntő vereséget mért a szamnisz Pontius Telesinus hadaira. Ezzel az ütközettel Marius híveinek sorsa megpecsételődött: a hadvezér fia hamarosan öngyilkosságot követett el, a párt többi vezetőjét pedig – néhány kivétellel – elfogták, majd kivégezték. A győztes nem ismert kegyelmet, utóbb Lucius Cornelius Sulla és a senatus képviselőinek találkozójához a Porta Collinánál ejtett hadifoglyok halálsikolya szolgáltatott vérfagyasztó „muzsikát.”

Sulla diadalának következményeként Róma öt éven belül harmadszor cserélt gazdát: az uralomváltást ez alkalommal is szörnyű vérontás követte, ami – csökkenő intenzitással – a győztes hadvezér dictatorságának végéig, egészen Kr. e. 79-ig folytatódott. A polgárháború első szakaszának lezárása után tehát a köztársaság elitje beletörődött abba, hogy a megrendült politikai rendszert egy fegyveres erőre támaszkodó teljhatalmú vezető szilárdítsa meg.
Sulla reformjaival sokat is tett a zűrzavar felszámolásáért, ám a régi res publicát azzal sem tudta feltámasztani, hogy három év után lemondott a hatalomról. Visszavonulása után a kaotikus küzdelem újabb szakaszába lépett, ami egyúttal azt is előrejelezte, hogy a polgárháborús konfliktust előidéző problémákra egy katonai diktatúra – az augustusi principátus – szolgáltat majd megoldást.


Tarján M. Tamás