logo

III Junius AD

Források és szakirodalom

Az ókortól kezdve számos korszak történelme magában hordozza azt az alapvető problémát, hogy források hiányában nehéz pontos számszerű adatokhoz jutni. Az emberveszteségek meghatározásánál is ez a probléma: sokszor már az események után sem volt biztos az áldozatok pontos száma, hiszen a gallok nem voltak olyan szervezettek, mint a rómaiak, akik számontartották a veszteségeket. Viszonylag sok antik forrás van, amit felhasználhatunk, de ezek jó része már az események után keletkezett. A rögzítésre került információ így többszörösen is magában hordozza a torzítás lehetőségét.

• A csata valós áldozatai
• A számadat, ami eljut Caesarhoz
• Caesar adatai a kommentárokban
• Ókori történetírók adatai
• Későbbi történetírók adatai

a történettudomány következtetései a falvak és környezetük vizsgálata, hiszen a pusztításnak nyoma kell, hogy legyen a népsűrűség változásában, a népességszám hirtelen csökkenésében. Természetesen ez még nem bizonyíték egy mészárlásra, hiszen a lakosok akár el is vándorolhattak, de egy dokumentált pusztításnál beazonosíthatók a régészeti lelőhelyek a forrásokban leírtakkal.

A harmadik módszer pedig az új lakosság különböző régészeti kultúrájának beazonosításán alapul, így utalhat az előző népesség eltűnésére. Általánosságban igaz, hogy a régészet egy új dimenziót nyithat meg az írott forrásokhoz képest a háborúk kutatásában, de sajnos úgy tűnik, hogy a mészárlások számszerűsítésénél ez nem feltétlenül állja meg a helyét. Az ókori ütközetek nem hagytak olyan maradandó nyomokat, mint a modern kori hadműveletek, a csatatéren maradt értékek jó részét begyűjtötték, így sokszor csak nyílhegyek maradtak a helyszínen.
Az elesett katonákkal is ez a probléma: a római történelem során megölt több millió ember után egyetlen egy csatatéri tömegsírt sem azonosítottak, hiszen a halottakat a győztesek elégették vagy nem túl mély sírokba temették, a vesztes halottjai pedig temetetlenül maradtak, ami a holttestek teljes lebomlásához vezetett. Olykor a magasabb rangú, de akár a közönséges katonák maradványainak elszállítására is sor kerülhetett. Tovább nehezíti a csataterek beazonosítását, hogy a halottakról való megemlékezés és a temetés helye általában elkülönült, távol volt egymástól.

Az évről évre vezetett hadjáratok esetén, így a 8 éven át tartó gall háborúnál is nehézséget jelent, hogy a kormeghatározás legfeljebb évtizedes pontosságú lehet, ami katonai viszonylatban elég hosszú idő. A régészet sem szolgálhat pontos számadatokkal, inkább egy esemény megtörténtét, hozzávetőleges idejét, és maximum a pusztítás nagyságrendjét lehet a segítségével bebizonyítani.


Commentarii de bello Gallico

Az első és egyben legfontosabb, legrészletesebb írott forrás Caesar saját műve, a Commentarii de bello Gallico. Ebben körülbelül hatvanszor becsülte meg az ellenséges erők létszámát, így a legfontosabb kiindulópontként tekinthetünk rá. Minden évnek egy könyvet szentelt, így Kr. e. 58-tól mutatja be az eseményeket Kr. e. 52-ig hét könyvben. Ezt egészítette ki Aulus Hirtius egy nyolcadikkal, amely magában foglalja az 51. és az 50. éveket is. A legnagyobb probléma az elemzés során, hogy nem áll rendelkezésünkre Caesartól független forrás.
A valós személyiségét aligha ismerhetjük meg, csupán azt, hogy Caesar milyen szeretett volna lenni, és azt, hogy milyennek állította be magát a művében. Ezen kívül a háborús ürügyek teremtése, az önigazolás is célja, így például olyan hatalmas különbséget hangsúlyoz a rómaiak és barbárok között, hogy az összecsapás és háború elkerülhetetlennek tűnjön.

romaikor_kep



Felmerülhet az a kérdés is, hogy mennyiben álltak Caesar rendelkezésére hiteles számadatok. Az információszerzésnek számos módja volt: a kereskedők, elfogott iratok, térképek, helyi lakosok, túszok, hadifoglyok, átálló katonák, árulók, felderítők (exploratores), kémek (speculatores), diplomaták is mind információval szolgálhattak. Ezeket az adatokatbiztosan kritikával kezelte Caesar is.
A legtöbb döntését, hadmozdulatát felderítés előzte meg, ez a számadatokkal kapcsolatban is így lehetett. Valószínűleg pontosak lehettek a felderítők, hiszen Caesar többször a saját tapasztalatainál is jobban bízott ezekben az információkban. Egy ilyen kiterjedt hálózaton keresztül értesüléseket szerezhetett a számadatokat illetően is, erre utal például a remusok tudósítása Kr. e. 58-ban. Ezek a megszerzett információk azonban eltérhettek a kommentárokban leírt számoktól, így a torzítások ellenére az eredeti adatok viszonylagos pontosságát sem lehet kizárni, hiszen alapvető volt a hadjáratok sikeréhez a számadatok ismerete is.
Ezen információk fontosságát Caesar is megerősíti néhány helyen, például a 6.000 helvét menekülésére felfigyeltek, míg a helvétek abban reménykedtek, hogy egy ekkora egység eltűnése fel sem fog tűnni a rómaiaknak. Azonban feltűnt, tehát legalább ekkora nagyságrendben pontos adatokkal rendelkezhetett Caesar is. A polgárháború során konkrétan meg is említi, hogy nem csak a saját, hanem az ellenfél halottait is számba vették.

A kérdéshez Valerius Maximus említése is érdekes lehet egy törvénnyel kapcsolatban, amely előírta, hogy a hazatérő hadvezér esküvel erősítse meg, hogy a hazaküldött jelentésekben az igazat közölte a római, illetve az ellenséges áldozatokat illetően. Ez is jelzi, hogy valamilyen adattal rendelkezniük kellett a hadvezéreknek a halottakkal kapcsolatban, ha törvényt hoztak ezek hamisítása ellen. A számadatok jelentőséggel bírtak, hiszen egy történetírónál felmerült a visszaélés lehetősége, tehát presztízskérdés volt, továbbá a felnagyításuk is jellemző lehetett. Így az utókor számára fennmaradt számadatoktól függetlenül, valószínűleg legalább becslésekkel rendelkezhetett Caesar is.
Ugyanakkor a torzítások ellenére szándékosan nem változtatta meg az események leírását, minden jel arra mutat, hogy a leírások magja valószínűleg hiteles, ezt a régészet is igazolta néhány helyen, például az alesiai esetnél. Pár kivétel akad: a topográfia (ez nem feltétlenül pontos a műben, inkább a leírás hitelességét próbálja alátámasztani többek között, valamint a számadatok. Sajnos nem maradt fenn több munka a kommentár műfajból, így referencia hiányában a műfajtól való eltérést sem tudjuk ellenőrizni. A tartalmát tehát kritikusan kell szemlélnünk, hiszen Caesar fő célja a saját eredményeinek a propagálása, befolyásának és megítélésének a javítása volt.

romaikor_kep



Caesar a populareshez tartozott, így számos elemet találhatunk, amely a plebs-nek szólhatott. Például többször említ alacsony származású centuriókat, az Ariovistus germánjaitól való félelem is a tisztek soraiból indult ki és terjedt át a közkatonák szintjére, sőt egyes tisztek az életüket féltették, a dezertálást fontolgatták, hiszen a szenátus nem hagyta jóvá a támadást. Valószínűleg nem csak a római néphez, hanem a provinciabeliekhez is szólhatott művével, hiszen az ő támogatásuk is döntő lehetett a sikereiben.
Mindezek ellenére a leírtak összességében nem számíthattak nagyon kirívónak, hiszen a kor szenátora informált volt a galliai eseményeket illetően, és feltűnt volna a közvéleménynek egy esetleges nyilvánvaló hazugság. A számadatokkal kapcsolatban azonban más a helyzet, ott nyilvánvalóan túlzott Caesar. Ezeket érdemes kritikával kezelnünk, ahogy azt a lentebbi példák (Plinius, Pollio) is jelzik. Mégis Caesar a „leghitelesebb” a túlzó források között is, hiszen részt vett az eseményekben, így általában az ő leírásából lehet a legjobban a valóságra következtetni.


Egyéb források

A gall hadjáratot sok forrás említi, ugyanakkor ezek j ó része az események megtörténte után keletkezett, így a kommentárokat biztosan ismerték a szerzők és valamilyen formában hatottak rájuk. Ez Plutarchosnál konkrétan felfedezhető, hiszen idéz a kommentárokból, de Appianos, Florus, Orosius, Eutropius és Cassius Dio Caesarrais támaszkodott, így ezeket a forrásokat nem használhatjuk fel a kommentárok korrigálására. Az eltérések legtöbb esetben csupán a szerzők kétségeit jelzik különböző mértékben Caesar számadatait illetően, ritkán támaszkodnak egyéb forrásokra.
A történetírók közül az eseményekhez időben talán Livius állt a legközelebb, sajnos Caesar hadjáratáról csak az elveszett könyveinek tartalmi összefoglalóiból tudunk, így ez a forrás nem nyújt sok újat. Velleius Paterculus műve csupán tömören foglalja össze a római történelem egy részét, így Galliáról nem esik sok szó, de az áldozatokról fontos adatot közöl. Suetonius meglepően keveset ír a gall háborúról, nem is mindig pontosan.

Az áldozatok számáról sajnos nem említ konkrétumokat, pedig ezek értékesek lehetnének, hiszen a művében felmerül a kritika Caesarral szemben, Asinius Pollio említésén keresztül. Appianos leír érdekes adatokat, de ezek már jóval az események után keletkeztek. Strabón fő célja az ismert világot összefoglaló földrajzi mű megírása volt, de Gallia leírásánál elszór adatokat Caesar hadjáratáról is. Plutarchos ír talán a legrészletesebben Caesar után a galliai eseményekről, így műve számos alapvető információt tartalmaz. Igaz, ő sem volt Caesar kortársa, sőt történetírónak sem tekinthető.
Cassius Dio nagyon részletesen tárgyalja a háborút, ennek ellenére nem oszt meg konkrét számadatokat, csupán általánosságokat fogalmaz meg, mint hogy „sokat megölt közül. Természetesen több másik szerző munkáját is felhasználhatjuk, akik említik Caesart vagy hadjáratát, például Plinius, Cicero vagy Sallustius műveit. Cicero levelei különösen hasznosak lehetnek, hiszen egy másik nézőpontból mutatnak rá az eseményekre, Galliából kapott információk alapján, ugyanakkor ez kis részt képez Caesar információmennyiségéhez képest.

A későbbi történeti munkák sem nyújtanak sok új információt Caesar kommentárjaihoz képest. Orosius 4. századi szerző a művében le is írja, hogy csupán Suetonius művét kivonatolja. Eutropius több mint ezer évet összefoglaló munkája már a műfajából adódóan is csak nagyvonalakban említi az eseményeket, elég nagy időbeli távolságból. Florus kifejezetten Róma háborúiról írt történeti munkát, így a galliai hadjáratoknak is szentel egy fejezetet, de konkrét számadatokra csak elvétve utal. Ez a mű is bizonyosan Caesar halála után íródott, valószínűleg 147 tájékán.

romaikor_kep



Ellenőrzési lehetőséget jelenthetne Asinius Pollio Historiae című munkája, ha fennmaradt volna. A korszakra — igaz a polgárháborúra — vonatkozó legfontosabb forrás lehetett Appianosnál, Cassius Diónál, Plutarchosnál és Suetoniusnál is, hiszen Pollio ezen későbbi szerzők tanúsága szerint személyesen is megtapasztalta az eseményeket, amelyeket leírt. Segítség lehet az értékelésnél, hogy már a kortársak között is megjelent a hadvezér kritikája: Asinius Pollio szerint Caesar mérlegelés nélkül elfogadta a hallott beszámolókat, akár pontatlanságokat is leírt, sőt még át akarta írni és ki is akarta javítani a kommentárjait.
Sajnos konkrétumokat nem említ, de ez is jelzi, hogy nem lehetett általános Caesar adatainak teljes átvétele, sőt kritikai hangok is fennmaradtak, aminek valóságalapja is lehet, de erről már csak Suetonius közlésén keresztül tudunk. Valószínűleg a személyes neheztelés is nagy szerepet játszhatott a kemény ítéletben, de az előbb említett, Polliót felhasználó írók nem igazán vettek át tőle kritikus hangokat, talán Cassius Diót kivéve. Plinius esetében is megjelenik egy Caesarral szembeni kritikus vélemény, hiszen az emberiség elleni bűntettel vádolja meg („coactam humani generis iniuriam”), ami összecseng Cato vádjaival is. Plutarchos Cato vádjainak megemlítésekor hivatkozik Tanusius Geminusra, akinek a műve mára szintén elveszett, ami Caesar-ellenessége miatt szintén alapvető fontosságú lehetne.
A kritikai hangokat képviseli a kortárs Catullus is, verseiben nyíltan ostorozza többek között Caesart is. Mindezen bizonytalanságok ellenére kénytelenek vagyunk beérni Caesar adataival, hiszen vagy kritikusan alapként, kiindulópontként tekintünk az adataira, vagy teljesen elutasítjuk, a hitelességüket kétségbe vonva, de akkor nem tudunk meg semmit a gall háború áldozataival kapcsolatban. Ahogy sok forrásszegény történeti kérdés esetében, úgy itt is, más jellegű kontrollforrás hiányában el sem kezdhetnénk a vizsgálatot a kommentárok nélkül.


Szakirodalom

Julius Caesarral kapcsolatban szinte áttekinthetetlen mennyiségű szakirodalom áll rendelkezésre. Ezekből csupán a legfontosabb angol nyelvű műveket említem, amelyek alapul szolgálhatnak a kutatás során. Számos életrajz készült Caesarral kapcsolatban, egészen Mommsen munkájától kezdve. Gelzer műve máig alapvető, Meier és Kahn munkája is meghatározó. Goldsworthy és Canfora munkája a legfrissebbek közé tartozik, ugyanakkor ezek az életrajzok nem terjednek ki a halálos áldozatok szűkebb témájának elemzésére, csupán az eseményeket foglalják össze, általában módosítás nélkül hivatkoznak Caesar számadataira.
A történetírás Caesar számadataival kapcsolatos hozzáállásáról összefoglalást nyújt Henige tanulmánya. Ő főként a galliai népesség megbecsülésének szempontjából vizsgálta a számadatokat, de elemzése ehhez a kutatáshoz is segítséget nyújt. A friss művek közé tartozik a Companion sorozat két kötete Caesarral és írásaival kapcsolatban. A gall háború szempontjából az egyik legrészletesebb leírás Holmes 1911-es könyve, amely a létszámadatok, a népesség kérdéskörében is részletesen állást foglal.
Caesar kommentárjaival kapcsolatos kérdéseket elemez kritikusan Riggsby munkája, de a számadatokról sajnos nincs külön fejtegetés. A régészeti eredmények felhasználása pedig Nico Roymans hollandiai kutatásának példáján mutatható be.


Forrás: Góczon Tamás: A gall háború ára: Julius Caesar pusztítása és megítélése