logo

IV Junius AD

A hadifoglyok, anyagi veszteségek

A hadjárat nem csupán az emberek elpusztításával okozott károkat, a veszteségek egyéb formái is jelentősek voltak, az anyagi veszteségeket, az elhurcolt rabszolgákat is ide kell számítanunk. Az ókori társadalmakban széles körben elterjedt volt a rabszolgatartás, a galloknál is megjelent, de Róma kifejezetten rá volt utalva a rabszolga népességre. Így a hadjáratok fontos része lett a rabszolgák szerzése, ami a hadvezérnek és a katonáknak is jövedelmet jelentett, a birodalomnak pedig munkaerő-utánpótlást.
Fontos azonban, hogy elkülönítsük a formális túszokat, illetve a valódi rabszolgákat. Általában az ellenálló vagy szószegő törzsek tagjai jutottak rabszolgasorba, mint az 53.000 ember az atuatucusok törzséből vagy a venetusok egész megmaradt népessége. Az összes hadifogolyról is eltérőek az adatok: Velleius több mint 400.000 elhurcoltat, Plutarchos 1.000.000 rabszolgát említ.
Caesar időnként megajándékozta minden katonáját egy rabszolgával, ezzel is növelve népszerűségét. Ez is utal a rabszolgák nagy számára. Eladásuk hatalmas jövedelmet jelentett és a legfejletlenebb területeken is biztos volt a zsákmány, hiszen emberek mindenhol éltek. Caesar említ kereskedőket, akik a zsákmányolt embereket azonnal felvásárolták. Még említést tesz a haeduusoknak és az arvernusoknak visszaadott, 20.000 főnyi fogságban lévő emberről, valószínűleg őket is rabszolgának szánták, hiszen ennyi túsz fogságban tartása nem valószínű.

Hagyomány volt emellett a túszok igénylése a feltétel nélkül behódoló népektől, amelyeket a törzsek önkéntesen adtak ki. Ez a rómaiak elleni lázadást, a megállapodások megszegését volt hivatott megelőzni, de nem igazán volt hatékony a rendszer, ezt a sok ellenpélda is mutatja. Talán azért volt sikertelen ez a módszer, mert sohasem hallani megtorlásokról a túszokkal szemben, vagy csak Caesar nem akarta lerombolni a clementiáról kialakult képet.
Az is egy ok lehetett, hogy a hadifoglyok a követekhez hasonló sérthetetlenséggel bírtak, sokszor a legmagasabb rangúakat küldték túsznak. Harminchétszer említ Caesar átadott foglyokat ellenséges törzsektől, így nagy számban rendelkezhetett velük Caesar. Őket a római táborokban, illetve a szövetségesek városaiban tartották biztosítékként. Sajnos a hadvezér nem túl gyakran említ számadatokat a túszokkal kapcsolatban, a legnagyobb szám, amit említ az 600 fő a belgák és Vellaunodunum esetében.

romaikor_kep



Az anyagi károk is jelentősek lehettek, ennek több oka is volt. Ha szigorúan gazdasági oldalról nézzük a politikai karrierépítést, Caesar háborúját, akár tekinthetjük üzleti vállalkozásnak is. Először egy tisztség és utána egy provincia megszerzése volt a legfontosabb, hiszen ezek nélkül a befektetett pénz (amit gyakran kölcsönökből szereztek) nem térült meg.
Később egy hadjárat is óriási összegeket igényelt, és kockázatos volt, hiszen csak siker esetén térült meg a megszerzett zsákmánnyal, eladott rabszolgákkal, a politikában learatott babérokkal. Így ebben a korban valószínűleg már tudatosan keresték az alkalmat a zsákmányszerzésre. Caesar az állam pénzén kívül a magánvagyonát is befektette, hiszen több légiót toborzott a saját költségére. Végül óriási nyereséggel zárult a hadjárat. A fosztogatás, pusztítás mértékét legjobban a hadvezér háború utáni költekezéséből láthatjuk, hiszen az így szerzett pénz jó részét befektette a további politikai népszerűség és előmenetel érdekében.

Adósságait visszafizette, sőt Cicerónak 800.000 sestertius kölcsönt is adott a háborúk alatt. Szó szerint megvásárolta egyesek hűségét, például L. Paullus consult 36 millió sestertiusért vette meg. Suetonius említi, hogy Caesar „dúskált az aranyban” A triumphus, az fényűzőlakomák, parádés játékok, az összes polgárt érintő ajándékok óriási összegekbe kerülhettek. Az egyik lakomára C. Hirrus 6.000 murénát adott Caesarnak. A diadalmenet során 65.000 talentum értékű zsákmányt, közel 10 tonna súlyú aranykoronákat vonultattak fel. Mindehhez hozzáadódik a katonáknak járó 5.000 denariusfejenként. A hadjárat végén pedig 200 sestertiust ígért minden katonáknak, ezret a centurióknak.
Hozzáfogott a fórumépítéséhez, amelynek csak a telke többe került, mint százmillió sestertius. Annyi aranyat gyűjtött Caesar, hogy nem tudta kezelni, sőt elkezdte eladni az eredeti árfolyam kétharmadáért, ezzel inflációt okozva. A provinciák nagyvárosaiban is számos épületet emelt. Athénnak 1,2 millió sestertiust ajándékozott. A légiósok zsoldját megduplázta, gabonát és rabszolgát is osztott közöttük Suetonius szerint. Ezen kívül ebből a pénzből fizette ki mások, például Curio néptribunus adósságait.

Mindennek az ellenértékét Galliában kell keresnünk. Az előző számok alapján óriási pusztításra következtethetünk. A Caesar által kirótt viszonylag alacsony adók is egy kifosztott területre utalnak, hiszen Sulla például 480 millió sestertius hadisarcot rótt ki Asia provinciára. Számításba kell venni a hadjáratok során elpusztított termőföldeket, erdőket, elrabolt nyersanyagokat is. A károkat elsősorban a vonuló római hadseregek katonái okozták. Sokszor módszeresen pusztították a vidéket, ha az elrejtőzött ellenséget akarták megadásra bírni. Ehhez a gallok is hozzájárultak a felégetett föld taktikájával.
Tacitus mondata, miszerint a rómaiak a hódításaik során sivatagot hoztak létre és békének nevezték el, ide is illő mondat lehet. Suetonius megemlíti, hogy Caesar „Galliában az istenek ajándéktárgyakkal teli szentélyeit és templomait kirabolta, s a városokat is inkább a zsákmány kedvéért, semmint valamely bűnös cselekedetük miatt pusztította el." Nyilván Caesar nem ezeket az indítékokat írja le, de ezek is fontos szerepet játszottak számára. A gazdasági érdekeket a galliai kereskedők is bizonyítják, hiszen sokan voltak Galliában, valamint a hódítások mozgatórugóiként is szerepet játszhattak a gazdasági érdekek.


Forrás: Góczon Tamás: A gall háború ára: Julius Caesar pusztítása és megítélése