logo

VIII Sextilis AD

Egy távoli provincia

Történetünk legbrutálisabb vereségét szenvedtük el azon a mocsaras, erdős vidéken. A római krónikák így számolnak be a küzdelemről, melynek során a germánok a Kr. utáni 9. esztendő őszén megsemmisítettek három teljes légiót. A csata fordulópontot jelentett Európa történelmében, hiszen a rómaiakat megakadályozták abban, hogy elfoglalják az Elbán-túli területeket. Nem is beszélve a még keletebbre fekvő térségről. A rómaiak visszavonultak a Rajna és a Duna mellett kiépített védelmi vonalaik mögé. A győztes barbárokat nem sikerült romanizálniuk. Európa jó időre két részre szakadt.
Germániában legenda született, amikor a szabadságvágyó törzsek fegyverszövetsége térdre kényszerítette az ókor legerősebb hadseregét. A 19. századi német nacionalisták ehhez a csatához kötötték a modern nemzetállam létrejöttét. 1875 óta a győztesnek állított szobor magasodik a táj fölé. Latin neve Arminius volt, a germánok azonban Hermann név alatt ismerték szabadságharcuk első igazi hősét. Alakja azonban azóta csaknem feledésbe merült. Most az ő történetét láthatják.

romaikor_kep



Julius Caesar a Rajnától keletre fekvő, megközelíthetetlen területeken élő törzseket a germánok összefoglaló elnevezéssel illette. A törzsek a római történelem folyamán állandóan be-betörtek a birodalom területére. Már Augustus előírta, hogy erősítsék meg a támadásoknak kitett Gallia keleti határát. Hadjáratokat vezettek a germán törzsek ellen. Egyesek harcoltak, mások például a Cherusk-ok Róma mellé álltak. Ez a törzs most a Pax Romana által megszabott keretek között él. Itt lakik egy fiatal fiú, akit később Arminiusnak neveznek. Tízéves korában örökre megváltozik az élete. Nemesi család sarja. Apja, Segimerus, a Cherusk arisztokráciához tartozik, de határozottan ellenzi a Rómával kötött szövetséget. Az elöljárók azonban szegezték meg a nemzetség vezérévé. Segimerus kénytelen volt elfogadni a döntést, de nem szívesen működött együtt Segeztés-szel.
A vezér Róma mellé állt, így eleget kellett tennie a szövetségkötés feltételeinek. Épp Segimerus fiaiért jött, akiket azonnal a hódítók rendelkezésére kellett bocsájtania. Azt mondta Segimerus-nak, hogy a törzs boldogulása érdekében meg kell hoznia ezt az áldozatot. A fiúk rómaiak lesznek. Az apa talán sosem látja őket viszont. Az alávetett népek fiainak elhurcolása ravasz fogás volt. Segestes-nek az együttműködésért cserébe végre kellett hajtania az utasításokat.

A Cherusk történelemről viszonylag keveset tudunk. Augustus korában tűnnek fel. Először Róma ellenségeiként tartják őket számon, majd szövetséget kötnek a birodalommal. A római hódítások idején a törzs vezetője Segestes. Amikor egy Rómához hasonló szuperhatalom és egy viszonylag kis létszámú törzs között érdekellentétek keletkeznek, a törzs egy része vagy egésze gyakran a szövetségkötés mellé áll.
A germán törzseket kizárólag római szerzők, úgymint Paterculus, Tacitus vagy Cassius Dio leírásai alapján ismerjük. A történetírók a germániából hazatért katonák beszámolói alapján írták meg műveiket. A germánoknak nincsenek írott emlékeik, ezért nem tudjuk, ők milyennek látták Arminiust.

Arminiust és testvérét, Flaviust római polgárnak nevelték, hogy egy nap a birodalom képviseletében térjenek vissza szülőföldjükre. Ezzel a taktikával a rómaiak uralmuk megszilárdítását célozták. A helyiekben nem bízhattak, hiszen a Cherusk családok és klánok megosztottak voltak a Rómához való viszony kérdésében. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a germánok kifejezés nem egy egységes nemzetet takart, hanem egymással harcoló törzsek sokaságát.
Germánia a rómaiak számára terra inkognita, vagyis ismeretlen vidék volt. A rómaiak még sosem hódítottak meg Germániához hasonló berendezkedésű területet. Galliában egész más volt a helyzet. A kelták állandó településekkel rendelkeztek. A törzsi hierarchia pedig jóval stabilabb volt, mint Germániában. A germánok maguknak való emberek, nem sokat törődnek egymással állítja Tacitus, a római történetíró. Még a nagyobb települések is csak 25 házat számláltak. Az állatok pedig egy fedél alatt éltek az emberekkel.
A birodalom más részeiről ismerős városokkal errefelé nem találkozni. A rómaiak a germánokat civilizálatlan vadembereknek tekintik, akik barmok módjára élnek. Tacitusnál azt olvassuk, hogy a germánok a Rajna és az Elba közti vadregényes tájon élnek. A vidéket sűrű, nyír és tölgyerdők borítják. Tacitus úgy ír a helyről, mintha egy másik világról mesélne. A terület telis-tele van undorító ingovánnyal. Az erdőkben pedig kirázza az embert a hideg.

romaikor_kep



A rómaiakat az zavarta a legjobban, hogy még kereskedelmi utak sem voltak a területen, és nem voltak fix pontok, amelyeket elfoglalhattak volna. Sehol egy kastély, sehol egy erődítmény, amit el lehetne foglalni, csak a rémisztő erdő, amelyen kilenc napba telt átkelni, de az átkelés során egy fia emberrel nem találkoztak. Az áthatolhatatlan erdők nem kedveztek a római harcászati taktikának és hadtápszolgálatnak.
A legtöbb katona büntetésnek érezte, amikor megtudta, hogy Germánia jéghideg északi részére küldik. Meg voltak rémülve, hiszen még sosem láttak erdőt. A római városrendszer és a hadiflotta több évszázadon át tartó kiépítését követően Itáliában nem maradtak erdős területek. A hazájuktól távol, ismeretlen vidéken kellett szolgálatot teljesíteniük. A következő sorokat Julius Caesar írta:

„Még ha 60 napon át nyomulnak előre, akkor sem lehetnek biztosak benne, hogy elérik az erdő szélét. Valójában senki sem tudja, hol van a vége.”

Akkoriban már az egész mediterráneum-ban a városi kultúra dominált. A legtöbben városokban éltek. Hazájukkal összevetve Germániát kezdetleges primitív térségnek látták, ahonnan fájón hiányoznak a római civilizáció vívmányai. Két nagyon különböző kultúra találkozott itt egymással.
Arminius és Flavius útja sűrű erdőségeken keresztül a Rajnához vezetett. Itt léptek a Római Birodalom területére. A rómaiak magas fokú mérnöki tudásáról először egy hatalmas vár, majd egy folyót átszelő híd tett tanúbizonyságot. A castra vetera-i támaszponton légionáriusok ezrei védték Róma keleti határát. A Rajna mentén rengeteg katonai tábort létesítettek. A közelben alapított városok, úgymint Köln, Koblenz vagy Mainz, a Római Birodalom határán álltak. A városkapukra nem azt írták, hogy belépni tilos, sőt kifejezetten örültek a barbár látogatóknak. Virágzott a kereskedelem.

romaikor_kep



A hosszú, szőke haj különösen értékes. A germánok pedig a nyers bőrért és a szőrméért cserébe elfogadják a rómaiak titokzatos érméit is. Akinek nincs mit eladnia, az beáll napszámosnak. Az embereket elvarázsolja az új világ pompája. A római várostervezés bonyolult szerkezete teljesen lenyűgözte a germán törzsek tagjait. Az is nagy hatást gyakorolt rájuk, hogy mennyire fejlett matematikai ismeretekkel rendelkeztek. Valamint, hogy folyóvízzel látták el az épületeket. Csak bámultak tátott szájjal, egyszerűen ámulatba estek.

Arminiusnak nagyon fájdalmas lehetett, amikor elválasztották családjától. A sok újdonság azonban, amivel találkozott, elterelte a figyelmét. A barbár fivérek nagy feltűnést keltettek. Nemesi származásuk miatt különleges bánásmódban részesültek. És életükben először megtapasztalhatták a padlófűtés csodáját. Egyszer adódik csak ilyen alkalom az ember életében.
A Mózel mentén haladva, majd Gallia városain, végül a Földközi-tengeren keresztül megérkeztek az ókori világ fővárosába. Akkoriban az volt a szokás, hogy a nemes ifjakat Rómába viszik és a Palatinus dombon lévő iskolába küldik. Ennek kettős célja volt. Egyrészt ezzel biztosították, hogy az apjuk nem száll szembe Rómával, tehát végső soron túszul ejtették őket, másrészt római polgárnak nevelték őket, és arra számítottak, hogy amikor visszatérnek hazájukba, ott is római polgárként fognak viselkedni. Valószínűleg Arminius-szal is ez történt, hiszen kisfiú korában rengeteg nemes ifjút túszul ejtettek Germániában.

Arminius és Flavius Kr.e. 9 körül érhettek Rómába. Elhaladtak a nyüzsgő külváros munkások lakta kőépületei mellett, majd a világ legnagyobb, egymillió lakosú városának szíve felé tartottak. Róma akkoriban volt virágzás a tetőpontján. Mindenfelé díszfelvonulásokba futottak bele, a márvány pedig csak úgy ragyogott a tűző nap fényében. A rómaiak még sosem éltek olyan hatalmas birodalomban és olyan tartós békében, mint Augustus császár uralkodása alatt.

romaikor_kep



Augustus alatt a Római Birodalom terjeszkedése addig sohasem látott méreteket öltött. Augustus előtt senkinek nem sikerült ilyen messzire kiterjeszteni a határokat. Gondoljunk csak bele, Észak-Spanyolország, az Alpok, a Dunáig tartó hatalmas terület, Belső-Anatólia, Júdea, Egyiptom, Afrika provincia mind hozzá tartoztak. A birodalom hatalmas területet foglalt el. Augustus később mégis a tartós béke megteremtőjeként emlegetik. Ez azért van így, mert véget vetett a több évtizeden át tartó polgárháborús időszaknak. Külpolitikája viszont egyáltalán nem mondható békésnek. Uralkodása alatt a birodalom mindvégig hadban állt valakivel.

Fiatalemberként Arminius Róma gigantikus hadigépezetének részévé válik. Hamar rájön, hogy a hadsereg sikerének kulcsa a katonai fegyelemben rejlik. Egy Cherusk fiatal számára komoly kihívást jelentett a szigorú kiképzés és a feltétlen engedelmesség követelménye. A germánoknál ugyanis nem voltak kemény parancsnokok. Arminius azonban kiváló tanítványnak bizonyul. Társai azt mondják róla, hogy germán létére szokatlanul jó felfogóképességű fiatalember. Úgy tűnik, a fiú hamar kiváló római katonává cseperedik.
A rómaiak a germánok kiképzésekor összekapcsolták a hadvezetés két dimenzióját. A gyakorlati oktatás során megtanították, hogyan kell vezetni a hadsereget, és milyen fegyvereket kell használni. Az ideológiai oktatás során pedig a fejükbe verték azt, hogy az államtudomány tárgya nem lehet más, csakis Róma. Első kiküldetése Pannóniába vezeti Arminiust. A Krisztus előtti első esztendő környékén rábízzák egy auxilia egy germán zsoldosokból álló lovas csapat vezetését. A Balkán-félszigeten fekvő provincia fellázadt Róma ellen.

A birodalom keményen visszavág, és a hadsereg felét jelentő 15 légiót mintegy 100 ezer ember küld a felkelés leverésére. A római katonai taktika felsőbbrendűsége megkérdőjelezhetetlen. A hadsereg ereje nem az egyes katonák bátorságában rejlik, hanem a katonai egységek együttműködésében. Arminius ettől kezdve tisztában van vele, hogy a római hadsereg nyílt küzdelemben legyőzhetetlen. Két különböző hadászati taktika ütközik meg egymással.
A római hadseregben hivatásos katonák szolgálnak, a különböző rangokhoz pontosan meghatározott képességek és szerepek társulnak. Minden ember tudja, hogy mire képes, hogy hány ember tartozik alá. A cél eléréséhez pedig minden eszköz biztosítva van. A germánoknál azonban a katonaság és a nemesi származás összekapcsolódott, a harcosok pedig törzsről törzsre jártak és hűséget esküdtek az elöljáróknak. Bizonyos értelemben ők is hivatásos katonák voltak, és náluk is fontos volt a katonai fegyelem, de a katonasághoz való viszonyuk alapvetően személyes természetű volt. A győzelem becsületbeli ügy volt, és a vezetőnek tett eskü tartotta őket a seregben.
A rómaiak a teknős nevű zárt alakzatban nyomultak előre. A barbárok a vaddisznó fejéről elnevezett ékre hasonlító alakzatban támadtak. Taktikájuk a rómaiak ellen nem volt túlzottan hatásos. A páncélos légiók lekaszabolták a támadókat. Olyan szorosan álltak egymás mellett, hogy szinte egy testként funkcionáltak. Nem tudjuk pontosan Arminius mivel vívta ki Augustus elismerését. De a pannóniai harcokban biztosan kiválóan teljesített, hiszen hazatérve a császár a germánok számára adható legmagasabb kitüntetésben részesítette, kinevezte lovaggá.

A germániai erdőkből származó nemesi sarj tiszteletreméltó római polgár lett. Márta 15 éve, hogy elkerült otthonról. Nem lehet tudni, hogy hiányzik-e még neki a család, vagy a szabadság. És a céljait sem ismerjük. Több olyan, romát szolgáló germánról is tudunk, aki anélkül tanulta meg, hogy kell rómaiként viselkedni, hogy rómainak érezte volna magát, vagy Rómához lojális lett volna. Még akkor is nehéz elérni, hogy egy ember őszintén elkötelezze magát egy rendszer mellett, ha az a rendszer előjogokat biztosít a számára, hiszen ahhoz meg kellene változtatnia az identitását, amire pedig sokan nem képesek. Krisztus után 7-ben Augustus új kormányzót nevez ki Germánia élére. Publius Quintilius Varus-t aki Augustus rokona.

romaikor_kep



Leírásaink kövér, öntelt férfiként beszélnek róla, egy válság megoldása során azonban már bizonyította rátermettségét. Szíria kormányzójaként levert egy zsidó lázadást és kétezer felkelőt feszített keresztre. Később ezt írták róla Szegény emberként jött egy gazdag provinciába, és gazdag emberként hagyta el ezt a közben elszegényedett provinciát. Ritka kiváltság, de fénykorában még a pénzérméken is szerepelt az arca. Varus rendelkezett a germánia kormányzásához szükséges képességekkel és tapasztalattal.
Augustus nem akármelyik szenátorát bízta meg a feladattal, és nem is a rokoni szálak miatt esett Varusra a választása. Meg volt győződve róla, hogy Varus alkalmas a feladatra. Augustus következő döntésének azonban előreláthatatlan következményei lesznek. Varus legnagyobb örömére Arminiust is Germániába küldi. Arminiust bátor, fegyelmezett lojális katonaként tartják számon. Ráadásul ismeri a Cherusk-okat, és beszéli a nyelvüket.

Krisztus után 7-ben Arminius visszatér szülőhazájába. Az előző 15 év során a rómaiak nekiláttak az új provincia Magna Germania kiépítésének. Arany, a Majna és a Lippe mentén katonai táborokat alakítottak ki, központjuk az új provincia fővárosa, a Lippe folyó partján elterülő Haltern volt. A mai Római Múzeum közelében három légió összesen mintegy 20 ezer katona állomásozott. Kaszárnyákat, kovácsműhelyeket és égetőkemencéket építettek, és a magas rangú tisztek rezidenciáit is kialakították. A Lippe folyó partján kikötőt építettek, hogy a Rómából érkező luxuscikkek elviselhetőbbé tegyék az életet.
A rómaiak a kezdetektől fogva azt a látszatot keltették, hogy már le is igázták Germániát. Testamentumában Augustus így ír Egészen az Elba torkolatáig elfoglaltam Germániát. Amikor egy hadvezér megnyert egy csatát, rögtön felvette a Germanicus melléknevet, mintha máris ő kormányozná a germán törzseket. Bizonyos érméken Germániát földön ülő siránkozó nőként eltört lándzsával ábrázolták, ami a római átlagpolgárban azt a benyomást keltette, mintha elfoglalták volna Germániát. Tacitus azonban cáfolta a híreszteléseket, azt mondta, ostobaság, nem győztük le Germániát. A germán törzsek még mindig szabadok és úgy élnek, mint 200 éve. Visszatértekor Arminius hiába kereste a római uralomra utaló jeleket.

A határ menti erődítményektől keletre nyoma sem volt a fejlett római kultúrának. Arminius kihasználja a lehetőséget, hogy újra találkozhat apjával, Segimerus-szal. Vajon Róma dicsőségéről vagy szülőhazájukról fognak beszélgetni. A meleg fogadtatásból nem látszik, de az apa vegyes érzésekkel fogadja a római katonák egyenruhájában hazatérő fiút. Arminius nyilván szép szavakkal illeti a Római Birodalom vívmányait, a gazdagságot, a műveltséget és az igazságszolgáltatást. Továbbá színlelt örömmel, de szól arról is, hogy a rómaiak véget vetettek a germán törzsek közti belháborúknak. Hamarosan utakat, városokat építenek, vert agyag helyett pedig fűtött kőpadló lesz mindenhol.
A két férfi elbeszél egymás mellett. Segimerus úgy érzi, hogy fia megtagadja szülőhazáját. A rómaiak adókkal sanyargatják a népet. Elkobozzák a szőlőt és savanyú bort készítenek belőle, a beszolgáltatásokkor úgy bánnak a törzs tagjaival, mintha állatok lennének. Békés úton nem lehet kivívni a szabadságot. A Cherusk-ok azonban időközben el-erőtlenedtek. A törzs tagjai arra vannak kárhoztatva, hogy egész életükben rómaiak rabszolgái legyenek. Szabadságukat elveszítették. Voltak germánok, akik nem ragaszkodtak annyira a szabadsághoz és függetlenséghez, mint Segimerus.

A Lang folyó partján fekvő Ghilmes városa mellett ásató régészek figyelemre méltó felfedezést tettek. Először azt hitték, hogy csak egy újabb katonai tábort találtak. Római szerzők ugyan beszámolnak arról, hogy a Rajnától keletre is építettek városokat, a szakértők azonban nem hittek a tudósításoknak. Most már biztosak lehetünk benne, hogy civil településről van szó. A Rajna keleti partján ezidáig ezt az egyet sikerült megtalálni. A várost úgy tervezték meg, hogy a rómaiak és a germánok együtt élhessenek benne. Cassius Dio a következőképpen vázolja a városépítés mögött meghúzódó szándékot:

„Fórumokat, házakat és fürdőket építünk, hogy békés életre csábítsuk a legyőzötteket.„

Később perdöntő módon sikerült bizonyítani, hogy Cassius Dio igazat mondott. Igencsak meglepődtünk, amikor aranylemezzel bevont szilánkokra bukkantunk. Aztán rájöttünk, hogy a törmelékek egy bronzszoborhoz tartoznak. Amikor pedig megtaláltuk a kengyelt, a hám egy darabját és a pata egy részét, akkor rájöttünk, hogy lovas szoborról van szó. A letört részekből ki lehetett következtetni, hogy életnagyságú szobor volt.
Abban az időben, azon a helyen, aranyozott, életnagyságú szobrot pedig csak és kizárólag Augustus császárnak emelhettek. Az aranyozott szobrot a fórumra állították. Azzal, hogy a város főterére egy aranyozott, életnagyságú lovas szobrot helyeztek. A rómaiak egyértelműen kifejezték, legalábbis a helyi lakosok számára, hogy igényt tartanak a területre. El lehet képzelni, milyen hatást válthatott ki a germán törzsek tagjaiból a ragyogó aranyszobor és a császár élethű portréjának látványa. Biztosan ámulatba ejtette őket.

Amikor Varus Haltern-ben találkozott Arminius-szal, számon kérte, hogy miért nem teremtett még rendet a térségben. Városnak az volt a feladata, hogy teljes jogú római provinciát faragjon Germániából. Ragaszkodott hozzá, hogy Arminius mondja meg, hogy kell bánni a germánokkal, és hogy lehet Germániát a Római Birodalom részévé tenni. Az auxilia parancsnokai azonban semmilyen körülmények között nem adhattak tanácsot egy generálisnak. Arminius azt feleli, hogy ereimben talán germán vér csörgedezik, de római módra gondolkozom, és latinul beszélek. Varus azt mondja, hogy akkor cselekedjen is rómaiként.
Arminius megkapja első feladatát. A légiók nemsokára elindulnak nyári állomáshelyükre. Arminiusnak kell feltérképeznie a területet. A rómaiak dominanciájuk kifejezéseképpen minden nyáron keletre küldték csapataikat. Rajna és Lippa menti erődítményeiből egészen a Wesere-folyóig, a Cherusk-ok földjéig meneteltek a katonák. Az ismeretlen vad táj félelemmel töltötte el a rómaiakat. Mivel egyáltalán nem voltak utak, a Lippén szállították a katonákat és az utánpótlást. Még egy speciálisan erre a célra kialakított csónakot is készítettek. A 30 méter hosszú, lapos fenekű bárka merülése csupán 40 centiméter volt. Sekély vizeken is 53 tonna terhet tudott szállítani.
Varus több száz bárkával benyomul Germánia belső területeire, a folyó egy ponton azonban túlzottan elkeskenyedik. A hatalmas tömegű rakományt partra teszik. A légionáriusok mellett civilek, kovácsok, ácsok és adószedők is voltak a hajókon, sokan a családjukkal együtt. A kereskedők bort és olívabogyót kínáltak, hogy elviselhetőbbé tegyék az életet a civilizálatlan hűvös északon. A germán lovascsapatokból álló auxiliáknak kellett feltérképeznie és biztosítania az útvonalat. Parancsnokuk nem más, mint Arminius.

romaikor_kep



A 22 ezer emberből álló, 15 kilométer hosszú hadoszlop a síkságon keresztül menetel. A katonák négy oszlopban vonultak előre. Minden légióhoz tartozott oszlop, amelyik a katonák felszerelését szállította. Naponta átlagosan 20 kilométert gyalogoltak. A légiók a ma ismert terület felé tartottak, melynek latin neve Porta Westfalica volt. A Waser ebben a térségben tör magának utat a Wiegen és a Waser-dombság között.
Város nyári állomáshelyének pontos helyszíne sokáig ismeretlen volt. 2008-ban azonban régészek egy csoportja, római kori maradványokat talált a Waser folyó közelében. Talán még korai lenne biztosat mondani. A leletek mindenesetre azt sugallják, hogy egy katonai táborra bukkantak, lehetséges, hogy Varus nyári állomáshelyére.

Varus úgy dönt, hogy a barbárok vitás ügyeit is a római jog alapján kell megítélni. Harcban nem sikerült leigázni őket, de az igazságosság elveinek könyörtelen alkalmazása jobb belátásra térítheti a vadembereket. Paterculus történetíró kételkedik abban, hogy eljött az ideje a római jog bevezetésének. Így ír Varus:

„úgy utasítja a germánokat, mintha a rabszolgái lennének. Sarcot követel tőlük, mintha már leigázta volna őket.”

Híre megy, hogy az adószedők egy dekát sem engednek el a sarcból. A szabályok kivétel és késedelem nélkül mindenkire vonatkoznak. A római adóhatóságok azonban csalódottan konstatálják, hogy a germán falvak alig termelnek felesleget, ezért nagyon alacsonyak az adóbevételek. A germán földművesek önellátásra termelnek. Amikor a terméshozam egy részét elkobozzák, a rómaiaktól való idegenkedésük gyűlöletbe csap át. A római jogelmélet alkalmazása pedig csak tovább ront a helyzeten. A germánok igazságérzetét mélyen sérti, hogy két személy vitás ügyét egy harmadik dönti el. Az ősi jog szerint, ha a germán nemesek méltánytalanságot tapasztaltak, egymás között intézték el a dolgot. A legnagyobb idegenkedést azonban az kelti, hogy város lopásért kereszthalálra ítéli a helyieket.

A germánok világképe szerint egy szabad ember életét egyes egyedül Isten veheti el. Lopás, vagy akár gyilkosság miatt maximum a Vergel néven ismert bírsággal büntethető az elkövető. Város azonban szándékosan figyelmen kívül hagyja a germánok számára szent és sérthetetlen törvényeket. Varus úgy cselekedett, mint a birodalom többi részének vezetői. Azért kísérelte meg a római jog bevezetését, mert egy római provinciában annak is az élet normális részévé kellett válnia. A germánok pedig érthető módon tiltakoztak ez ellen.
Ha belegondolunk, ma is sok konfliktus támad abból, ha egy idegen hatalom ítéletet mond a helyi lakosság felett, például tömlöcbe veti őket. Minden közösség ellenáll, ha azt tapasztalja, hogy egy idegen nép megpróbálja rájuk kényszeríteni a saját jogrendszerét. A város nem tűri az ellenállást. A népvezéreket kivégezteti, falvaikat pedig felgyújtja. Arminiusnak azt kell látnia, hogy népének büszke, szabadságszerető harcosai, mire ő hazatért, az általa képviselt birodalom gyönge, tehetetlen alattvalói lettek. Nincs más választása. Róma ellen kell fordulnia.

A történészek a mai napig vitáznak róla, hogy Arminius miért csinálta. Latin nyelvű forrásaink hallgatnak az esetről, de talán mégsem olyan bonyolult a kérdés. Arminius bizonyára jó okkal változtatta meg az álláspontját. Sosem felejtette el teljesen a világot, ahol született. Valószínűleg még akkor is kétfelé húzott a szíve, amikor meghozta a döntést, a Római Birodalom vívmányai teljesen megigézték és minden tudását lakba vetette, hogy sikerre vigye a tervét. Kombinálva a Rómában szerzett tapasztalatait és a germán Cherusk örökséget, Róma ellen fordult, mert úgy érezte, hogy népének nem a birodalom határai között kellene élnie. Az is lehet, hogy Arminiust önös érdekei vezérelték. Varus jelenléte mellett ugyanis esélye sem volt arra, hogy ő legyen a Cherusk-ok vezére. Talán úgy vélte, hogy ha sikerül levernie a rómaiakat, akkor a germánok szemében alkalmassá válik a vezetői posztra. Valószínű, hogy Arminius akart az egyesített germán törzsek első királya lenni. Eszerint az elmélet szerint cselekedetének indítéka a patriotizmus és a hatalomvágy együttes jelenléte volt.
Ha a saját népét vezetve megtámadja a rómaiakat, azzal olyan magas pozícióba helyezheti magát, ahova Róma alázatos szolgálójaként sohasem kerülhetett volna. Nyilván óriási hatalomvágy munkált benne. Persze, ha akarjuk, mondhatjuk, hogy szabadságharcot vezetett, de ezt arra használta fel, hogy létrehozza a saját királyságát, a saját birodalmát. Bizonyára nem véletlen egybeesés, hogy később saját népe végzett vele. Természetesen azért, mert bizonyos értelemben Arminius is korlátozni akarta a germán törzsek szabadságát.

A rómaiak háta mögött Arminius összehívja a germán törzseket, hogy kipuhatolja, kire számíthat és kire nem. Meg kell győznie őket, hogy ő is rendelkezik Hayle-lal, ami elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy sikeres hadvezér legyen. A germánok számára a Hil maga a megtestesült, jó szerencse. Aki rendelkezik Hilde-val, annak minden sikerül, amibe csak belefog, a Hilde továbbá a követőit is segíti. A germán törzsek egyesítése azonban nem könnyű feladat. Általában egymás ellen harcolnak. Egy germán törzs legnagyobb ellensége csakis egy másik germán törzs lehet.

A rómaiak lojalitásukért cserébe több törzsfőnek is aranyat adtak és előjogokat biztosítottak. Segestes Arminius rokona, a Cherusk-ok vezetője is közéjük tartozik. Segestes megpróbálja meggyőzni a többi törzsfőnököt, hogy Varus légiói ellen harcolni kész öngyilkosság. A rómaiak eddig minden egyes lázadást sikeresen levertek. A rómaiak bosszúját már megtapasztalhatták, hogy ha ismét megtámadnák őket, azzal ugyanazt az eredményt érnék el annyi különbséggel, hogy a megtorlás ezúttal még brutálisabb lenne. Szerinte Arminius-nak, mint római elöljárónak tudnia kellene, hogy a római hadsereget nem lehet legyőzni. Arminius emlékezteti a nemeseket, hogy rabszolgaságban élnek, hogy a megszállás jelképei, a csatabárdok, a szénabálák és a tógák már minden faluban ott vannak, hogy szabad emberlétükre idegeneknek fizetnek adót. A római jog szerint ráadásul akár ki is végezhetik őket. Sokan ingadoznak, mert attól félnek, hogy biztos halálba küldik magukat és családjukat.

Arminius terve azonban őket is meggyőzi. Megígéri, hogy ha a tervet sikeresen végrehajtják, akkor mindenki, aki követte őt, újra szabad emberként élhet. Róma nagysága általában megfélemlíti a birodalom ellenfeleit. Ebben az erdőben azonban nemsokára történni fog valami, amire senki sem számított. A veszély ott lappang minden bokorban. Varus és katonái a vesztükbe rohannak, és sejtelmük sincs arról, mi vár majd rájuk, amikor a Cherusk-ok dühe elszabadul.


Forrás: leirat History Chanel: Harc Róma ellen című ismeretterjesztő dokumentumfilmjéből