logo

V Sextilis AD

Újabb cselszövések Herodes udvarában .

A testvérek azonban nem hagyták abba a civakodást, és mikor elváltak, még jobban gyanakodtak egymásra, mint azelőtt. Alexander és, Aristobulos sértve érezte magát, mert a király kihirdette, hogy Antipatrost koránál fogva elsőbbség illeti meg; ez viszont még azt is irigyelte testvéreitől, hogy rangban mindjárt utána következnek.
Míg azonban Antipatros értette a módját, hogy eltitkolja érzelmeit, és mint rendkívül ravasz ember, rejtegette testvérei iránt érzett gyűlöletét, azok, nemes származásukhoz illőn, mindig őszintén beszéltek.
Ezenfelül sok barátjuk folyton azon mesterkedett, hogy feluszítsa őket, s még többen voltak, akik mint kémek befurakodtak hozzájuk. Így történt, hogy Alexander minden szava a következő pillanatban már Antipatros fülébe jutott, aki aztán a megfelelő tódításokkal besúgta Herodesnek. A fiatalember egészen ártatlan megjegyzéseinek értelmét is rágalmazó szándékkal kiforgatták, és vádat kovácsoltak belőlük; ha pedig néha-néha kissé nyíltabban beszélt, a legkisebb szót is óriásira nagyították.

Ezenkívül pedig Antipatros titokban folyton küldött hozzá embereket, hogy Alexandert felbőszítsék, csak hogy a hazugságoknak legalább némileg a valóság látszatát adják. Mert ha abból, amit híreszteltek, csak egy mákszemnyi is igaznak bizonyult, a többi annál könnyebben hitelre talált. Az ő barátai viszont vagy természetüknél fogva hallgatag emberek voltak, vagy úgy megvesztegette őket, hogy semmiféle titkot sem árultak el.
Ha valaki Antipatros életét a gonoszság titkos szövetségének nevezné, semmit sem tévedne. Mert megvesztegetéssel vagy hízelkedéssel azokat is árulókká tette, akik Alexanderrel érintkeztek; ezek minden szavát és minden cselekedetét titokban azonnal jelentették neki. Emellett ő maga kitűnően színészkedett, és rendkívül ügyesen tudta elhelyezni rágalmait Herodesnél úgy, hogy a jó testvért játszotta, és másokat tolt az előtérbe feljelentőkül. Ha valamit besúgtak Alexanderről, akkor mindig véletlenül megjelent Herodesnél, s eleinte elutasította a rágalmakat, aztán észrevétlenül valószínűsíteni tudta, és a királyt felbőszítette. Mindent merényletre magyarázott, és azt a látszatot tudta kelteni, mintha Alexander meg akarná gyilkoltatni atyját; de a rágalmakat semmi sem erősítette meg annyira, mint maga Antipatros, mikor elkezdte védelmezni testvérét.

Így aztán Herodes egyre jobban elkeseredett, és minél inkább elhidegült lassan-lassan a fiatalemberek iránt, annál jobban Antipatrosra halmozta minden szeretetét. Vele együtt egyébként az udvartartás is elfordult tőlük, egyesek önként, mások parancsra, mint Ptolemaios, a király legkedvesebb barátja, valamint Herodes testvére és egész családja. Most már Antipatros volt minden, és Alexander legnagyobb keserűségére mindenható lett Antipatros anyja is, akinek minden tanácsa ellene és testvére ellen irányult, és mivel rosszabb volt, mint egy mostoha, annál jobban gyűlölte Mariamne fiait.
Most már mindenki Antipatrosnak hízelkedett, mert őt tekintette a jövő emberének, másfelől pedig a király parancsára az előkelők minden érintkezést megszakítottak Alexanderrel és környezetével. Nemcsak az országban, hanem idegen országokban élő barátaikat is elriasztotta tőlük a félelem; mert a császár megadta Herodesnek azt a jogot, amit még egy király sem kapott meg, hogy szökevényeket még idegen fennhatóság alá tartozó városokban is elfogathat. Ezekről a cselszövésekről a testvérpárnák egyáltalán sejtelme sem volt, és vigyázatlanságuknak elkerülhetetlen következménye lett, hogy csapdába estek. Tudniillik atyjuk sohasem vonta őket nyíltan felelősségre, csak hűvös viselkedése és hirtelen haragja sejtette a valóságot.

Eközben Antipatros nagybátyjukat, Pherórast is ellenük hangolta, továbbá nagynénjüket, Salomét, akivel olyan bizalmas lábon állt, mintha a felesége lett volna. Salome ellenséges indulatát még csak szította Alexander felesége, Glaphyra, aki szeretett dicsekedni előkelő őseivel, és mint atyai ágról Temenos, anyai ágról pedig Dareios Hystaspés utóda, úgy viselkedett, mintha a királyi palotában minden nőnek úrasszonya volna.
Nem csupán Herodes nővérét becsmérelte sűrűn alacsony származása miatt, hanem feleségeit is, akikről azt állította, hogy a király csak szépségük, nem pedig előkelő származásuk miatt vette őket feleségül. Herodesnek tudniillik nagyon sok asszonya volt, részben, mert a zsidók törvényei megengedik a többnejűséget, részben pedig, mert gyönyörűségét találta ebben. Glaphyra nagyzolása és gyalázkodásai következtében ezek a nők valamennyien elkeseredett ellenségei lettek Alexandernek.

De épp ily ellenséges indulattal viseltetett Salome Aristobulos iránt is, ámbár veje volt, mégpedig annál inkább, mert Salomét felbőszítették Glaphyra gyalázkodásai. Aristobulus ugyanis folytonosan szemére vetette feleségének alacsony származását, és panaszkodott, hogy testvére, Alexander, királyleányt vett feleségül, neki pedig be kellett érnie egyszerű származású nővel. Az asszony sírva közölte ezt anyjával, Saloméval, és hozzátette, hogy Alexander és Aristobulos megfenyegették: ha egyszer trónra kerülnek, minden testvérük anyját a rabszolgalányok közé utasítják és szövésre fogják, testvéreiket pedig megteszik falusi írnokoknak; csúfolkodásból mondták ezt, azért, mert olyan kitűnő nevelésben részesültek. Salome nem tudott tovább uralkodni dühén, hanem mindent közölt bátyjával Herodessel, és mivel éppen veje ellen vádaskodott, annál könnyebben hitelre talált.
Még egy másik pletyka is hozzájárult, hogy felszítsa á király haragját. Ugyanis besúgták neki, hogy Mariamne fiai gyakran zokogva és Herodes ellen átkozódva emlegetik anyjuk nevét, és valahányszor apjuk Mariamne egy-egy ruháját valamelyik későbbi feleségének ajándékozta, még arra a fenyegetődzésre is vetemedtek, hogy ezek a nők királyi öltözet helyett nemsokára majd szőrruhát viselnek.

A király, ámbár az ifjak dacos magatartása aggasztotta, mégis reménykedett benne, hogy majd csak a jó útra térnek. Tehát mikor Rómába készülődött, magához hívatta, előbb királyi méltósággal megfenyegette, azután pedig atyailag testvéri szeretetre intette őket, és bocsánatot ígért nekik eddigi hibáikért, ha megjavulnak.
A két testvér erre kijelentette, hogy amit ellenük felhoztak, mind hazugság; hangsúlyozták, hogy már viselkedésük is eléggé bizonyítja védekezésük igazságát; de végre a király is vessen véget a rágalomhadjáratnak, és ne legyen olyan könnyen hívő; mert a rágalmak nem szűnnek meg ellenük mindaddig, amíg lesz, aki hitelt ad a hazudozóknak.

Miután ezekkel a kijelentéseikkel atyjukat megnyugtatták, egyelőre elhárították a veszélyt, a jövő azonban annál jobban aggasztotta őket, amikor értesültek Salome és nagybátyjuk, Pheróras ellenséges indulatáról.
Mind a kettő elkeseredett és veszedelmes ellenfél volt, de Pheróras a hatalmasabb, mert társuralkodója volt Herodesnek, csak éppen koronát nem viselt; 100 talentum jövedelme volt a birtokaiból, és testvére ajándékából megillette a Jordánon túl fekvő tartomány hozama; sőt Herodes a császár beleegyezésével megtette tetrarchának, és királyi családból származó nővel házasította össze, mikor arra méltatta, hogy hozzáadta saját felesége húgát. Ennek halála után a király saját legidősebb leányát szánta neki, 300 talentumnyi hozománnyal, de Pheróras annyira beleszeretett egyik rabszolganőjébe, hogy kitért a királyi házasság elől.
Herodes a leányát mérgében feleségül adta egyik unokaöccséhez, aki később a parthusok elleni háborúban elesett; Pheróras iránti haragja később elfüstölgött, és megbocsátotta neki szerelmét.

Pherórast már a királyné életében megvádolták, hogy méreggel akarja elpusztítani a királyt, most pedig a vádlók tömegesen léptek fel, úgyhogy Herodes, bármennyire szerette is testvérét, végül mégis hitelt adott nekik, és megijedt.
Miután tehát azok közül, akiket bűnrészességgel gyanúsítottak, sokat kínpadra vonatott, végül Pheróras barátaira került a sor. Ezek közül nyíltan egyik sem vallotta, hogy tud valamit holmi merényletről, de annyit kicsikartak belőlük, hogy Pheróras meg akarta szöktetni kedvesét, és a parthusokhoz akart menekülni vele, és hogy ezt a tervet hajlandó volt támogatni Kostobaros is, Salome férje, akivel a király összeházasította, miután első férjét házasságtörés miatt kivégeztette. De Salome sem menekült meg a vádaktól, mert éppen testvére, Pheróras panaszolta be, hogy eljegyezte magát Syllaiosszal, Herodes ellenségének, Odaidas arab királynak helytartójával. Ámbár ez is, a Pherórastól ellene emelt minden egyéb vád is bebizonyosodott, Herodes mégis megbocsátott neki, és Pherórast is felmentette az ellene emelt vád alól.

Így hát a családi viharfelhők mind Alexander feje fölé tornyosultak és rázúdultak. Volt a királynak három heréltje, akiket különösen kedvelt, amint szolgálati beosztásukból is kitűnik: egyik a pohárnoka volt, másik az ételeit szolgálta fel, a harmadik lefekvéskor szolgálta ki, és közvetlen közelében aludt. Ezt a három fiút Alexander dús ajándékokkal szeretőivé tette, a király pedig tudomást szerzett erről, és kínpadra vonatta őket.
Itt azonnal bevallották az erkölcstelenkedést, és elmondották, hogy Alexander milyen ígéretekkel csábította el őket: állítólag azt mondta, hogy Herodestől már nem remélhetnek semmit, mert nevetséges vénember, és festi a haját, hogy fiatalnak tartsák; inkább pártoljanak hozzá, mert hamarosan atyja akarata ellenére trónra jut, bosszút áll ellenségein, és barátait, köztük őket is, gazdaggá és boldoggá teszi; az ország főemberei máris a pártján vannak, s a törzstisztek és tisztek titokban állandóan találkoznak vele.

Ezek a vallomások annyira megrémítették a királyt, hogy egyelőre nem is mert nyíltan beszélni a dologról. Inkább éjjel és nappal titokban kémeket küldött ki, akiktől mindent megtudott, ami történt, s amit beszéltek; aki gyanúba keveredett, azt azonnal kivégeztette. Szörnyű aknamunka kezdődött a királyi palotában. Tudniillik mindenki rágalmakat agyalt ki, úgy, amint ellenséges indulata és gyűlölete sugallta, és sokan kihasználták a király vérszomjúságát ellenfeleik romlására.
A hazugság rögtön hitelre talált, és szinte még el sem hangzott a vád; a büntetést máris végrehajtották. Sőt megtörtént, hogy aki az egyik pillanatban még vádló volt, a következő pillanatban vádlottá változott, s együtt végezték ki áldozatával, mert a király annyira aggódott az életéért, hogy nem is végeztetett nyomozást. Végül annyira nekikeseredett, hogy már az ártatlanokat sem méltatta barátságos tekintetre, s még barátaival is elutasítóan bánt: sokat kitiltott a palotából, s akire nem volt oka rátenni a kezét, azt szavakkal sértegette. Alexander bajait még súlyosbította Antipatros: egész rokonsága segítségével szemenszedett rágalmakat terjesztett felőle. A királyt pedig Antipatros szélhámossága és mindenféle koholmánya olyan rémületbe hajszolta, hogy mindig úgy rémlett neki, mintha Alexander kivont karddal ott állna előtte. Ezért váratlanul elfogatta, megbilincseltette, barátait pedig kínpadra vonatta.

A legtöbben némán haltak meg, és semmi valótlanságot sem vallottak; azok azonban, akiket a kínzások hazudozásra indítottak, vallották, hogy Alexander testvérével, Aristobulosszal egyetértésben a király életére tör, és csak az alkalmat lesi, hogy egy vadászaton megölje, és aztán Rómába meneküljön. Ezeknek a halálfélelemben fogant vallomásoknak hitelt adott a király, és azzal nyugtatta meg magát, hogy az igazság nevében le kellett tartóztatni fiait.


Flavius Josephus
A zsidó háború
(V. kiadás)
Görögből fordította:
Révay József az irodalomtudomány doktora