logo

V Sextilis AD

Mariamne fialt megrágalmazzák Herodesnél. A kibékülés .

A két fiú örökölte anyja gyűlöletét, és valahányszor eszükbe jutott atyjuk gaztette, mindig úgy gondoltak rá mint ellenségükre. Ez az érzés már Rómában, ahol nevelkedtek, erősen elhatalmasodott rajtuk, hazatérésük után pedig még jobban megerősödött, és a évek során csak növekedett. Mikor elérkezett a házasodás ideje, megnősültek; az egyik nagynénjének, Saloménak - aki anyját megvádolta - a leányát vette el, a másik Archelaos kappadokiai király leányát, s ezután még szabadabban hangoztatták gyűlöletüket.
Vakmerőségüket a rágalmazók arra használták fel, hogy áskálódjanak ellenük: bizonyos emberek hamarosan értésére adták a királynak, hogy a fiai valamit terveznek ellene; sőt az, amelyik Archelaos veje volt, apósába veti reményét, és már szökni készül, hogy Herodest bepanaszolja a császárnál. Ezek a suttogások a királynál végül is hitelre találtak, és ezért újra magához vette Dóris fiát, Antipatrost, mintegy védelmül másik két fia ellen, és minden módon igyekezett megkülönböztetett bánásmódban részesíteni.

Mariamne fiai azonban zokon vették ezt a változást, és mikor látták, hogy az alacsony származású anyának a fia a király kivételes kegyét élvezi, holott ők nemes származású asszonynak a fiai, nem tudták elfojtani méltatlankodásukat, hanem valahányszor újabb sérelem érte őket, nyíltan kifejezést adtak neheztelésüknek.
Miközben tehát ezek ketten napról napra jobban belelovalták magukat a gyűlöletbe, Antipatros igyekezett a saját érdekeit előmozdítani, úgy, hogy atyját rendkívül ügyesen körülhízelegte, testvérei ellen mindenféle aknamunkát folytatott, és részben maga találta ki a rágalmakat, részben pedig gondoskodott róla, hogy barátai híreszteljék mindaddig, amíg testvéreit végképpen el nem üti a tróntól. Mert nemcsak hogy öt jelölte ki Herodes végrendeletében trónörökösnek, hanem királyi pompával és kísérettel a császárhoz is elküldte, úgyhogy királyságához tulajdonképpen már csak a korona hiányzott. Sőt lassan-lassan annyira megerősödött befolyása, hogy anyját is visszahozta Mariamne ágyába. Két fegyverrel dolgozott a királynál testvérei ellen: hízelkedéssel és rágalmazással, és annyira felizgatta, hogy ez már-már ki akarta végeztetni a testvérpárt.

Herodes magával vitte Rómába Alexandert, és vádat emelt ellene a császár előtt, hogy méreggel akarta őt elpusztítani. Alexander fájdalmas megdöbbenésében először alig tudott felelni a vádra. De mikor látta, hogy olyan bírája van, aki tapasztaltabb Antipatrosnál, és okosabb Herodesnél, megemberelte magát, és tiszteletből nem emlegette ugyan apja bűneit, azonban annál határozottabban visszautasította hamis vádjait.
Miután sikerült testvére ártatlanságát is bebizonyítania, akit ugyanez a veszedelem fenyegetett, panaszt emelt Antipatros áskálódásai és kettejük mellőztetése miatt, és ebben nemcsak tiszta lelkiismerete, hanem hatalmas ékesszólása is segítségére volt; mert kitűnő szónok volt. És mikor befejezésül felkiáltott, hogy csak gyilkoltassa meg az apja mindkettőjüket, ha ellenük már vádat is emelt, a hallgatóság sírva fakadt meghatottságában, és maga a császár is annyira elérzékenyült, hogy a két fiút felmentette az ellenük emelt vád alól, és Herodest azonnal kibékítette velük. Egyúttal feltételül kikötötte, hogy a két fiú mindenben engedelmeskedik atyjának, ez pedig azt nevezheti ki utódjának, amelyiket akarja.

Ezek után a király hazaindult Rómából, és úgy tett, mintha a fiai ellen emelt vádakat elfelejtette volna, de azért a gyanú még mindig lappangott benne. Erről pedig Antipatros gondoskodott, aki ugyancsak elkísérte, ámbár nem merte gyűlölködését nyíltan megmutatni, mert félt a császártól.
Mikor elhajóztak Kilikia partjai mellett, kikötöttek Eleusában, ahol Archelaos pompásan megvendégelte őket, hálálkodott veje megmeneküléséért, és hangoztatta: milyen boldog, hogy kibékültek, hiszen ő maga is írt barátainak Rómába, hogy legyenek segítségére Alexandernek védekezésében. Azután elkísérte vendégeit Zephyrionig, és 30 talentum értékű ajándékkal tisztelte meg őket.

Herodes, amint megérkezett Jeruzsálembe, gyűlésbe hívta a népet, bemutatta három fiát, beszámolt útjáról, és szívből köszönetet mondott Istennek és a császárnak, aki véget vétett a családi viszálynak, és fiainak olyan kincset adományozott, arai többet ér az uralkodásnál: az egyetértést.
„Az én gondom lesz - folytatta - ezt még jobban megerősíteni. A császár úgy döntött, hogy én legyek az egyeduralkodó országomban, és az én jogom legyen eldönteni, ki lesz az utódom. Én pedig saját jól felfogott érdekemben és az ő szellemében ezennel kinevezem mind a három fiamat királynak, és kérem Istent, kérlek benneteket is, hagyjátok jóvá döntésemet. Mert az egyiknek a kor, a másik kettőnek a nemes származás ad jogcímet a trónra, országom pedig oly nagy, hogy több uralkodónak is elegendő. Így hát ismerjétek el azoknak a jogát, akiket a császár kibékített egymással, atyjuk pedig királlyá tett, s mindegyiknek adjátok meg az őt megillető tiszteletet, éspedig mindegyiknek a kora szerint; mert aki a korát meg nem illető tiszteletben részesül, nem örülhet ennek annyira, mint amennyire fáj ez annak, akit mellőztek.
Majd én eldöntöm, hogy mely családtagok és barátok alkossák mindegyiknek a környezetét, s ezek egyúttal kezeseim is lesznek, hogy az egyetértés továbbra is megmarad fiaim közt. Mert nagyon jól tudom, hogy a viszályt és civakodást rendszerint cselszövő udvari emberek idézik elő, másfelől pedig semmi sem alkalmasabb a kölcsönös vonzalom előmozdítására, mint ha derék emberek vannak a környezetükben. Továbbá azt akarom, hogy nemcsak fiaim, hanem hadseregem tisztjei egyelőre csak engem tartsanak uruknak. Mert nem magát a királyságot, hanem a királyi tiszteletet adtam meg fiaimnak, hogy élvezzék e méltóság kellemességek, terheit viszont - bármily súlyosak is - magam akarom viselni. Gondoljatok mindnyájan koromra, életmódomra és jámborságomra; sem olyan öreg nem vagyok még, hogy már a halálomat várhatnák, sem nem folytatok tivornyázó életmódot, ami rendszerint még fiatalembereket is elpusztít, az Istent pedig mindig olyan jámborul szolgáltam, hogy hosszú életre számíthatok.
Aki tehát közeli halálom reményében fiaimnak hízelkedik, az már az ő érdekükben is bűnhődni fog. De éppenséggel nem féltékenységből tiltom meg a túlzott hódolatot fiaim iránt, hanem azért, mert tudom, hogy a hízelkedés a fiatalembereket könnyen elkapatja.
Ha tehát mindenki, aki érintkezik velük, jól meggondolja, hogy csak a becsületes ember számíthat hálámra, a pártütő ellenben még attól sem remélhet jutalmat aljasságáért, akinek hízelkedik, akkor azt hiszem, minden alattvaló óvni fogja érdekeimet, ami egyúttal fiaim érdeke is; mert ezeknek csak hasznukra válhatik, ha velük jó egyetértésben én maradok az állam élén. Ti pedig, kedves fiaim, gondoljatok a természet szent kötelékére, ami még az állatokat is tartósan összefűzi, gondoljatok a császárra, aki kibékített bennünket, s gondoljatok végül rám is, aki kérek, holott parancsolhatnék, és maradjatok jó testvérek. Én most királyi öltözeteket és királyi udvartartást adományozok nektek, és imádkozom Istenhez, áldja meg ezt az elhatározásomat, ameddig egyetértésben éltek.”

Beszéde után szeretettel megölelte mindegyik fiát, és aztán feloszlatta a gyűlést; sokan szívből kívánták, hogy a király óhaja valóra váljék, sokan azonban, akiknek mindig a felforgatáson jár az eszük, úgy tettek, mintha nem is hallották volna szavait.


Flavius Josephus
A zsidó háború
(V. kiadás)
Görögből fordította:
Révay József az irodalomtudomány doktora