logo

V Sextilis AD

Mariamne fiainak elítéltetése és kivégzése .

Salome is megtette a magáét, hogy Herodest fiai ellen uszítsa. Tudniillik Aristobulos, hogy anyósát és nagynénjét ugyancsak belekeverje az őt máris fenyegető veszedelembe, figyelmeztette, hogy gondoskodjék meneküléséről, mert a király ki akarja végeztetni a régebben ellene emelt vád miatt, hogy tudniillik mindenáron férjhez akart menni az arab Syllaioshoz, és ebből a célból elárulta neki a vele ellenséges viszonyban levő királynak a titkait.
Ez volt az a hullám, amely végül is örvénybe taszította az ifjakat, akik már eddig is sokat szenvedtek ebben a viharban. Saloménak tudniillik legsürgősebb dolga volt a királyhoz sietni és közölni vele, hogy milyen figyelmeztetést kapott. Herodes most már nem tudta tovább türtőztetni magát, megbilincseltette fiait, mindegyiket más börtönbe záratta, és Volumnius ezredest barátja, Olympos kíséretében írásbeli jelentéssel a császárhoz küldte. Mikor ezek Rómába érkeztek, és a király levelét átadták, a császár sajnálta ugyan a két ifjút, azonban az volt a meggyőződése, hogy a királyt nem foszthatja meg atyai hatalmától. Tehát azt válaszolta Herodesnek, hogy a döntés az ő joga; mégis helyesen tenné, ha rokonaiból és a tartomány főtisztviselőiből törvényszéket alakítana, és kivizsgálná az összeesküvést. Ha aztán kiderül, hogy a fiatalemberek bűnösek, akkor megérdemlik a halált; de ha csak éppen szökést terveztek, akkor enyhébb büntetés is elegendő.

Herodes megfogadta ezt a tanácsot, és a császár rendeletére Berytosba ment, s összehívta a törvényszéket. A tanácsban, a császártól kapott írásbeli utasítás értelmében, helyet foglaltak a főtisztviselők, Saturninus és Pedanius, tábornokaikkal együtt; továbbá Volumnius felügyelő, a király barátai és rokonai, köztük Salome és Pheróras, valamint a syriai főemberek, Archelaos király kivételével; ebben ugyanis nem nagyon bízott Herodes, mivel Alexandernek apósa volt. Egyébként a király óvatosságból nem állította fiait a törvényszék elé, mert nagyon jól tudta; hogy ha megpillantják őket, általános szánalom ébred irántuk, ha pedig védekezhetnek is, Alexander könnyűszerrel megcáfolhatja a vádat. Inkább egy sidóni faluban, Platanéban tartotta őket börtönben.

Elsőnek a király szólalt fel, és kemény támadást intézett fiai ellen, mintha csakugyan ott állnának előtte. A gyilkos merénylet miatt emelt vádat ugyan csak futólag említette, mert maga is érezte, hogy ez gyenge lábon áll, ellenben felsorolt á bíróság előtt egész sor gyalázkodást, gúnyolódást, sértést és a személye ellen elkövetett egyéni sérelmet, amelyekre - mint mondta - a halál is enyhe büntetés. És mivel senki sem mondott ellent neki, elkezdett panaszkodni, hogy eléggé megbűnhődött már ő maga, és hogy csak keserűséget okoz neki az a győzelem, amelyet fiain arat. Aztán sorra megszavaztatta a bíróság tagjait. Elsőnek Saturninus szavazott: kijelentette, hogy a fiatalemberek bűnösek, de nem érdemelnek halálbüntetést; nem tudja lelkére venni, hogy más ember fiainak halálára szavazzon, mikor az ő hatom fia itt áll mellette. Ugyanígy szavazott a két tábornok is, akikhez még néhány szavazóbíró csatlakozott.
Volumnius volt az első, aki a halálukra szavazott, és utána a bíróság több tagja is sorra halálbüntetésre szavazott, egyesek hízelkedésből, mások gyűlöletből Herodes iránt, de egyik sem azért, mintha valóban elítélte volna a vádlottakat. Egyébként egész Judaea és Syria izgatottan leste a dráma végét, de senki sem számított arra, hogy Herodes kegyetlensége odáig fajul, hogy fiait kivégezteti. Ezek után a két fiatalembert átvitte Tyrosba, ő maga meg áthajózott Kaisareiába, és most már csak azt latolgatta, hogy milyen módon végeztesse ki őket.

Időközben történt, hogy Térón, a királynak egy régi katonája; akinek a fia nagyon jó barátságban volt Alexanderrel, és mind a két testvért őszintén szerette, szinte őrjöngött elítélésük miatt. Először csak ide-oda szaladgált, és azt kiáltozta, hogy a jogot lábbal tapossák, az igazság elveszett, a természet rendje felfordult, és a világ tele van aljassággal és efféléket, amiket a fájdalom ad az olyan ember ajkára, aki semmibe veszi az életét. Végül arra is elszánta magát, hogy megjelent a király előtt, és szemébe vágta:
„Azt hiszem, valami gonosz démon szállt meg téged, mert hitelt adsz a legaljasabb embereknek, azoknak a rovására, akiket legjobban kellene szeretned. Mert hiszel egy Pherórasnak és egy Saloménak - akiket már több ízben méltónak tartottál a halálra -, valahányszor fiaid ellen vádaskodnak. Pedig ezeknek a gonosztevőknek az az egyetlen céljuk, hogy a jogos trónörökösöket eltegyék láb alól, és csak Antipatros maradjon meg, mert így olyan királyt kaphatnak, aki mindenben kész eszközük. De fontold meg, vajon a testvérpár halála nem zúdítja-e fejére a katonák gyűlöletét; mert az egész hadseregben nincs egyetlen katona sem, aki ne érezne irántuk szánalmat, sőt sok tiszt van, aki egyáltalán nem titkolja felháborodását.”
Ezután Téron meg is nevezte az elégedetlenkedő tiszteket, mire a király azonnal elfogatta ezeket, Térónnal és fiával együtt.

Most egy Tryphón nevű udvari borbély, mintha hirtelen meghibbant volna, megjelent a király előtt, és feljelentette önmagát. Így beszélt:
„Ez a Térón rá akart venni, hogy borotválás közben vágjam el a nyakadat, és Alexander nevében bőséges jutalmat ígért nekem.”

Herodes ennek hallatára azonnal kínpadra vonatta Térónt és fiát, valamint a borbélyt. Az első kettő konokul tagadott, és mivel a borbély sem vallott egyebet, ezt még alaposabban megkínoztatta. Ekkor azonban a borbély fián erőt vett a szánalom apja iránt, és megígérte a királynak, hogy mindent elmond, ha apjának megkegyelmez. Mikor Herodes megígérte ezt, a fiú bevallotta, hogy apja Alexander bujtogatására meg akarta gyilkolni a királyt. Ezt a vallomást egyesek koholmánynak bélyegezték, amit a fiú csak azért tett, hogy megmentse atyját a kínpadtól, mások azonban igaznak fogadták el.

Erre Herodes népgyűlést hívott össze, s vádat emelt Térón és a tisztek ellen, és úgy rájuk uszította a népet, hogy a tömeg ezeket a borbéllyal együtt megkövezte, és dorongokkal agyonverte. Fiait pedig a Kaisareia közelében levő Sabasté nevű városba vitette, és kiadta a parancsot, hogy fojtsák meg őket. Parancsát haladéktalanul végrehajtották. Holttestüket Alexandreion várába vitette, ahol anyai nagyatyjuk, Alexander mellé temették őket. Így halt meg Alexander és Aristobulos.

Flavius Josephus
A zsidó háború
(V. kiadás)
Görögből fordította:
Révay József az irodalomtudomány doktora .