logo

V Sextilis AD

Euryklés megrágalmazza Mariamne fiait .

Nemsokára Judaeába érkezett egy ember, aki az alattomos ravaszkodásban még tapasztaltabb volt, mint Archelaos, és aki nemcsak az Archelaos ügyeskedése révén Alexanderrel létrehozott kibékülést borította fel, hanem egyúttal a fiatalember halálának is okozója lett. Ez egy Euryklés nevű lakedaimóni ember volt, akit a kapzsiság hozott Herodes országába, miután Görögország már nem tudta kielégíteni mohóságát. Herodesnek csalétkül pompás ajándékokat hozott, hogy ezzel is előmozdítsa céljait, és viszonzásul azonnal sokkal értékesebb ajándékokat kapott. De nem érte be ezekkel a becsületes úton szerzett ajándékokkal, hanem jónak látta a király kegyét, akár vér árán is; még jobban biztosítani. Mindenekelőtt tehát hízelkedéssel, mézesmázos szólamokkal befurakodott Herodeshez, és miután kiismerte a király jellemét, ami hamarosan megtörtént, minden szavát és cselekedetét az ő szája íze szerint irányította. Ily módon nemsokára egyik legbizalmasabb barátja lett Herodesnek; s a király is, és az egész udvar is a legnagyobb tisztelettel bánt vele, mint spártaival, már csak hazája kedvéért is.

Alighogy ez az ember kipuhatolta a családi viszálykodást; vagyis a testvérek közt dúló ellenségeskedést és atyjuknak irántuk tanúsított magatartását, máris - azzal az ürüggyel, hogy régi barátja Archelaosnak - jóindulatot színlelt Alexander iránt, de ugyanakkor már vendége volt Antipatrosnak, és ezen a réven az ő bizalmába is beférkőzött. Egyébként Alexander az említett okból azonnal úgy fogadta, mint megbízható barátot, és hamarosan beajánlotta testvéréhez, Aristobuloshoz is. Mivel mindenkihez a maga módján hozzá tudott férkőzni, sikerült mindenkihez befurakodnia, de elsősorban Antipatros bérence volt, és Alexander árulója.
Az előbbinek szemére lobbantotta, hogy mint a legidősebb trónörökös, olyan embereket tűr maga mellett, akiknek minden törekvésük, hogy elüssék a tróntól; Alexandert pedig azzal ingerelte, hogy ő - aki királynénak a fia és királyleánynak a férje, akinek ezenfelül még olyan megingathatatlan támasza van, mint Archelaos - tűri, hogy egy alacsony származású asszonynak a fia legyen a trónörökös. Mivel Euryklés álnok módon Archelaos barátságára hivatkozott, Alexandernek az volt a meggyőződése, hogy megbízható tanácsadója, és ezért nyíltan panaszkodott előtte Antipatrosra, sőt azt a megjegyzést is kibökkentette, hogy Herodes, aki anyját megölte, bizonyára nem fog habozni, hogy a trónt is elvegye tőlük, amelyre pedig anyjuk révén jogcímük van.

Ezekre a nyilatkozatokra Euryklés természetesen szánalmat és sajnálkozást színlelt. Mihelyt azonban ugyanilyen panaszokat csikart ki Aristobulosból is, és mind a kettőt belelovalta, hogy atyjuk ellen ellenségesen nyilatkozzanak, a bizalmas beszélgetést azonnal elárulta Antipatrosnak, de mindjárt megtoldotta azzal a hazugsággal, hogy a két testvér az ő meggyilkolását tervezi, és már fenik a kardjukat, hogy ledöfjék.
Miután ezekért a közléseiért bőséges ajándékokat kapott, Herodes előtt égig magasztalta Antipatrost, és végül már egyetlen célja volt: kieszközölni atyjuknál Alexander és Aristobulos meggyilkolását. Ugyanis hamarosan megjelent Herodes előtt, és elmondta neki, hogy jótéteményei fejében és hálából a vendégbarátságért, viszontszolgálatképpen meg akarja menteni az életét; már kiélesítették a kardot a király meggyilkolására, és Alexander már csapásra emelte kezét, azonban ő, Euryklés, értette a módját, hogy a merénylet végrehajtását megakadályozza, mégpedig úgy, hogy színből beállt az összeesküvők közé. Szerinte Alexander folyton ezt mondogatja: Herodes nem érte be azzal, hogy olyan ország ura, amely nem illeti meg, és hogy anyjuk meggyilkolása után szétdarabolta az országot, hanem egy korcsot tett meg trónörökösnek, azt a hitvány Antipatrost, mert neki szánta ősi királyságukat; ő azonban, Alexander, majd bosszút áll Hyrkanos és Mariamne haláláért; mert az ilyen atya kezéből csak vérontás árán hajlandó átvenni az uralmat. Egyébként nem múlik el nap, hogy különféle ürügyekkel ne izgatnák erre, és nem mondhat ki egyetlen szót sem, hogy ki ne forgatnák az értelméből.

Ha más emberek nemes származásáról van szó, akkor ok nélkül kicsúfolják őt, és ilyenkor különösen Herodes szokta megjegyezni: „Csak Alexander származik előkelő családból, ezért veti meg atyját, aki alacsony származású.”
A vadászaton kifogásolják, ha hallgat; ha azonban megszólal, hogy valakinek elismerését fejezze ki, akkor azt mindjárt gúnyolódásnak veszik. Atyja lépten-nyomon durván ráförmed, és minden szeretete csak Antipatrosé. Ezért inkább szívesen meghal, ha a Herodes ellen tervezett merénylet nem sikerül. De ha a király meggyilkolása sikerül, akkor mindenekelőtt apósától, Archelaostól vár támogatást, mert könnyen elszökhet hozzá; utána pedig a császártól aki még mindig nem tudja, hogy ki is az a Herodes. Mert akkor már nem remegve állna előtte, mint előbb, mikor atyja is ott volt, nem is csak az ellene emelt vádakról beszél majd, hanem mindenekelőtt nyilvánosságra hozza a nép nyomorúságát, és hogy hogyan szipolyozzák ki a népet adókkal, miféle dorbézolásokra és gyalázatosságokra fordítják a vér árán szerzett pénzt, és hogy miféle emberek azok, akik honfitársaik vagyonából meggazdagodtak, és akik egész városokat kaptak ajándékul; akkor majd végre vizsgálatot kér nagyatyja és anyja meggyilkolása ügyében, és felderíti a mostani uralkodó minden gyalázatosságát. Ezek után semmi esetre sem fogják apagyilkosság miatt elítélni.

Mikor Euryklés ezeknek az Alexanderről koholt hajmeresztő hazugságoknak végére ért, Antipatrost elhalmozta magasztalással, és hangsúlyozta, mennyire szereti atyját, és hogy éppen ezért eddig egyes-egyedül rajta múlt, hogy a király ellen tervezett merénylet nem sikerült.
Herodest, aki még nem felejtette el egészen a régi sérelmeket, most dühös felháborodás fogta el, Antipatros pedig, mint már előbb is, megragadta a kedvező alkalmat, hogy más vádlókat toljon előtérbe testvérei ellen. Ezek azt vallották, hogy a két fiatalember titkos összejöveteleket tartott bizonyos Jucundusszal és Tyrannosszal, két volt királyi lovas tiszttel, akiket szabálytalanságok miatt nemrég elbocsátottak. Ezek után Herodes dühét a végsőkig korbácsolták, és mind a két tisztet azonnal kínpadra vonatta, azonban nem ismertek be semmit az ellenük emelt hamis vádakból.

Most felmutatták Alexandernek egy állítólagos levelét, amelyben az egyik királyi vár parancsnokát megkérte, hogy atyja meggyilkolása után testvérével Aristobulosszal együtt fogadja be a várba; és engedje meg, hogy használhassa a fegyvereket és hadiszereket. Alexander rögtön kijelentette, hogy ez a levél az egyik királyi írnok, Diophantos hamisítványa, aki elvetemedett ember és bámulatos ügyesen tudja mások írását utánozni. Miután rengeteg ilyen hamisítást elkövetett, végül is egyik gazsága miatt kivégezték. Erre Herodes a vár parancsnokát ugyancsak kínpadra vonatta, de a rágalmakra vonatkozólag nem tudott belőle vallomást kicsikarni.
Ámbár a király ezeket a bizonyítékokat elégtelennek találta, mégis elfogatta fiait, de egyelőre nem bilincseltette meg őket; Euryklést viszont, aki a királyi család romlásának értelmi szerzője volt, és az egész gyalázatos tervet kieszelte, megmentőjének és jótevőjének nevezte, és 50 talentummal ajándékozta meg.

Euryklés, mielőtt gazsága kiderült volna, Kappadokiába sietett, Archelaostól is tetemes pénzösszegeket csak ki, mert szemtelenül azt hazudta neki, hogy kibékítette Alexandert Herodessel. Aztán áthajózott Görögországba, és a vérdíjat ugyanilyen aljasságokra fordította; végre azonban, miután két ízben is panaszt emeltek ellene a császárnál, hogy lázadást szít Achaiában, és számos város pénzét elsikkasztotta, számkivetésbe küldték. Ezzel bűnhődött az Aristobulos és Alexander ellen elkövetett aljasságokért.
Ezzel a spártaival érdemes szembeállítani a kósí Euarestost, aki egyik legjobb barátja volt Alexandernek. Ez Euryklésszel egyidőben érkezett Judaeába, és amikor a király megkérdezte véleményét Euryklés vádjai felől, esküvel erősítette, hogy ilyesmit sohasem hallott az ifjakról. Ez a tanúbizonyság természetesen nem segített semmit a szerencsétlen fiatalembereken, mert Herodes már csak a rágalmaknak adott hitelt, és csak az az ember volt kedves előtte, aki vele együtt hitt bennük és méltatlankodott miattuk.


Flavius Josephus
A zsidó háború
(V. kiadás)
Görögből fordította:
Révay József az irodalomtudomány doktora