logo

V Sextilis AD

Archelaos Rómába utazik. Rokonai hiába vádaskodnak ellene a császárnál .

Miután kinevezte Philippost a királyság kormányzójául és a királyi család fejéül, anyja, továbbá barátai, Poplas, Ptolemaios és Nikolaos kíséretében a tengerpartra utazott. Vele együtt utazott Salome, továbbá ennek a gyermekei, valamint más vérrokonai is és a király vejei, állítólag azért, hogy támogassák Archelaos trónigényét, a valóságban azonban azért, hogy a templomban elkövetett törvénytelen cselekedeteiért bepanaszolják.

Kaisareiában találkoztak Sabinusszal, a syriai felügyelővel, aki éppen Judaeába igyekezett, hogy a Herodes hagyatékában levő kincseket őrizetbe vegye. Archelaos azonban Ptolemaiost elküldte Varushoz azzal a nyomatékos kéréssel, hogy akadályozza meg Sabinus továbbutazását.
Varus közbelépésére Sabinus csakugyan nem ment a megerősített várakba, hogy elkaparintsa Archelaos elől az atyja kincseskamráit, hanem megígérte, hogy a császár döntéséig vár, és Kaisareiában maradt; de miután Varus elutazott Antiochiába, Archelaos pedig hajón Rómába indult, azonnal Jeruzsálembe ment, elfoglalta a királyi palotát, és maga elé idézte a várak parancsnokait, és kincstárosait, hogy megtudja, mennyi kincs maradt, és kezére kerítse a megerősített helyeket. A parancsnokok azonban szigorúan ragaszkodtak Archelaos parancsaihoz, arra hivatkoztak, hogy nem is annyira Archelaosnak, mint inkább a császárnak felelősek mindenért.

Ugyanekkor Antipas is útra kelt, hogy érvényesítse trónigényeit, abban a hiszemben, hogy az előbbi végrendelet érvényes, amelyben őt jelölték ki királynak, nem pedig a későbbi. Egyébként Salome és többi rokona, akik Archelaosszal együtt tengeri útra keltek, már előbb is megígérték neki támogatásukat.
Anyján kívül elkísérte Nikolaos testvére, Ptolemaios is, mert úgy hitte, hogy ennek a befolyása különösen döntő lesz, hiszen teljes mértékben élvezte Herodes bizalmát, mert legjobb barátja volt De legfőképpen Eirénaios szónoki ügyességében reménykedett; annyira bízott benne, hogy nem hallgatott azokra, akik azt tanácsolták neki: ne álljon útjába Archelaosnak, mert az az idősebb és az a végrendeletben kijelölt trónörökös.

Miután Rómába megérkezett, az egész rokonság pártjára állt, mivel gyűlölték Archelaost. Mindegyik szerette volna, ha ő maga kapja meg a kormányt római helytartó felügyelete alatt; arra az esetre, ha ez lehetetlen, inkább Antipast szerették volna királynak.
Céljaik elérésében Sabinus is segítségükre volt bizonyos levelekkel, amelyekben panaszt emelt Archelaos ellen a császárnál, és égig magasztalta Antipast.
Miután Salome és környezete részletesen írásba foglalta a panaszokat, az iratot a császár elé terjesztették. De Archelaos is írásba foglalta trónigényének megokolását, és atyja pecsétgyűrűjével együtt Ptolemaios útján elküldte a császárnak. A császár mindkét fél érveit mérlegre vetette, mérlegelte a királyság kiterjedését, jövedelmeit, Herodes utódainak sokaságát, elolvasta a leveleket is, amelyeket ebben az ügyben Varus és Sabinus intézett hozzá, és végül gyűlésbe hívta a római főembereket; ezen a gyűlésen első ízben vett részt szavazati joggal Gajus: leányának, Júliának és Agrippának fia, akit örökbefogadott. Azonnal megadta a szót a szembenálló feleknek.

Elsőnek Salome fia, Antipatros szólalt fel, aki Archelaos ellenfelei közt a legjobb szónok volt és előterjesztette panaszát. Azt mondta, hogy Archelaos bizonyára csak tréfából pályázik a királyságra, hiszen a valóságban már régen király, és tulajdonképpen csúfot űz a császárból, hiszen meg sem várta a császár döntését, hanem Herodes halála után titokban azonnal felbérelt néhány embert, hogy koronázzák meg, trónra ült, király módjára viselkedett, megváltoztatta a hadsereg szervezetét, egyeseket előléptetett, a népnek mindent engedélyezett, amit tőle mint királyától kért, és szabadon bocsátotta azokat, akiket atyja súlyos bűnök miatt bebörtönözött.
Most aztán ideje, hogy a császártól a királyság árnyékát kérje, mert a valóságban már megkaparintotta a királyságot, és ezzel nem a tény, hanem csak a cím ügyében kér döntést. Azt is szemére lobbantotta, hogy csak színleg gyászolta atyját: nappal gyászos arccal járt-kelt, éjjel azonban tivornyázott és dorbézolt. Csak ennek tulajdonítható, hogy viselkedésén felháborodott a nép, és fellázadt.

Beszédében legfőbb érvül azt hozta fel, hogy rengeteg embert lemészároltatott a templom területén; ezek az ünnepekre jöttek, és ott kaszabolták le őket kegyetlenül az áldozatra szánt állataik mellett; a templomban olyan hullahegyek tornyosultak, hogy akkor sem lehetett volna nagyobb a mészárlás, ha váratlanul ellenség tört volna rájuk. Ezt a kegyetlenségét atyja is előre látta, és ezért akarta kizárni a tónöröklésből; csak akkor jelölte ki trónörökösnek a végrendelet függelékében, mikor szellemileg még jobban elgyöngült, mint testileg, és már nem volt birtokában józan eszének; szinte nem is tudta, mit ír le, ámbár az előbbi végrendeletben megnevezett trónörökös, akit testi és értelmi képességeinek teljes birtokában jelölt ki, semmiféle kifogásra sem adott okot. De ha egy halálosan beteg ember elhatározását érvényesebbnek tartaná is, akkor is el kell ismerni, hogy Archelaos törvénytelen cselekedeteivel eljátszotta a királyságot. Mert könnyű elképzelni, hogy a császár megerősítése után hogyan viselkednék az a férfiú, aki már a megerősítés előtt annyi embert lemészároltatott.

Miután Antipatros még sok egyéb ilyen érvet előadott, és minden vádpontnál rokonaira hivatkozott mint tanúkra, befejezte beszédét, és most Archelaos nevében védője, Nikolaos szólalt fel. Igyekezett igazolni a templomi vérontást; bizonyította, hogy a meggyilkoltak nem csupán az országnak, hanem a császárnak, a mostani döntőbírónak is ellenségei voltak.
A többi vádpontra vonatkozólag bebizonyította, hogy éppen a vádlók voltak azok, akik ezekben az ügyekben tanácsot adtak Archelaosnak. Véleménye szerint a végrendelet függeléke azért tekintendő teljes érvényűnek, mert a császárt jelöli ki döntőbírónak, akitől a trónörökös megerősítése függ. Mert aki annyira épelméjű volt, hogy lemondott a maga hatalmáról a világ ura javára, az bizonyára nem tévedett a trónörökös kijelölése tekintetében sem, és mikor örökösét kiválasztotta, bizonyára ép elmével cselekedett, mert jól tudta, ki fogja megerősíteni azt ebben a méltóságában.

Miután Nikolaos befejezte beszédét, Archelaos nyugodtan a császár elé járult, és térdre borult előtte. A császár kegyesén felszólította, hogy álljon fel, és kijelentette: méltó arra, hogy atyja utódja legyen. De még nem döntött véglegesen, hanem aznapra berekesztette a gyűlést, és a hallottak alapján egyelőre latolgatta, hogy vajon a végrendeletben megnevezettek közül jelölje-e ki a trón örökösét, vagy pedig felossza az országot Herodes fiai között; mert ezek olyan sokan voltak, hogy nyilván rászorultak az ő támogatására.

Flavius Josephus
A zsidó háború
(V. kiadás)
Görögből fordította:
Révay József az irodalomtudomány doktora