logo

V Sextilis AD

Pompejus elfoglalja Jeruzsálemet .

Ezen Pompejus annyira felháborodott, hogy elfogatta Aristobulost, és mikor a város közelébe jutott, alkalmas helyet keresett, ahonnan támadhasson. De látta, hogy a falakat nagyon nehéz megostromolni, mert rendkívül erősek, és azonkívül mély szakadék van előttük, továbbá hogy a szakadék mögött levő szentély úgy meg van erősítve, hogy ha el is foglalja a várost, ott egy második védővárba ütközik.

Amíg így hosszabb ideig nem tudott megfelelő elhatározásra jutni, a város lakosságában viszálykodás támadt, amennyiben Aristobulos hívei a háború mellett és a király kiszabadítása érdekében kardoskodtak, a Hyrkanos pártján álló polgárok pedig meg akarták nyitni a kapukat Pompejus előtt.
Egyébként a kitűnően kiképzett római hadsereg olyan félelmet gerjesztett bennük, hogy az utóbbi párt egyre jobban fölülkerekedett. Mikor Aristobulos hívei látták, hogy kisebbségben vannak, visszavonultak a templomba, lerombolták azt a hidat, amely a templomot a várossal összekötötte, és a végső ellenállásra készültek. A másik párt azonban behívta a rómaiakat a városba, és átadta nekik a királyi palotát; erre Pompejus alvezérét, Pisót egy csapat élén beküldte a városba. Ez megszállta a várost, és mivel nem sikerült a templomba menekült lázadókat szép szavakkal átpártolásra bírnia, felkészült az ostromra; ebben Hyrkanos párthívei szóval és tettel készséggel segítették.

Maga Pompejus észak felől a sáncokat és az egész völgyszakadékot földdel töltötte be; az anyagot a katonák hordták össze. Ez a feltöltés egyébként nagyon nehéz volt, egyrészt a szakadék mélysége miatt, de azért is, mert a zsidók felülről mindenképpen igyekeztek zavarni a munkát. A rómaiak nem is jutottak volna a dolog végére, ha Pompejus nem éppen a hetedik napot használta volna fel a szakadék betöltésére, mert ilyenkor a zsidók vallásuk parancsai értelmében minden munkától tartózkodtak; egyúttal ezeken a napokon megtiltott a katonáknak minden néven nevezendő csetepatét, mert a zsidóknak, személyes védelmük érdekében, szombati napon is szabad fegyverhez nyúlniuk.
Mikor végre a szakadékot betöltötték, a töltésen magas tornyokat emeltetett, és felállíttatta a Tyrosból magával hozott ostromgépeket, amelyekkel megpróbált rést ütni a falakon; közben parittyásai visszakergették azokat, akik felülről meg akarták hiúsítani az ostromot. Egyébként éppen ezen az oldalon a rendkívül magas és jól megépített bástyák nagyon sokáig ellenálltak.

Ámbár a rómaiaknak nagyon sok fáradalmat kellett elviselniük, Pompejus, haragja ellenére, mégis kénytelen volt csodálkozni a zsidók szívós kitartásán és különösen azon, hogy a lövedékek záporában sem hagyták abba egy pillanatra sem istentiszteleteiket. Tudniillik a mindennapi áldozatokat, tisztulásokat és az istentiszteleteket a legpontosabban elvégezték, mintha tökéletes béke uralkodnék a városban. Sőt a város elfoglalásakor, mikor egész napon át felhalmozódtak honfitársaik hullái az oltár körül, akkor sem hagyták abba a törvényszabta istentiszteletet. Ugyanis az ostrom harmadik hónapjában a rómaiak, miután nagy áldozatok árán elpusztították az egyik bástyát, benyomultak a szentélybe.
Az első, aki a falakon vakmerően behatolt a városba, Cornelius Faustus volt, Sulla fia, akit csapatainak élén két százados követett, Furius és Fabius. A zsidók egyszerre körülzárták valamennyit, és egyeseket akkor öltek meg, mikor a templomba menekültek, a többieket pedig harc közben.

Ekkor történt, hogy sok pap, ámbár látta, hogy az ellenség kivont karddal rohan rájuk, rendíthetetlenül folytatta a szent szolgálatot; ott gyilkolták meg őket, amint éppen bemutatták az ital-és füstáldozatot; ezeknek fontosabb volt az istentisztelet, mint a tulajdon életük.
A legtöbbet saját honfitársaik vágták le, akik más párton voltak; sokan levetették magukat a mély szakadékba; mások végső kétségbeesésükben felgyújtották a falak gerendaépítményeit, és a tűzben lelték halálukat 12 000 zsidó pusztult el így; a rómaiaknak csak néhány halottjuk volt és számos sebesültjük.

Ebben a szörnyű helyzetben semmi sem háborította fel a népet úgy, mint az a tény, hogy idegenek hatoltak be a szentélybe, amelyet eddig még senki sem látott. Tudniillik Pompejus kíséretével bement a templomnak abba a részébe, ahová csak a főpapnak volt szabad belépnie, és megtekintette az ott elhelyezett tárgyakat: a hétágú lámpatartót a lámpákkal, az áldozati asztalt, az áldozati edényeket és füstölőedényeket, amelyek mind színaranyból voltak, a töméntelen füstölőszert és a körülbelül 2000 talentumnyi templomi kincset. De sem ezekhez, sem a szent edényekhez nem nyúlt; ellenkezőleg mindjárt másnap a város elfoglalása után a templomszolgákkal megtisztíttatta a templomot, és elrendelte, hogy mutassák be a hagyományos áldozatokat. Azután Hyrkanost ismét kinevezte főpappá, egyrészt azért, mert az ostrom alatt rendkívül készségesnek mutatkozott, különösen pedig azért, mert a vidékről összesereglett népet, amely Aristobulos érdekében fegyvert akart fogni, visszatartotta ettől.
Jó hadvezérhez illő módon inkább jóindulattal, mint elrettentéssel igyekezett a népet megnyerni. A hadifoglyok között volt Aristobulos apósa is, aki egyben nagybátyja volt A háború fő értelmi szerzőit Pompejus lefejeztette, Faustust pedig és azokat akik parancsnoksága alatt hősiesen harcoltak pompás hadi kitüntetésekkel jutalmazta. Végül az országra és Jeruzsálem városára hadisarcot rótt ki.

A háború legközelebbi következménye az volt, hogy Pompejus azokat a városokat, amelyeket a zsidók Coelesyriában elfoglaltak, elvette tőlük, az akkori római helytartó parancsnoksága alá rendelte, és a zsidókat visszaszorította határaik közé.
A zsidóktól elpusztított Gadara várost egyik felszabadított rabszolgájának, Démétriosnak a kedvéért, aki ott született, újra felépíttette. Aztán felszabadította a zsidó uralom alól az ország valamennyi városát, amelyeket nem pusztítottak el eddig; ezek voltak: Hipos, Skythopolis, Pella, Samaria, Jamnia, Marisa, Azótos és Arethusa, továbbá Gaza, Joppé, Dora tengerparti városokat és azt a tengerparti várost, amelynek azelőtt Stratónos Pyrgos (Stratón tornya) volt a neve, s amelyet később Herodes király pompásan újjáépíttetett, és Kaisareiának nevezett el.

Mindezeket a városokat visszaadta bennszülött polgárainak, és Syria tartományhoz csatolta. Miután még Syriát, Judaeával és az Egyiptom és Euphrates között fekvő területtel együtt, Scaurus kormányzósága alá rendelte, akinek két légiót adott parancsnoksága alá, maga Kilikián át Rómába sietett, ahová magával vitte hadi foglyul Aristobulost és családját, két leányát és két fiát. Az egyik fia, Alexander, útközben megszökött, azonban a másikat, Antigonost, nővéreivel együtt Rómába vitték.


Flavius Josephus
A zsidó háború
(V. kiadás)
Görögből fordította:
Révay József az irodalomtudomány doktora