logo

V Sextilis AD

Judás utódai - Jonatás, Simon és Joannés Hyrkanos .

Judás után testvére, Jonatás következett, aki óvatosan őrködött honfitársai érdekein, szövetséget kötött a rómaiakkal, és így megerősítette uralmát, egyúttal az ifjabb Antiochosszal is kibékült. De mindez nem nyújtott neki elegendő biztonságot. Ugyanis Tryphón király, a fiatal Antiochos gyámja, „ennek az életére tört, és mindenekelőtt barátait akarta eltenni az útból. Így Jonatást, aki csekély kísérettel utazott Antiochoshoz Ptolemaiosba, csellel elfogatta és bilincsbe verette, azután haddal indult a zsidók ellen.
A foglyul ejtett Jonatás testvére, Simon, visszaverte, s ekkor veresége fölött érzett haragjában Jonatást meggyilkoltatta.

Most Simon erélyesen kezébe vette a kormányzást; elfoglalta a szomszédos Gazara, Joppé és Jamnia városokat, leromboltatta az Akrát, és helyőrségét foglyul ejtette. Később Antiochosszal szövetkezett Tryphón ellen, akit ez a médek elleni hadjárat előtt Dóra városában ostrom alá vett. Ámbár Tryphón leveretésében hathatósan közreműködött, ezzel sem tudta a király nagyravágyását lecsillapítani, mert Antiochos nemsokára hadsereg élén kiküldte hadvezérét, Kendebaiost, hogy foglalja el Judaeát, és kényszerítse meghódolásra Simont.
Noha Simon már öreg ember volt, fiatalos lendülettel vezette a háborút; fiait válogatott csapatokkal harcba küldte Kendebaios ellen, maga pedig a hadsereg egyik részével az ellenkező oldalról támadott. Sok helyütt még a hegységben is lesállásokat állított, és ily módon ellenőrzése alatt tartotta az utakat. Miután fényes győzelmet aratott, főpappá választották. Így szabadította meg a zsidókat a makedónok uralmától, amely alatt 170 évig nyögtek.

De ő is orgyilkosság áldozata lett, amelynek értelmi szerzője tulajdon veje, Ptolemaios volt, aki tervét egy lakoma alkalmával hajtotta végre. Ez a Ptolemaios börtönbe vetette feleségét és két fiát, és orgyilkosokat küldött, hogy megöljék a harmadikat Joannést, akit Hyrkanosnak is neveztek. Az ifjú azonban értesült az orgyilkosok érkezéséről, és a városba sietett abban a reményben, hogy a nép nem felejtette el még atyja dicső tetteit, és fel van háborodva Ptolemaios aljasságai miatt.
Ptolemaios is megpróbált bejutni Jeruzsálembe egy másik kapun, azonban a nép, amely már védelmébe vette Hyrkanost, nem bocsátotta be. Erre Jerikó egyik erődítményébe, Dagonba vonult; Hyrkanos pedig elfoglalta atyja főpapi méltóságát, áldozott Istennek és azonnal megindult Ptolemaios ellen, hogy kimentse karmaiból anyját és testvéreit.

Ámbár a várat sikerrel ostromolta, a jogos fájdalom megtörte erejét; tudniillik Ptolemaios, valahányszor szorult helyzetbe került, Hyrkanos anyját és testvéreit felvitette a falakra, és az ő szeme láttára végigkorbácsoltatta, sőt azzal fenyegetőzött, hogy ha nem vonul el, ledobatja őket a falakról.
Hyrkanost, valahányszor tanúja volt ennek a látványnak, szánalom és rémület fogta el, és ez mindannyiszor legyőzte haragját. Anyja azonban, akit sem a korbácsütések, sem a halálos fenyegetések nem rémítettek meg, kitárta karját, és könyörgött fiának, hogy a szenvedésein érzett szánalomból ne irgalmazzon ennek az istentelennek, mert szívesebben veszi a halált is Ptolemaios kezéből, mint akár a halhatatlanságot, csak ez a gonosztevő bűnhődjék meg minden gyalázatosságáért, amit családjával elkövetett.
Joannés, mikor látta anyja állhatatosságát, és hallotta könyörgését, vad erővel újra támadott; de mikor látta, hogyan korbácsolják és marcangolják, megint erőt vett rajta a szánakozás, és meglágyult a szíve. Miközben az ostrom így igen elhúzódott, megérkezett a sabbat év; ilyen év a zsidóknál minden hetedik év, mint ahogy a hét hetedik napja is sabbat. Így menekült meg Ptolemaios az ostromtól, s miután meggyilkoltatta Joannés testvéreit és anyját, Philadelphia uralkodójához, Zénóhoz menekült.

Eközben Antiochos, mérgében a Simontól szenvedett vereség miatt, bevonult Judaeába, megállt Jeruzsálem alatt, és ostrom alá vette Hyrkanost. Ez azonban megnyitotta Dávid sírboltját - aki a világ leggazdagabb királya volt -, kivett a sírboltból több mint 3000 talentumot, és Antiochost 300 talentum lefizetése árán rábírta az ostrom megszüntetésére.
A többi pénzen módjában volt idegen zsoldosokat tartani; ő volt az első zsidó, aki ezt megtette.

Mikor aztán Antiochos haddal vonult a médek ellen, és ezen a réven alkalma volt a bosszúállásra, azonnal megtámadta a syriai városokat, mert remélte, hogy nincs bennük fegyveres helyőrség; és csakugyan így is volt. Így foglalta el Medaba és Samaia, továbbá Sikim és Garizin városokat a környező városokkal együtt, és meghódolásra kényszerítette a kuthaiosokat, akik a jeruzsálemi szentély mintájára épített templom körül laktak. Idumaea sok városát is elfoglalta, köztük Adóreont és Marisát.
Azután előnyomult Samarráig, ahol most a Herodes királytól lapított Sebasté város áll, ostromsánccal vette körül, és az ostrom vezetését fiaira, Aristobulosra és Antigonosra bízta. Ezek nagy eréllyel folytatták az ostromot, s hamarosan olyan éhínség tört ki a városban, hogy a lakosok már a legundokabb ételekre is ráfanyalodtak. Ezért segítségül hívták Antiochos Aspendiost, aki szívesen eleget tett kérésüknek, de Aristobulostól vereséget szenvedett, s a két testvér egészen Skythopolisig üldözte. Mivel egérutat nyert, üldözői megint Samaria ellen fordultak, újra teljesen körülzárták a várost, azután pedig elfoglalták, elpusztították, és a polgárokat rabszolgának eladták. És ha már ennyire kegyes volt hozzájuk a szerencse, nem engedték, hogy harci kedvük lankadjon, hanem hadseregükkel egészen Skythopolisig nyomultak, megrohanták a várost, és elpusztították a Karmel-hegyen innen az egész tartományt.
De Joannésnek és fiainak szerencséjét megirigyelték honfitársaik, és fellázadtak. Nagy tömegekben készülődtek harcra ellene, és nem is nyugodtak addig, amíg nyílt csatára nem került a sor, amelyben azonban a lázadók vereséget szenvedtek. Joannés azután békességben töltötte életét, és miután kerek 33 évig kiválóan uralkodott, meghalt.

Öt fiú maradt utána. Valóban boldognak lehet őt nevezni, mert életében semmi sem történt vele, amiért a sorsot vádolhatta volna. A három legfőbb méltóságot egyesítette személyében: az uralkodói, a főpapi és a prófétai méltóságot; oly bizalmas viszonyban volt az istenséggel, hogy a jövő sem maradt rejtve előtte; ezért előre látta és két idősebb fiának meg is jövendölte, hogy nem sokáig fognak uralkodni.

Egyébként érdemes elbeszélni ezeknek a sorsát, mert pontosan ellentéte atyjuk szerencséjének.


Flavius Josephus
A zsidó háború
(V. kiadás)
Görögből fordította:
Révay József az irodalomtudomány doktora