logo

V Sextilis AD

Herodes és Sosius elfoglalja Jeruzsálemet .

Antigonos halála, Kleopatra telhetetlensége



Most a városba bezárt zsidókon sokféle okból izgalom vett erőt. A gyengébbek a templom körül tömörültek, és boldognak mondták azt, aki ebben az időben meghalhat, mert ezt az Isten különös kegyelmének kell tekinteni. A vakmerőbbek azonban csapatokba verődtek, és egyre-másra fosztogattak, és különösen a város környékét dúlták, mert az emberek élelmiszerhiányban; a lovak pedig takarmányhiányban szenvedtek. A fegyverfogható férfiak fegyelmezettebb részét a vár védelmére rendelték ki; ezek a sáncmunkásokat elzavarták a falaktól, és az ostromgépek ellen mindig újabb és újabb védekező módszereket eszeltek ki. De a legnagyobb bajt földalatti aknajárataikkal okozták az ellenségnek.

A fosztogatók ellen a király őrségeket állított lesbe; és így sikerült is a kitöréseiknek véget vetnie, az élelmiszerhiányon pedig úgy segített, hogy messziről hozatott élelmiszereket. A római csapatok harci tapasztalataik révén fölényben voltak az ostromlottakkal szemben, ámbár ezek is páratlan vitézséggel harcoltak. Óvakodtak ugyan nyílt harcban mérkőzni a rómaiakkal, mert ez biztos pusztulásukat jelentette volna; ellenben a földalatti aknajáratokból minduntalan váratlanul felbukkantak az ellenség közepén, és ha a falnak egy-egy részét elpusztította az ellenség, mindjárt másikat emeltek helyette; szóval leleményességük kifogyhatatlan volt, és nyilván elszánták magukat a végső ellenállásra. És bár az ostromló hadsereg nagyon erős volt; mégis öt hónapig állták az ostromot, míg végül Herodes válogatott katonái elszántan megmászták a falakat, és Sosius századparancsnokainak segítségével benyomultak a városba.

Először a templom környékét szállták meg, aztán beözönlöttek a városba; és mindenütt szörnyű vérfürdőt rendeztek. Mert a rómaiakat a végsőkig keserítette a hosszú ostrom, a Herodeshoz húzó zsidók pedig ugyancsak mindent elkövettek, hogy az ellenpártból senki se, maradjon életben. Rakásra mészárolták az embereket a szűk utcákban, a házakban, ahová beszorultak, és a templomba menekülésük közben. Nem irgalmaztak sem gyermekeknek, sem aggastyánoknak, sem gyenge nőknek; habár a király mindenféle embereket küldött ki azzal a felszólítással, hogy kíméljék a népet, egy katona sem tudott megálljt parancsolni kardjának; nekivadultan, válogatás nélkül lekaszaboltak mindenkit.
Eközben Antigonos, akit sem régebbi, sem mostani sorsa nem térített észre, lejött a várból, és Sosius lábai elé vetette magát. Ezt azonban egyáltalán nem hatotta meg ez a megalázkodás, hanem harsányan felkacagott, és Antigonénak csúfolta a királyt; de nem engedte szabadon, mintha csakugyan nő volna, hanem megbilincseltette és börtönbe vettette.

Herodesnek ellensége legyőzése után az volt az első gondja, hogy a segédcsapatok dühét megfékezze. Az idegen katonák ugyanis tömegesen sereglettek a templomba, hogy a szent tárgyakat megtekintsék.
A király részben kéréssel, részben fenyegetéssel, sőt néha fegyveres erővel visszatartotta őket, mert meggyőződése volt, hogy győzelme szégyenletesebb volna a vereségnél, ha idegenek betekinthetnének oda, ahová senkinek sem szabad betennie a lábát. Ugyancsak megakadályozta a város kirablását is, mert Sosiust egyre-másra felelősségre vonta, hogy vajon a rómaiak teljesen ki akarják-e rabolni és elnépteleníteni a várost, és őt egy pusztaság királyának akarják-e itt hagyni, holott ennyi polgár vére árán az egész világ uralma sem kellene neki. Mikor Sosius erre azt felelte, hogy a katonáknak ennyi hadi fáradalom után meg kell engedni a szabad rablást, Herodes kijelentette, hogy saját vagyonából ad kárpótlást minden katonának. Így sikerült a város többi részét megmentenie és ígéretét mindjárt be is váltotta, amennyiben a katonákat fényesen megjutalmazta, a tiszteket még dúsabban, Sosiust pedig valóban királyi módon megajándékozta, úgyhogy senki sem távozott tőle üres kézzel.

Ekkor Sosius arany koronát ajánlott fel n templomnak, és távozott Jeruzsálemből, hogy a fogoly Antigonost elszállítsa Antoniushoz. Antigonos utolsó pillanatig ragaszkodott az életéhez, azonban a hóhér bárdja végzett vele, amire aljasságával rá is szolgált.
Herodes király most a polgárok soraiban tisztogatást rendezett: hű embereit különféle méltóságok adományozásával még jobban magához láncolta, Antigonos híveit pedig kivégeztette.
Mivel nem volt készpénze, valamennyi kincséből pénzt veretett. és elküldte Antoniusnak és környezetének. De ezen az áron sem tudott tartós biztonságot vásárolni magának; mert Antonius Kleopatra iránt érzett emésztő szerelmében egészen érzékeinek rabszolgája lett. Miután Kleopatra oly gyökeresen leszámolt családjával, hogy egyetlen közeli rokona sem élt már; vérszomja most már kifelé fordult, és megrágalmazta Antonius előtt a syriai főembereket, igyekezett rávenni őt meggyilkolásukra, hogy könnyűszerrel megkaparintsa birtokaikat. Kapzsiságában már Judaeára és Arábiára is szemet vetett, és titokban azon mesterkedett, hogy a két ország királyát, Herodest és Malichost eltegye láb alól.

Antonius, ámbár eddig minden kívánságát teljesítette, az ilyen kiváló és tekintélyes királyok meggyilkolását mégiscsak aljas gonosztettnek tartotta volna. Mindenesetre megszakította velük a baráti viszonyt, és tekintélyes területeket elvett tőlük: ezeket aztán Kleopatrának ajándékozta, így például a Jerikó melletti pálmaerdőt, ahol a balzsamot nyerik, továbbá az Eleutheros-folyón innen minden várost, Tyros és Sidón kivételével.
Miután Kleopatra ezeket a területeket megszerezte, elkísérte Antoniust a parthus hadjáratra, egészen az Euphratesig, aztán Apameián és Damaskosón át Judaeába ment. Itt Herodes dús ajándékokkal igyekezett kiengesztelni a királynő rosszindulatát, és az országtól elszakított helységeket évi 200 talentumért bérbe vette tőle, azután pedig nagy hódolattal és pompával egészen Pélusionig elkísérte.

Nem sokkal utóbb Antonius is visszaérkezett a parthusok földjéről, és magával hozta foglyul Tigranés fiát, Artabazést, akit a kincsekkel és a többi zsákmánnyal együtt azonnal odaajándékozott Kleopatrának.


Flavius Josephus
A zsidó háború
(V. kiadás)
Görögből fordította:
Révay József az irodalomtudomány doktora