logo

V Sextilis AD

Herodes elfoglalja Sepphórist, és leveri a rablókat .

Machairas kétszínűsége. Herodes Samosatába vonul Antoniushoz



Így hát amíg a fegyverek pihentek; a rómaiak nagy bőségben éltek. Herodes azonban nem maradt nyugton, hanem parancsot adott testvérének, Józsefnek, hogy 2000 gyalogossal és 400 lovassal szállja meg Idumaeát, nehogy Antigonos a kezébe kaparintsa. Ő maga anyját és Masadából kimentett többi családtagját biztonságba helyezte Samariában, s elindult, hogy Galilea többi városát is elfoglalja, és az Antigonostól odarendelt helyőrségeket elkergesse.

Rettenetes hóviharban érkezett Sepphóris elé, és könnyűszerrel elfoglalta a várost, mert közeledtének hírére a helyőrség elmenekült. Miután pihenőt engedélyezett katonáinak (mivel itt bőven volt élelmiszer), akiket a zord téli időjárás nagyon megviselt, megindult a barlangokban lakó rablók ellen, akiknek sűrű portyázásai éppúgy zaklatták a környék lakosságát, mint a valóságos háború. Három zászlóalj gyalogságot és egy lovas osztagot előre küldött Arbéla faluig, és 40 nap múlva csapatai zömével maga is utánuk indult.
Az ellenség azonban nem ijedt meg támadásától, hanem fegyveresen védekezett; hiszen épp oly tapasztalt katonák voltak, mint amilyen vakmerő rablók. Ütközetre került a sor, amelyben az ellenséges jobbszárny eleinte visszaszorította Herodes balszárnyát, Herodes azonban jobb-szárnyával hirtelen átkaroló mozdulatot tett, segítségére sietett övéinek, megállította őket, rátámadt az üldözőkre, és megtörte rohamuk erejét, végül heves harc után megszalasztotta őket.

Egészen a Jordánig üldözte a rablókat, és folytonosan mészárolta őket, úgyhogy javarészüket elpusztította, a többi a túlsó parton szétszóródott. Így szabadult meg Galilea a rettegéstől, és már csak a barlangokban lappangtak rablók, és ezeknek a leverése céljából még maradnia kellett. Herodes mindenekelőtt megjutalmazta katonáit a kiállott fáradalmakért: fejenként 150 ezüst drachmát adott nekik, a vezéreknek pedig még többet. Erre téli szállásra küldte őket, és legifjabb öccsének, Pherórasnak kiadta az utasítást, hogy szerezzen a katonáknak élelmiszert, és erősítse meg Alexandreion várát. Pheróras végre is hajtotta az utasításokat.

Ebben az időben Antonius Athénban tartózkodott, Ventidius pedig Silót és Herodest kirendelte a parthusok elleni háborúra, de azzal az utasítással, hogy előbb teremtsenek rendet Judaeában. Herodes örömmel vette, hogy Silo egyedül megy Ventidiushoz, maga pedig megindult a barlanglakó rablók ellen. Ezeknek a barlangjai megközelíthetetlen, sziklás hegyoldalakban voltak, ahova csak egészen keskeny és meredek ösvény vezetett, és a sziklatömb, ahol a barlangok nyílásai voltak, egyenesen, szinte függőlegesen tornyosult a mély szakadék fölé.
A király sokáig töprengett, hogy mihez fogjon ezen a hozzáférhetetlen terepen, s végre rendkívül veszélyes módszert eszelt ki. Megparancsolta, hogy legerősebb katonáit ládákban eresszék le a hegy tetejéről a barlangok nyílásáig. Ezek a katonák aztán a rablókat és családtagjaikat leöldösték, és tűzcsóvákat dobtak azokra, akik védekeztek. Herodes nagyon szeretett volna néhányat közülük élve kézre keríteni, tehát kikiáltó útján felszólította őket, hogy adják meg magukat. De egy sem adta meg magát önként; azok is, akiket kényszeríteni akartak erre, javarészt inkább a halált, mint a rabszolgaságot választották. Sőt, az egyik rabló megölte mind a hét fiát és a feleségét is, mikor ezek arra kérték, hogy bocsássa ki őket, mert meg akarják adni magukat.

Így történt: odaállt a barlang nyílásába, egyenként bocsátotta ki fiait, s amelyik elment előtte, leszúrta. Herodes messziről figyelte ezt a jelenetet; szánalmában kinyújtotta karját az öreg rabló felé, és kérte, hogy ne bántsa gyermekeit. De az öreg oda sem hallgatott, hanem elkezdte szidalmazni Herodest alacsony származása miatt, aztán pedig megölte feleségét is, a holttesteket ledobta a mélységbe, s végül maga is utánuk ugrott.

Így foglalta el Herodes a barlangokat, és így semmisítette meg a rablókat. Aztán Ptolemaios parancsnoksága alatt otthagyott annyi csapatot, amennyit elegendőnek tartott az esetleges lázadások leverésére, maga pedig 3000 gyalogossal és 600 lovassal Samariába indult Antigonos ellen.
Alighogy távozott, azok, akik előbb is szították a lázadásokat Galileában, megint nekibátorodtak, rajtaütöttek Ptolemaioson és meggyilkolták, feldúlták az országot, aztán mocsaras és járhatatlan vidék-re húzódtak vissza. Herodes, amint a lázadásnak hírét vette, azonnal odasietett, rengeteg lázadót lekaszabolt, fölmentette az ostromlott várakat, és a városoktól büntetésül a lázongásért 100 talentumot hajtott be.

A parthusokat már kiverték az országból, és Pakorost megölték, s most Ventidius, Antonius parancsára 1ooo lovast és két légiót küldött Herodesnek segítségül Antigonos ellen. Ez azonban írásban azzal a kéréssel fordult Machairashoz, a csapatok parancsnokához, hogy pártoljon át hozzá. Levelében keservesen panaszkodott Herodes erőszakosságaira, és nagyobb pénzösszeget is ígért. De Machairas nem akart hűtlenné válni gazdájához, aki ideküldte, és mivel Herodes különben is jobban megfizette, nem volt hajlandó az árulásra, de azért barátságot színlelt, és Herodes figyelmeztetése ellenére is elindult, hogy Antigonos helyzetét kikémlelje.
De Antigonos átlátott a tervén, bezárta előtte a város kapuit, és a falakról épp úgy védekezett ellene, mint ellenség ellen, úgyhogy Machairas végül is kénytelen volt szégyenszemre visszatérni Ammausba Herodeshez. Dühében kudarca miatt útközben lemészároltatott minden zsidót, akivel találkozott, és még Herodes híveit sem kímélte; hanem úgy bánt velük, mintha Antigonos hívei lettek volna.

Herodes emiatt felháborodott, és elhatározta, hogy haddal vonul Machairas ellen, mintha ellensége volna. De erőt vett dühén, és Antoniushoz sietett, hogy panaszt emeljen ennek az embernek a hitvány viselkedése miatt. De Machairas időközben belátta hibáját, gyorsan a király elé sietett, és könyörgéseivel meglágyította szívét, Herodes azért mégis elment Antoniushoz, mert értesült róla, hogy ez erős hadsereggel ostromolja az Euphrates-parti Samosata várát, tehát hozzá sietett, mert úgy érezte: itt a kedvező alkalom, hogy bizonyságot tegyen vitézségéről, és még jobban biztosítsa magának Antonius jóindulatát Csakugyan, megérkezése után hamarosan végetért az ostrom.
Mivel rengeteg barbárt lekaszabolt, és dús zsákmányt hozott, még csak fokozódott Antoniusnak iránta érzett nagyrabecsülése, hiszen már eddig is csodálta vitézségét. Tehát korábbi kitüntetéseit újabbakkal tetézte, és megerősítette reményeit a királyságra. Antiochos király pedig kénytelen volt Samosata várát átadni.


Flavius Josephus
A zsidó háború
(V. kiadás)
Görögből fordította:
Révay József az irodalomtudomány doktora