logo

V Sextilis AD

Caesar kinevezi Antipatrost Judaea helytartójának .

Phasael Jeruzsálem parancsnoka, Herodes Galilea helytartója. Hyrkanos törvényszék elé idézi Herodest



Ebben az időben furcsa módon az történt, hogy Aristobulos fia, Antigonos, aki Caesar környezetében volt, még jobban megnövelte Antipatros tekintélyét, mert ahelyett, hogy kesergett volna atyja sorsán, akit közhiedelem szerint azért mérgeztek meg, mert ellensége volt Pompejusnak, ahelyett hogy folyton panaszkodott volna Scipio kegyetlenkedésén, amellyel testvérét kivégeztette, és ahelyett hogy lihegő gyűlölködéssel szánalmat akart volna ébreszteni, inkább hangosan vádaskodott Hyrkanos és Antipatros ellen.
Azzal vádolta őket, hogy jogtalanul kiűzték testvéreivel együtt hazájából és durva erőszakkal zsarnokoskodtak a népen, és az egyiptomi hadjáratra sem Caesar iránti hűségből küldtek segédcsapatokat, hanem azért, mert régebbi ellenségeskedéseik miatt féltették a bőrüket, és Pompejus iránti hűségük miatt is el akarták terelni magukról a gyanút.

Ekkor Antipatros feltépte ruháját, megmutatta sebhelyeit, és kijelentette: bizonyára nincs szükség szavakra, hogy bizonyítsa Caesar iránti hűségét; mert ha ő maga hallgat is, teste hangosan tanúbizonyságot tesz. Csodálkozik azonban Antigonos szemtelenségén, hiszen olyan ember fia, aki a rómaiaktól megszökött, és ellensége a rómaiaknak, s felforgatásra hajlamos, mint az apja, s most mégis merészel vádat emelni mások ellen a római fővezérnél, holott örülhetne, hogy még él. Mert egyáltalán nem nyomorúsága miatt akar most részt nyerni az államügyekben, hanem csak azért, hogy a zsidókat fellázítsa, és visszaéljen hatalmával azoknak a rovására, akiktől kapta.
Amint Caesar erről értesült, kijelentette, hogy Hyrkanos mindenképpen megérdemli a főpapi méltóságot, Antipatrosnak pedig szabad választására bízta, hogy más magas állást kérjen, ez viszont Caesarra bízta a megtiszteltetés megválasztását. Caesar kinevezte egész Judaea helytartójának, azonfelül engedélyt adott neki, hogy szülővárosa elpusztult falait újjáépíthesse. Caesar elrendelte, hogy ezeket a kitüntetéseit ércbe véssék, és Antipatros igazságosságának és érdemeinek emlékezetére a Capitoliumon helyezzék el.

Antipatros ezek után elkísérte Caesart Syria határáig, aztán visszatért Judaeába. Mindenekelőtt helyreállította Jeruzsálem falait, amelyeket Pompejus lerombolt, aztán beutazta az országot, hogy részben fenyegetésekkel, részben jó tanácsokkal véget vessen a nyugtalankodásnak. Kijelentette, hogy mindenki békén és nyugodtan élhet, aki hű marad Hyrkanoshoz, zavartalanul élvezheti birtokát és az általános békét. Aki azonban lépre megy a nagyszájú lázadók hazudozásainak, akik csak a maguk hasznát nézik, az Hyrkanosban védelmező helyett emberére akad, szelíd uralkodó helyett zsarnokra, a rómaiakban és Caesarban pedig urai és barátai helyett ellenségre. Mert a rómaiak semmiképpen sem fogják tűrni annak a férfiúnak a megbuktatását, akit ők maguk helyeztek méltóságába.

Miután így megmondta véleményét, legjobb belátása szerint elrendezte az ország ügyeit; tudta, hogy Hyrkanos nemcsak lusta, hanem erélytelen ember is ahhoz, hogy teljesítse uralkodói kötelességeit. Tehát legidősebb fiát, Phasaelt kinevezte Jeruzsálem és környéke parancsnokává, másik fiát, Herodest, aki még fiatal volt, ugyanilyen megbízással Galileába küldte.
Herodes kemény és céltudatos ember volt, és erejének bebizonyítására csakhamar alkalmat talált.

Ezékiás rablóvezért, aki erős bandájával Syria határait nyugtalanította, elfogatta, és számos cimborájával együtt kivégeztette; ezzel a syriaiakat nagy hálára kötelezte, úgyhogy a falvakban és városokban úgy ünnepelték, mint a béke szerzőjét és a magántulajdon megvédelmezőjét. Ezen a réven ismerte meg őt Sextus Caesar is, aki a nagy Caesarnak rokona és Syria kormányzója volt.
Phasael sem akart elmaradni híres testvére mögött, és különösen abban fáradozott, hogy jóindulatával megnyerje Jeruzsálem lakosait: ámbár korlátlan ura volt a városnak, minden gyalázatos és erőszakos cselekedettől tartózkodott. Így történt, hogy Antipatrost úgy tisztelte a nép, mint királyt, és mindenki úgy hódolt neki, mintha ő volna az állam feje. De ez semmit sem változtatott Hyrkanos iránti hűségén és hódolatán.
De a szerencsés emberek nem kerülhetik el az irigykedést. Hyrkanost már régen bántotta a két fiatalember híre és dicsősége; különösen bosszantották Herodes hőstettei és az a körülmény, hogy ezeket hírnökök útján mindenfelé kikürtölte. Ezenfelül néhány irigykedő udvari ember is folyton uszította, mert szálka volt a szemükben Antipatrosnak és fiainak bölcsessége, és Hyrkanosnak azt mondogatták, hogy tulajdonképpen már le is mondott az uralkodásról Antipatros és fiai javára, és már csak a királyi címe van meg, hatalom nélkül.
Vajon meddig akar még megmaradni ebben a tévedésében, meddig tenyészti még az ellenkirályokat? Mert hiszen ezek már nem helytartók, hanem nyíltan úgy viselkednek, mintha ők volnának az uralkodók, és őt valósággal semmibe veszik. Hiszen Herodes, minden írásbeli vagy szóbeli megbízatása nélkül, egész sor zsidót törvénytelen módon kivégeztetett. Csakhogy ez a törvényszegő nem király, hanem magánember, tehát törvény elé kell állítani, hogy feleljen bűneiért a hazai törvényszék előtt, amelyek megtiltják, hogy jogerős ítélet nélkül bárkit is kivégezzenek.

Ezek a suttogások végül is felbőszítették Hyrkanost, és felháborodásában végre törvény elé idézte Herodest. Atyja biztatására és igaz ügyében bizakodva csakugyan elment Jeruzsálembe, de előbb Galileát katonailag megerősítette, és testőrséget vitt magával; ez nem volt olyan erős, hogy Hyrkanos veszélyesnek tarthatta volna, de elegendő volt arra, hogy irigyei ne lássák védtelennek. Sextus Caesar attól tartott, hogy a fiatalembernek ellenfelei áskálódásai miatt valami baja esik, tehát szigorú parancsot küldött Hyrkanosnak, hogy ejtse el a gyilkosság miatt emelt vádat. Erre Hyrkanos felmentette Herodest, mert már egyébként is hajlott rá, hiszen alapjában véve nagyon szerette.
Herodes most abban a hiszemben, hogy a király akarata ellenére menekült meg az elítéltetéstől, Damaskosba ment Sextus Caesarhoz, és feltett szándéka volt, hogy újabb idézésnek semmi esetre sem tesz eleget. De a gonosz rágalmazók megint ellene akarták uszítani Hyrkanost azzal a gyanúsítással, hogy Herodes haragosan távozott, és ellene fegyverkezik.

A király hitelt adott nekik, és mivel látta, hogy ellenfele erősebb, tanácstalanságában nem tudta, mit cselekedjék. Mikor azonban Sextus Caesar még Coelesyria és Samaria helytartójává is kinevezte Herodest, Hyrkanost rémület fogta el, mert a nép rokonszenvezett Herodesszel, akinek most már csakugyan félelmetes volt a katonai ereje; el volt készülve rá, hogy Herodes hamarosan haddal vonul ellene.
Ez a gyanúja helyesnek bizonyult, mert Herodes felháborodásában az ellene emelt vád miatt csakugyan hadsereget toborzott, és Jeruzsálem alá vonult, hogy Hyrkanost megbuktassa. És végre is hajtotta volna ezt a tervét, ha bátyja és anyja nem vonult volna ki elé, és nem csillapították volna le dühét: kérve kérték, hogy érje be ezzel a félelmetes fenyegetődzéssel, és kímélje a királyt, akinek a jóvoltából ekkora hatalomra jutott; ha a törvény elé idézés miatt felháborodott, ismerje el másfelől hálásan, hogy felmentették, és megmenekülését ne azzal hálálja meg, hogy makacsul kitart bosszútervei mellett.

Különben is gondolja meg, hogy a hadiszerencse Isten kezében van, és az igazságtalan ügy nem arathat sikert még akkor sem, ha egész hadsereg áll ki mellette, tehát ne vegye bizonyosra a győzelmet, hiszen olyan király ellen akar hadat indítani, aki őt szereti, és sok jótéteménnyel halmozta el, de semmi rosszat sem cselekedett neki, mert csak gonosz tanácsadóinak aknamunkája miatt esik rá most az igazságtalanság árnyéka. Ezek a szavak meggyőzték Herodest, aki egyébként is azon a véleményen volt, hogy jövendő tervei érdekében elegendő volt megmutatni erejét a népnek.
Eközben Apameiában a rómaiak fellázadtak, és polgárháború tört ki, mert Caecilius Bassus, Pompejus kedvéért, orozva megölette Sextus Caesart, és maga vette át seregének főparancsnokságát, Caesar többi tisztje pedig egész haderejével Bassus ellen vonult, hogy a gyilkosságot megbosszulja. Antipatros fiainak vezetése alatt segédcsapatokat küldött a Caesarpártiaknak, mert mind a meggyilkolt, mind az élő Caesar barátja volt. A háború sokáig elhúzódott, és közben megérkezett Itáliából Murcus, aki Sextus utóda lett.


Flavius Josephus
A zsidó háború
(V. kiadás)
Görögből fordította:
Révay József az irodalomtudomány doktora