logo

V Sextilis AD

Aristobulos és Hyrkanos trónviszálya .

A jogos trónörökös természetesen Hyrkanos volt, halálos ágyán anyja is ráruházta a királyi méltóságot; de Aristobulos volt az erélyesebb és tehetségesebb. Abban az ütközetben, amelyet Jerikó mellett a trónért vívtak, valóban elpártolt Hyrkanostól híveinek javarésze, és átment Aristobuloshoz. Hyrkanos megmaradt hű embereivel elmenekült, és még idejében eljutott az Antonius-várba, ahol Aristobulos feleségét és gyermekeit túszként tartotta.
Mielőtt jóvátehetetlenül ellenségekké váltak volna, kiegyezett öccsével úgy, hogy Aristobulos legyen a király, ő maga pedig lemond á trónról, egyébként azonban megtartja mindazokat a megtiszteltetéseket, amelyek a király testvérét megilletik. Ezzel a feltétellel kibékültek a templomban, megölelték egymást az egész néptömeg szemeláttára, és lakást cseréltek: Aristobulos beköltözött a királyi palotába, Hyrkanos pedig Aristobulos házába.

Mikor Aristobulos ilyen váratlanul a trónra jutott, többi ellenségét is félelem fogta el, különösen pedig Antipatrost, akit már régóta gyűlölt. Ez idumaeai születésű ember volt, és származásánál, gazdagságánál és hatalmánál fogva egyik főembere volt népének. Ez az Antipatros most rávette Hyrkanost, hogy meneküljön Aretas arab királyhoz, mert így visszaszerezheti királyi méltóságát; Aretast is rávette, hogy fogadja magához Hyrkanost, és segítse vissza trónjára. És hogy Aretas hajlandóságát erre a megegyezésre még jobban megnyerje, gyalázta Aristobulos jellemét, és magasztalta Hyrkanost; hozzátette, hogy az ilyen hatalmas birodalom uralkodójának kötelessége pártfogásába venni azt az embert, akivel igazságtalanság történt; Hyrkanosszal pedig valóban igazságtalanság történt, mert elvették tőle a trónt, amely őt, mint idősebbet megillette.
Miután így mind a kettőt megnyerte magának, Hyrkanos kíséretében éjjel eltávozott a városból, és gyors menetben minden baj nélkül megérkezett Arábia fővárosába, Petrába. Itt Hyrkanost átadta Aretasnak, a királyt áradozó szavakkal és dús ajándékokkal körülhízelegte, és sikerült rávennie, hogy pártfogoltjának hadsereget bocsásson rendelkezésére, amely majd visszaülteti trónjára. Ennek az 50 000 főnyi gyalogos és lovas hadseregnek nem tudott ellenállni Aristobulos, hanem mindjárt az első ütközetben vereséget szenvedett, és beszorult Jeruzsálembe; és bizonyosan ellenségei kezébe került volna, ha Scaurus római hadvezér nem mentette volna fel a várost. Ezt a Scaurust Pompejus Magnus - aki akkor Tigranés ellen hadat viselt - küldte Armeniából Syriába.
Mikor megérkezett Damaskos városába, amelyet éppen akkor foglalt el Metellus és Lollius, ezt a két hadvezért máshová rendelte, s akkor értesült a judaeai helyzetről, és azonnal odasietett, mert úgy gondolta, hogy ott majd halászhat a zavarosban.

Alighogy az országba ért, megjelentek nála a két testvér követei, és mindegyik segítségét kérte. De minden jognál és méltányosságnál súlyosabban esett latba az a 300 talentum, amelyet Aristobulos küldött. Scaurus, miután átvette ezt az összeget, hírnökök útján megfenyegette Hyrkanost és az arabokat, hogy Pompejus és a rómaiak beleavatkoznak az ügybe, ha nem hagyják abba az ostromot. Erre Aretas rémülten kivonult Judaeából, és Philadelphiába ment, Scaurus pedig visszatért Damaskosba.
Aristobulos azonban nem érte be annyival, hogy megszabadult a fogságba eséstől, hanem egész haderejével üldözőbe vette az ellenséget, és Papyrón falu mellett csatára kényszerítette, amelyben több mint 6000 embert levágott; ezek között volt Antipatros testvére, Phallión is.

Hyrkanos és Antipatros most, az arabok segítsége nélkül, már csak ellenfeleikben reménykedtek, és mivel Pompejus Syrián átvonulóban éppen Damaskosba érkezett, hozzá menekültek. Nem vittek neki ajándékot, csak azokra a jogcímekre hivatkoztak, amelyeket már Aretas előtt is hangoztattak, és kérték, hogy kárhoztassa Aristobulos erőszakos eljárását, és ültesse a trónra azt, akinek koránál és jelleménél fogva igénye van rá. De Aristobulos sem maradt tétlen, hanem abban bizakodva, hogy Scaurust már megvesztegette, ugyancsak oda érkezett, mégpedig az elképzelhető legnagyobb királyi pompával. Mivel azonban méltatlannak tartotta az alázatoskodást, és semmi áron sem volt hajlandó még a maga előnyéért sem jobban megalázkodni, mint amennyire méltósága megengedte, Diospolis város irányában visszament.

Ezt rossz néven vette Pompejus, és mivel ugyancsak Hyrkanos a hívéivel együtt szüntelen kérésekkel ostromolta, a római hadsereggel és nagyszámú syriai segédcsapatokkal megindult Aristobulos ellen.
Mikor Pella és Skythopolis mellett Koreaiba érkezett, Judaea határára, akkor értesült, hogy Aristobulos a pompásan felszerelt és magas hegy csúcsán fekvő Alexandreion várába menekült. Felszólítást intézett hozzá, hogy jöjjön le a várból. Aristobulosnak semmi kedve sem volt eleget tenni a hetyke felszólításnak, s inkább a végsőkre szánta magát. Mivel azonban látta, hogy embereit elfogta a félelem, és barátai is rábeszélték, hogy gondoljon a rómaiak legyőzhetetlen erejére, engedett az unszolásnak, és lement Pompejushoz. Ott aztán bőbeszédűen magyarázgatni kezdte, hogy miért van joga a trónra, majd visszatért a várba.

Később bátyja kérésére ismét lement, megtárgyalta vele a jogkérdést, és anélkül, hogy Pompejus kifogást emelt volna ellene, megint felment a várba. Remegve és reménykedve ment le a várból, hogy Pompejust könyörgéseivel rávegye követelései teljesítésére; vissza azonban úgy ment, hogy ne lássák meg rajta, mintha máris elveszettnek tekintené ügyét. Mikor azonban Pompejus felszólította, hogy adja át a várakat, és kényszerítette, hogy sajátkezű levélben adjon parancsot az elvonulásra a parancsnokoknak - akiknek az volt az utasításuk, hogy csak királyuk írásos parancsának engedelmeskedhetnek -, eleget tett ugyan a követelésnek, de mindjárt utána elkeseredetten Jeruzsálembe vonult, és harcra készült Pompejus ellen.
Pompejus azonban a nyomában volt, és nem engedett neki időt a felkészülésre, s még jobban megerősítette harcvágyában Mithridatés halálának híre, amit Jerikóban kapott meg.

Ez Judaea legtermékenyebb vidéke, s bőven tenyészik itt a pálma és balzsamfa. A balzsamot úgy nyerik, hogy éles kövekkel felhasítják a fák kérgét, és a nyílásból kicsorgó folyadékot felfogják. Itt ütött tábort egy éjszakára Pompejus, és hajnalban megindult Jeruzsálem ellen.
Megjelenése megrémítette Aristobulost, könyörögve eléje ment, és sikerült is Pompejus haragját lecsillapítania azzal, hogy nagy összegű kártérítést ígért neki, s megígérte, hogy önmagát is és a várost is hatalmába adja. De egyik ígéretét sem tartotta meg, mert mikor Gabinius megjelent a pénz átvételére, Aristobulos hívei be sem engedték a városba.


Flavius Josephus
A zsidó háború
(V. kiadás)
Görögből fordította:
Révay József az irodalomtudomány doktora