logo

V Sextilis AD

Alexandra és a farizeusok .

A királyi méltóságot feleségére, Alexandrára hagyta, abban a meggyőződésben, hogy a zsidók majd szívesen engedelmeskednek neki, mert semmi része nem volt kegyetlenkedéseiben, s mert a nép megszerette, ugyanis ismételten szót emelt a törvénytelenségek ellen.
Ebben a várakozásában nem is csalódott: a gyenge nő valóban biztosítani tudta uralmát, főképpen a jámborságáról alkotott kedvező vélemény révén. Mert a nép ősi szokásait pontosan megtartotta, és azokat, akik a szent törvényeket megszegték, azonnal elcsapta hivatalukból. Alexandertől származó két fia közül Hyrkanost kinevezte főpapnak, mert ő volt az idősebb, s ezenfelül sokkal kényelmesebb ember is volt, semhogy az uralkodásban nehézségeket támaszthatott volna neki; a fiatalabbikat, Aristobulost, mivel szenvedélyes ember volt, magánéletre kárhoztatta.

Tevékeny részt vettek uralkodásában a farizeusok, az egyik zsidó felekezet tagjai, akiket különösen jámbornak és törvénytudónak tartottak. Alexandra, mint istenfélő asszony, különös jóindulatot tanúsított irántuk, ők pedig nemsokára ujjuk köré csavarták az egyszerű asszonyt, s tulajdonképpen ők maguk uralkodtak: száműztek és visszahívtak embereket, elfogtak és szabadon bocsátottak bárkit, akit akartak. Mindent összevéve, ők élvezték a királyi méltóság előnyeit, Alexandra viselte költségeit és terheit. Egyébként alkalmas volt az államvezetésre. Fő gondja volt haderejének gyarapítása, úgyhogy nemsokára megkétszerezte csapatai számát, és rengeteg idegen zsoldost is fogadott szolgálatába; ezzel egyrészt fokozta a honvédelem erejét, másrészt pedig kellő félelmet tudott kelteni az idegen uralkodókban. Ámbár alattvalóin ő uralkodott, rajta a farizeusok uralkodtak.
Ezeknek a rovására kell írni, hogy egy bizonyos Diogenés nevű előkelő férfiút, aki Alexander barátja volt, kivégeztek. Azzal vádolták, hogy ő tanácsolta Alexandernek a 800 hadifogoly kivégzését. Ugyancsak keresztülvitték a királynénál, hogy a többi férfit is halállal büntessék, akik Alexandert erre rábeszélték. Alexandra vallásosságból teljesen alárendelte magát a farizeusoknak, úgyhogy ezek azt adták hóhérkézre, akit akartak.

Azok közül, akik szüntelen veszedelemben forogtak, a legtekintélyesebbek Aristobuloshoz folyamodtak, és ennek sikerült is rávennie anyját, hogy a magas állású férfiakat megkíméljék; ha nem is tartja őket ártatlanoknak, elégedjék meg azzal, hogy száműzi őket a városból. Miután tehát büntetlenséget biztosítottak nekik, ezek mindenfelé elszéledtek a tartományban. Ezek után Alexandra azzal az ürüggyel, hogy Ptolemaios folytonosan szorongatja Damaskost, elindította hadseregét, és könnyűszerrel elfoglalta a várost. Azután szerződésekkel és ajándékokkal igyekezett rávenni az elvonulásra Tigranés armeniai királyt, aki Ptolemaist körülzárta, és Kleopatrát ostromolta. De ez saját jószántából is hamarosan elvonult. Ugyanis Lucullus betört Armeniába.

Ez idő tájt megbetegedett Alexandra, és kisebbik fia, Aristobulos, megragadta az alkalmat, hogy rengeteg hűséges híve segítségével, akik fiatalos szenvedélyességéért szerették, sorra elfoglalja a várakat. Azon a pénzen, amit ezekben zsákmányolt, zsoldosokat fogadott, és királynak kiáltatta ki magát. Hyrkanosnak ez nagyon fájt, mire anyja megsajnálta, és kiadta a parancsot, hogy Aristobulos feleségét és gyermekeit börtönözzék be az Antonius-várba. Ez hatalmas erődítmény volt, közvetlenül a templom északi oldalánál, régebben Baris volt a neve, de Antonius kormányzósága idején róla nevezték el, mint ahogy Sebasté és Agrippias városok is Sebastos és Agrippa tiszteletére kapták ezt a nevüket Alexandra még mielőtt megrendszabályozhatta volna Aristobulost azért, mert megkaparintotta bátyja örökségét, kilenc évi uralkodás után meghalt.


Flavius Josephus
A zsidó háború
(V. kiadás)
Görögből fordította:
Révay József az irodalomtudomány doktora