logo

V Sextilis AD

Alexander Jannaios 27 éves uralkodása .

Ezután Aristobulos felesége kiszabadította férje öccseit a börtönből, és Alexandert tette meg királynak, mert kora és jelleme miatt ezt tartotta legkülönbnek. Alig foglalta el a trónt, máris meggyilkoltatta egyik testvérét, aki mindenáron a trónra vágyott, ellenben a másikat, aki távol tartotta magát az államügyektől, békén hagyta.
Ezután ütközetet vívott Ptolemaios Lathyrosszal, aki elfoglalta Asochis városát. Ámbár rengeteg ellenséget levágott, mégis úgy látszott, hogy Ptolemaios marad a győztes. Mikor azonban ez anyja, Kleopatra üldözése elől Egyiptomba menekült, Alexander Gadarát ostrommal kezére kerítette, továbbá Amathust is, a leghatalmasabb várat a Jordánon túl, amelyben Theodórosnak, Zénon fiának mérhetetlen kincseit őrizték. De hirtelen megjelent Theodóros, s a maga kincseit és a király málháját is elragadta, és körülbelül 10 000 zsidót megölt.

Alexander ezt a csapást is kiheverte, a tengerpart felé fordult, és elfoglalta Rapheia, Gaza és Anthédón városokat; ezt az utóbbit később Herodes király Agrippiasnak nevezte el. Mikor ezeket a városokat elfoglalta, az egyik ünnepen fellázadtak ellene a zsidók, mint ahogy általában a lázadások ünnepnapokon szoktak kitörni.
Ezt a lázadást nem sikerült volna levernie, ha nem segítették volna az idegen zsoldosok: pisidiai és kilikiai katonák voltak ezek, mert syriai katonákat nem fogadott zsoldjába, ugyanis azok ősi gyűlölettel viseltettek a zsidók iránt. Miután tehát több mint 6000 lázadót megöletett, betört Arábiába, meghódolásra kényszerítette, továbbá adófizetővé tette a galaáditákat és a moabitákat, azután visszatért Amathusba. Theodóros megrémült Alexander hadiszerencséjétől, és kivonult a várból, amelyet a király most helyőrség nélkül talált és földig romboltatott.

Nemsokára meg kellett mérkőznie Obadias arab királlyal, aki Gaulanában cselt vetett neki. Ebben az ütközetben elvesztette egész hadseregét, mert beszorították egy mély szakadékba, és ott a rengeteg teve agyonnyomta az embereket. Ő maga megmenekült, és Jeruzsálembe ment. A nép már régen gyűlölte, és most szörnyű szerencsétlensége kapóra jött, hogy fellázadjon ellene. De ezúttal is győzött, és egymás után több csatában nem kevesebb mint 50 000 zsidót lemészároltatott.
Csakhogy ezek a győzelmek, amelyekben tulajdonképpen népe erejét sorvasztotta, nem sok örömet szereztek neki, úgyhogy letette a fegyvert, és igyekezett alattvalóival békésen megegyezni. De meghiggadásával és ezzel a nem túlságosan következetes magatartásával csak azt érte el, hogy a nép még jobban meggyűlölte. Mikor érdeklődött ennek az ellenséges indulatnak az okai felől, és megkérdezte, mit tegyen, hogy a zsidókat megnyerje, azt felelték neki: haljon meg, ámbár még halála sem fogja megbékíteni őket, mert rengeteg gaztett terheli a lelkiismeretét. Egyúttal segítségül hívták Démétrios Eukairost, aki abban a reményben, hogy ebből busás hasznot húzhat, szívesen engedett a kérésnek, és meg is érkezett hadseregével.

A zsidók Sikim mellett egyesültek szövetségeseikkel. De Alexander ezzel a kettős ellenséggel is vállalta a harcot: 1000 lovasa volt, 8000 zsoldos gyalogosa és mintegy 10 000 főnyi zsidó hadserege, amely hű maradt hozzá; az ellenséges hadsereg ereje 3000 lovas és 14 000 gyalogos volt.
Mielőtt ütközetre került volna a sor, mind a két király megpróbálta kikiáltók útján elpártolásra bírni az ellenfél csapatait; Démétrios abban reménykedett, hogy megnyeri Alexander zsoldosait, ez pedig abban, hogy a Démétrioshoz hű zsidók hozzá pártolnak. Mivel azonban sem a zsidók nem engedtek elszántságukból, sem a görögök hűségükből, a fegyverekre kellett bízni a döntést. A győzelem Démétriosé lett, ámbár Alexander zsoldosai hősiesen harcoltak.

A csata azonban végeredményben mindkét félnek váratlan fordulatot hozott; mert egyrészt a zsidók, akik Démétriost behívták, győzelme ellenére sem maradtak hívek hozzá, másrészt pedig 6000 zsidó megszánta Alexandert, aki a hegyekbe menekült szerencsétlensége miatt, és hozzá pártolt. Démétrios nem bírta elviselni ezt a fordulatot, hanem abban a hiszemben, hogy Alexander megint csatára tud állni, és az egész nép hozzá pártol, hamarosan elvonult.
De a zsidók többi része a szövetségesek elvonulása után sem szüntette meg az ellenségeskedést, hanem folytonosan háborúskodott Alexanderrel, mindaddig, amíg ő egyik részüket le nem mészárolta, a többit pedig be nem szorította Bemeselis városába; aztán elpusztította a várost, és a foglyokat Jeruzsálembe vitette.

Alexander dühe most már nem ismert határt, és kegyetlenkedése valósággal istentelenséggé fajult. 800 hadifoglyot a város közepén keresztre feszíttetett, feleségüket és gyermekeiket pedig szemük láttára legyilkoltatta, miközben ő maga ágyasaival ivott és lakmározott. Emiatt a népet olyan rémület szállta meg, hogy a következő éjszakán Judaeából 8000 ellenfele elmenekült; ezek csak Alexander halála után mertek visszatérni. Miután ezekkel a cselekedeteivel, kissé későn ugyan és nagynehezen, békét teremtett országában, letette a fegyvert.
De Antiochos Dionysos, Démétrios testvére, az utolsó Seleukida, megint háborút indított ellene. Ugyanis, mikor ez hadba vonult az arabok ellen, Alexander az Antipartis melletti hegység és a joppéi tengerpart egész vonalán mély árkot ásatott, és az árok előtt falat emeltetett fatornyokkal azoknak a pontoknak a védelmére, ahol támadást várhatott. Ezzel azonban nem tudta Antiochost feltartóztatni, mert ez felgyújtotta a tornyokat, betöltette az árkot, hadseregével átvonult Judaeán, és azonnal az arabok ellen indult; későbbre tartogatta bosszúját Alexander ellen, aki őt fel akarta tartóztatni.

Az arab király azonban kedvezőbb terepre vonult vissza, 10 000 főnyi lovasságával hirtelen átkaroló mozdulatot hajtott végre, és megtámadta Antiochos seregét, mielőtt az még csatarendbe állhatott volna. Heves harc fejlődött ki, amelyben Antiochos katonái, ameddig ő maga életben volt, bátran helytálltak, ámbár az arabok keményen támadták őket. De mikor Antiochos elesett (tudniillik az életveszély sem riasztotta vissza attól, hogy szorongatott katonáinak segítségére siessen), serege futásnak eredt. Csapatainak javarésze az ütközetben vagy a visszavonulásban elpusztult, a többi, amely Kana faluba menekült, éhen halt, és csak néhány ember maradt életben.

Ezután a damaskosiak, Ptolemaios Mennaios iránti gyűlöletből, behívták Aretast, és kikiáltották Coelesyria királyának. Ez haddal indult Judaea ellen, megverte Alexandert, de egyezséget kötött vele, és visszatért. Erre Alexander elfoglalta Pellát, és mivel szerette volna megkaparintani Theodóros kincseit, Gerasa ellen vonult, háromszoros sáncot vont a város körül, és rohammal elfoglalta.
Ezenkívül elpusztította Gaulanát, Seleukeiát és az úgynevezett Antiochos-völgyet, elfoglalta az erős Gamala-várat, elcsapta parancsnokát, Démétriost, mert visszaélései miatt sok volt ellene a panasz, és miután három esztendőt töltött fegyverben, visszatért Judaeába, ahol fényes haditetteiért a nép lelkesen fogadta. De alighogy kipihente hadi fáradalmait, megbetegedett, és mivel betegsége, négynapos váltóláz, nagyon meggyötörte, azt hitte, hogy ha újra kezdi a harci tevékenységet, megszabadul tőle. Mivel azonban éppen rossz időben kezdett hadjáratot, és a fáradalmak meghaladták erejét, nemsokára meghalt, 27 évi uralkodás után.


Flavius Josephus
A zsidó háború
(V. kiadás)
Görögből fordította:
Révay József az irodalomtudomány doktora