logo

IX Sextilis AD

Az ország felosztása

Heródes Kr. e. 4-ben bekövetkezett halála régtől fogva elfojtott indulatokat hozott felszínre. Iosephus burkoltan ugyan, de arra utal, hogy szinte az egész Iudaea és Jeruzsálem elérkezettnek látta az időt, hogy „ezután a maguk, nem pedig a felsőbbség akarata szerint cselekedjenek" (AJ XVII. 9.2. [209]).
A „felsőbbség" itt éppen annyira jelenti a Heródeseket, mint Rómát. A vallásos zsidók gyűlölték a félig edomita Heródest, nemkülönben annak kiszemelt utódját, a szamaritán Malthakétől született Archelaost, és „legfőbb kívánságuk volt, hogy szabadon élhessenek, mégpedig közvetlenül a római kormányzó fennhatósága alatt" (AJ XVII. 9.4. [223]) Varus legatus Syriae engedélyével követséget küldtek Rómába, ahol előterjesztették azt a kérésüket, hogy „szabadon akarnak élni, saját törvényeik szerint". Az αύτονομία ebben az esetben a monarchia eltörlését és a theokrácia helyreállítását jelentette, természetesen Róma védőszárnyai alatt.

Heródes országát végrendeletileg három fia között osztotta fel: Archelaost királynak, Antipast és Philippost negyedes fejedelemnek (τετράρχης) akarta megtenni (BJ I. 33.7. [664]; AJ XVII. 8.1. [188190]). Hadseregét a legidősebb, Archelaos örökölte tőle, aki nem is habozott, hogy csakhamar bevesse őket: a forrongó Jeruzsálemben, a Templom területén mintegy háromezer embert mészároltatott le Pészach idején.
A csapást tovább tetézte, hogy a Heródes által végrendeletileg Augustusnak adományozott kincsek átvételére megérkezett Sabinus procurator, aki birtokba vette a királyi palotát Jeruzsálemben, és az örökség átvételén túl más kincsek megszerzésére is mohón vágyott. Visszaélései felbőszítették az elkeseredett zsidókat, akik ostrom alá fogták Augustus követét és a Jeruzsálemben hagyott római helyőrséget. A szorongatott helyzetben P. Quinctilius Varus szíriai helytartó két legióval és számos segédcsapattal sietett Sabinus segítségére. A túlerő ismét diadalmaskodott, és a rómaiak...

και οί Ρωμαίοι διά τού πυρός ή παρείκοι ώσθέντες έκράτουν τού θησαυρού, καθ ον ιερά ήν χρήματα. και διεκλάπη μέν πολλά ύπό των στρατιωτών, Σαβίνος δέ περιεποίησεν εις τό φανερόν τετρακόσια τάλαντα.

„A rómaiak benyomultak a Szentélybe, elzsákmányolták a templomkincset; ennek jó részét megkaparintották a katonák, maga Sabinus pedig mindenki szeme láttára négyszáz talentumot rabolt el belőle." (AJ XVII. 10.2. [264], vö. BJ II. [50]).

Antiochosz Epiphanés után immár negyedik alkalommal került sor a jeruzsálemi Szentély megszentségtelenítésére és kifosztására! A rómaiak egy része úgy tűnik makacsul nem akart tudomást venni arról, hogy a zsidók számára a Templom nem pusztán egy ceremoniális épület, hanem egész vallásuk egyik sarokköve, ez a vallás pedig a nép fennmaradásának biztosítéka. Nem csoda, ha az országban egyre-másra törtek ki zavargások, és léptek fel trónkövetelők: egy Júdás nevű galileai Szepphórisz környékén garázdálkodott; Heródes egykori szolgája, egy bizonyos Simeon, aki magát megkoronázva egy „pereai rablóhorda" élére állt; de még a birkapásztor Athrongész is királyi koronát tett a fejére, és úgy indult seregével a rómaiak és a velük kollaborálók ellen.
Simeon híre még Tacitus füleibe is eljutott: „Herodes halála után, nem várva Caesar intézkedésére, egy bizonyos Simo sajátította ki a királyi címet" (Post mortem Herodis, nihil expectato Caesare, Simo quidam regium nomen invaserat, Hist. V. 9.4).

Flavius Iosephus rövid tudósításaiból amelyben a lázadók törvénytelenségeire tette a hangsúlyt nem derül ki, mennyiben volt messianisztikus indíttatása ezeknek a rövid életű felkeléseknek. Feltűnő azonban, hogy mindegyik trónkövetelőt rendkívüli testi erő jellemezte, ami azért lényeges, mert az Ószövetségben a „szent háborúk" vezetői mind fizikailag is rendkívül erős személyek voltak (gibborim).
Az önjelölt messiásoknak emellett megfelelő származással is rendelkezniük kellett, hiszen az ószövetségi próféciák alapján a Messiáskirályt Dávid házából várták. A fentebb felsorolt lázadóknak nem ismerjük ugyan a származását, de érdekes, hogy Athrongész foglalkozása ugyanaz volt, amit Dávid fiatalon űzött, és neve is amely az ethrogból (citron) eredeztethető messianisztikus vonásokkal ruházhatta fel alakját.
Augustus egyelőre nem hagyta jóvá Heródes végrendeletének azon részét, amelyben Archelaost tette meg legfőbb utódjául, királyi címmel felruházva. A jeruzsálemi zsidók küldöttsége, továbbá Antipas aki mohón vágyott a legfőbb hatalom megszerzésére elérte, hogy a princeps „kinevezte Archelaost, nem királynak ugyan, hanem „népvezérnek" (εθνάρχης), Heródes országának fele területére, és megígérte neki a királyi címet is, ha derekas viselkedésével méltó lesz rá" (AJ XVII. 11.4. [319]). Uralma alá tartozott Iudaea, Samaria és Idumea, a városok közül Caesarea, Sebasté, Joppé és Jeruzsálem (Gaza, Gadara és Hippos városokat elvette tőle és Syriához csatolta).

A három Heródes-fiú közül neki volt a legnagyobb bevétele: évi 600 talentum, ami az Antipas és Philippos területéről összesen befolyt adóknak éppen kétszeresét tette ki. Archelaos sohasem adta jelét az Augustus által megkövetelt „derekas viselkedésnek": Iosephus egyszerűen csak „brutális zsarnokként" jellemezte (AJ XVII. 6.6. [180-181]).
Az is sokat mondó, hogy a „szent család" Egyiptomból történő visszatérésekor József „mikor meghallotta, hogy Archelaos uralkodik Júdeában apja, Heródes helyén, félt odamenni; így, miután útmutatást kapott álomban, Galilea tartományába vonult vissza" (Mt 2:21-22). Archelaost az építkezések sem érdekelték, Jerikóban egy palotát emeltetett, pálmaültetvényeihez vízvezetéket csináltatott, és elnevezett magáról egy falut (Arkhelaisz), amelynek későbbi sorsáról semmit nem tudunk. Tíz év múlva a zsidók és szamaritánok előkelői bevádolták a princepsnél, aki teljes vagyonelkobzás mellett a galliai Viennába száműzte.

Heródes végrendeletének többi részét Augustus jóváhagyta. Ennek értelmében Philippos kapta Batanea, Trachonitis, Auranitis, Gaulanitis, Panias és Ituraea tartományokat, ezeket a főként pogányok lakta, kopár, sziklás területeket, ahonnan mindössze 100 talentum évi jövedelme származott. Testvéreivel ellentétben őt jó uralkodónak tartották, aki nem nyomorította meg alattvalóit (AJ XVIII. 4.6. [106-107]).
Philippos apjának építkező kedvét örökölte: újjáépítette és megnagyobbította Paniasz városát és Philippos Caesareájának nevezte el (Caesarea Philippi). A másik újjáépített város Bétszaida volt, ahol a Jordán a Galileai tengerbe ömlik, ezt Augustus leányáról Iuliasnak nevezte el. Heródes és II. Mariamné lányát, Heródiást vette el, akitől Salomé nevű lánya született. Hűséges szövetségese volt Rómának, amint azt az általa elnevezett városok is mutatják. Pénzein a sajátja mellett Tiberius és Augustus képmásai szerepelnek: ez az első eset, hogy zsidó király emberi arcmást verettet pénzeire! Halála után területét előbb Syriához csatolták, majd Caligula 37-ben átadta I. Agrippának.

Heródes Antipas sokkal nagyobb területet örökölt, mint testvérei: a gyönyörű, gazdag és sűrűn lakott Galielát, valamint a Jordánon túl fekvő Pereát (Hoehner 1972). (A két országrész jellemző módon nem volt egymással határos!) Évi bevétele mégis mindössze 200 talentumot tett ki. Antipas apja minden rossz tulajdonságát örökölte: gonosz volt, gőgös és pompakedvelő.
Jézus egyszerűen „rókának" nevezte (Lk 13:32). Bizonyos mértékig tisztelte a zsidó vallást: felment például a jeruzsálemi ünnepekre (Lk 23:7) és pénzeire nem veretett emberi képmást. Rómába utazva betért testvéréhez, Philipposhoz, ahol szerelemre gyulladt annak felesége, Héródiás iránt. Hazajőve elvált korábbi feleségétől, egy arab hercegnőtől, és elvette Heródiást. Ekkoriban működött a názáreti Jézus Galileában, Keresztelő János pedig Pereában.

Az utóbbi nyilvánosan is sokat kritizálta az uralkodót (Mt 14:3; Mk 6:17; Lk 3:19), ezért Antipas Machairos várába záratta, majd Heródiás kérésére lefejeztette. Antipas égett a vágytól, hogy láthassa Jézust, „a csodatévő galileai rabbit", ám erre csak Jeruzsálemben, közvetlenül a Názáreti kivégeztetése előtt nyílt csak lehetősége (Mt 14:1; Mk 6:14-16; Lk 9:7-9).
Olvassuk, hogy ez alkalommal békült ki Pontius Pilatus praefectusszal, akire feltehetően a galileai zarándokok közt véghezvitt mészárlás miatt orrolt meg (Lk 13:1). Jézus női követői között egyébként ott találjuk Antipas gazdasági miniszterének (επίτροπος, procurator), Khuzának feleségét is (Lk 9:9).

Időközben a nabateus Aretas, akinek lányát Antipas elküldte, nem felejtette el a családján esett sérelmet: legkésőbb Kr. u. 36-ban hadat indított a tetrarcha ellen, akinek csapataira döntő vereséget mért. Antipas erre bepanaszolta Tiberiusnál volt apósát, mire a princeps elrendelte, hogy szíriai helytartója, Vitellius verje vissza Aretasz erőit. A kapott parancsnak csak ímmel-ámmal engedelmeskedő Vitellius éppen Jeruzsálembe ért, amikor meghallotta Tiberius halálhírét (37. március 16.). Csapatait visszavonta, így Antipas sérelme megtorlatlanul maradt.
A tetrarcha bukását az új feleség készítette elő, és ő is tette teljessé: Caligula ugyanis Heródiás testvérét, a Rómában nevelkedett Agrippát nevezte ki Philippos korábbi tartományába, de nem a negyedes fejedelem (tetrarcha), hanem a király címmel felruházva. Ez felkeltette Heródiás irigységét, aki sürgette férjét: ő is írjon a császárnak és kérje a királyi cím megadását.

Agrippa szabadosa, Fortunatus azonban a perzsákkal való szövetkezés és fegyveres felkelés előkészítése címén bevádolta őt a császár előtt. Caligula ezért Antipast feleségével együtt a galliai Lugdunumba (Lyon) száműzte. Agrippa király pedig az ő országát is megkapta hűségének jutalmául.


Forrás: Grüll Tibor: „Ézsau három könnycseppje" A zsidók három háborúja Róma ellen (Kr. u. 66-136) Doktori értekezés