logo

XXIII Januarius AD

Traianus keleti hadjárata

A keleti diaszpóra főbb területeinek áttekintése után térjünk most rá a második háború kirobbanását közvetlenül megelőző időszak politikai eseményeinek megtárgyalására. Mikor Traianus értesült róla, hogy a parthusok a beleegyezése nélkül neveztek ki királyt Armenia trónjára, azonnal a Közel-Keletre sietett. Ő volt az első uralmon levő császár Augustus óta, aki személyesen vezetett hadjáratot, amelyben a IVScythica, a III Cyrenaica, a XVI Flavia Firma, a VI Ferrata, valamint a Moesia Inferiorban állomásozó XI Claudia, és a jeruzsálemben tartózkodó X Fretensis néhány vexillatiója is részt vett.

Traianus Kr. u. 113 őszén hagyta el Rómát, 114-ben pedig már Armenia Maior tartomány megszervezésével volt elfoglalva. Mesopotamia tartományt 115-ben hozta létre, amely az észak-mezopotámiai alföldet foglalta magában Nisibis és Singara városáig, a határt valószínűleg a Habur-folyó jelentette, Singarától az Eufratésszel való összefolyásáig (Millar 1996: 92).
Traianus 116 februárjában „babérkoszorús levelet" írt a két új tartomány megszervezéséről a senatusnak, amely 116 februárjában érkezett meg Rómába (Bennett 1997: 199). A senatus az év elején megszavazta neki a Parthicus győzelmi melléknevet, és elrendelte az ARMENIA ET MESOPOTAMIA IN POTESTATEM POPULI ROMANI REDACTAE feliratú pénzek kibocsátását (BMCRE III 121-122).

Az Armenia Maior és Mesopotamia nevű provinciák létrehozásáról amelyeket Hadrianus 117-ben, mindjárt trónra lépése után, fel is számolt epigráfiai emlékek is tanúskodnak. A feliratok megemlítik Armenia Maior legátusát és procuratorait (ILS 1041, 1338), a Mesopotamiába vezényelt legio IV Scythicát, és a Singarától 15 km-re nyugatra fekvő Nusaybinban 116-ban épített utat (AE 1927, 161). Traianus valószínűleg még ebben az évben hódította meg a Tigris-folyó mentén fekvő Adiabéné királyságot, és talán provinciává is szervezte.

„Ezidőtájt Palma, Syria kormányzója meghódította a Petra körül elterülő Arabiát és alávetette a rómaiaknak" (κατά δέ τον αύτόν τούτον χρόνον καί Πάλμας της Συρίας αρχων τήν Αραβίαν τήν προς τη Πέτρα έχειρώσατο καί Ρωμαίων ύπήκοον έποιήσατο, Dio-Xiph. LXVIII. 14.5). Traianus ugyanazt a tartományi struktúrát alkalmazta, mint Vespasianus ludaea esetében: Arabia egylegiós császári provincia lett, amelyet egy praetori rangú legatus vezetett, aki egyben a legio parancsnoka is volt.
Az Arabiát megszálló csapategység a legio III Cyrenaica lett, amelyet Egyiptomból vezényeltek át (Millar 1996: 90-99; Freeman 1996). Egy híres papiruszlevélből, amit 107 márciusában a III Cyrenaica egyik katonája írt apjának Bostrából Egyiptomba, megtudjuk, hogy a tartomány legnagyobb városa Petra volt, amely nyolcnapi járóföldre esett Bostrától, és ami még meglepőbb: az utóbbi helyre naponta érkeztek kereskedők Pelusiumból (P. Mich. 466 [107], vö. Strobel 1988: 253).

Egy későbbi, 108 februárjában kelt papiruszlevélből, amelyet egy Iulius Apollinaris nevű tiszt írt, arról értesülünk, milyen előnyökkel járt, ha valaki előléptettek: a katona egész nap csak lődörög, nem csinál semmit, míg a többiek követ törnek (P. Mich. 465 [108]). A legióstiszt vagy a Bostra mellett ma is látható castrum építésére utalt, vagy a provinciaszervezés máig legszembetűnőbb jelére: a Via Nova Traiana építésére. A Bostra és Aila (Eilat) között csaknem 1500 km-en át húzódó „kétsávos műút" Kr. u. 111 és 117 között épült, amint a fenmaradt viszonylag nagyszámú datált mérföldkő is bizonyítja.

A feliratok általában a következő standard szöveggel készültek: Imp(erator) Caesar | divi Nervae f(ilius) Nerva | Traianus [Aug(ustus) Germ(anicus)] | Dacicus [pont(ifex) max(imus)] | trib(unicia) po[t(estate) XVI imp(erator) VI] | co(n)s(ul) VI [p(ater) p(atriae) redacta in] | form[am provinciae] | Ar[abia viam novam] | a [finibus Syriae] | usq[ue] a[d mare Rubrum] | aper[uit et stravit per C(aium)] | C[laudium Severum] (Kr. u. 112, Qweira, AE 1995, 1604).

Arabia provincia nyugaton magában foglalta a Negevsivatag területét és a Síniai-félszigetet, bár ez utóbbiról nincsenek adataink. Ugyanakkor a III Cyrenaica egyes alakulatai a Hijaz-hegységben fekvő Hegrában (Madain Salih, Szaúd-Arábia), valamint az attól légvonalban több mint 400 km-re ÉÉK-i irányban, a Nafúd-sivatagban található Dumatban (AlJawf, Szaúd-Arábia) is állomásoztak a 3. században. Arabia tartomány határai tehát jól kijjebb húzód-tak, mint ahogyan azokat a standard történelmi atlaszokban jelölni szokták (Millar 1996: 96; Freeman 1996).

Traianus Kr. u. 115/116 telét Antiochiában töltötte, ahol egy hatalmas földrengés pusztított. A császár is csak szerencséjének köszönhette, hogy élve úszta meg a katasztrófát. Az offenzíva azonban tovább folytatódott (Bennett 1997: 200-204). 116 legelején az Eufratész mentén haladt hadseregével, és bizonyára betért Dura Europosba is. Az itt hátrahagyott helyőrség (a legio III Cyrenaica különítménye) a várostól ÉNy-ra emelt egy diadalívet a császár tiszteletére.
A római csapatok valamikor 116 októbere és 117 szeptembere között álltak tovább Durából, amit onnan tudunk, hogy magukkal vitték az egyik szentély kapuit, amelynek helyébe egy helyi polgárnak újakat kellett csináltatnia. (A rómaiak kivonulásának nincs köze Hadrianus provincia-feladásához, mivel Dura mindig is Syria része volt.)
Traianus bevette Ktésiphónt, a parthus fővárost; elfoglalta Babilónt, ahol áldozatot mutatott be Nagy Sándor szellemének; majd lehajózott a Perzsa-öbölhöz. Cassius Dio leírja, hogy hosszasan nézte az India felé vitorlát bontó kereskedőhajókat, és azt kívánta, bárcsak olyan fiatal volna, mint Nagy Sándor, akkor még egész Indiát is meghódítaná (πάντως αν καί έπί τους Ινδούς, εί νέος ετι ήν, έπεραιώθην, Dio LXVIII. 29.1).

Ez a terv egyáltalán nem tűnhetett kivitelezhetetlennek Traianus és környezete számára, tekintve, hogy a keleti terjeszkedést eddig hatalmas siker koronázta. Ám az események ekkor váratlan fordulatot vettek:
„Azalatt az idő alatt, amíg a császár az Ókeanoshoz [értsd: a Perzsa-öbölhöz] hajózott, majd onnan visszatért, valamennyi meghódított terület felkavarodott és fellázadt, és a különböző népek között hátrahagyott helyőrségeket vagy elűzték, vagy leöldösték" (έν γάρ τω χρόνω έν ώ έπί τον ώκεανόν κατέπλει καί έκεΐθεν αύθις άνεκομίζετο, πάντα τά έαλωκότα έταράχθη καί άπέστη, καί τους παρά σφίσιν έκαστοι φρουρούς οί μέν έξέβαλλον οί δ άπεκτίννυσαν, Dio LXVIII. 29.4).

Az általános felkelés hatására Traianus kénytelen volt visszavonulni, és elismerni a parthus dinasztia fennhatóságát. Nem sokkal később súlyos betegségbe esett, és a hazafelé tartó úton, Kilikiában meghalt Kr. u. 117-ben (Bennett 1997: 204-207).

A parthusok elleni hadjárat Traianus eredeti szándéka szerint „a római imperializmus vitalitásának demonstratív bizonyítéka volt" (Millar 1996: 102), de összességében nem sok sikert ért el, sőt, Arabia provincia megszervezését és tartós birtoklását kivéve tulajdonképpen teljes kudarcnak minősíthető.
ERNEST RENAN nem állt távol az igazságtól, amikor az egész keleti hadjáratot Napóleon 1812-es Oroszország elleni felvonulásához hasonlította: „Trajan fit une faute quon ne peut comparer qua celle de Napoléon Ier en 1812".


Forrás: Grüll Tibor: „Ézsau három könnycseppje" A zsidók három háborúja Róma ellen (Kr. u. 66-136) Doktori értekezés
.