logo

XXIII Januarius AD

Mesopotamia.

Az Eufratéstől keletre élő zsidók Traianus alatti lázadására vonatkozóan kizárólag Eusebios és Cassius Dio szolgál forrásul, bár ez utóbbi nem említi őket név szerint (Horbury 2014: 252-256). Az egyetlen explicit utalás a zsidók felkelésére Traianus keleti hadjárata idején tehát Eusebiostól származik. Sajnos sem a Krónika, sem az Egyháztörténet nem beszél részletekről, csupán arra tér ki, hogy Traianus legtehetségesebb tábornoka, Lusius Quietus, hogyan verte le a lázadást.
A Chronikon Lusius Quietus katonai akcióját a Traianus 19. évében kitört mezopotámiai zsidó lázadással hozza közvetlen kapcsolatba: „Traianus császár megparancsolta a lysiai Quietusnak (sic), hogy a Mezopotámiában lázadozó zsidókat irtsa ki a tartományból. Quietus sereget állított ellenük és sok-sok ezret lemészárolt belőlük, emiatt a császár ludaea helytartójának (procurator) nevezte ki".
Az Egyháztörténet ellenben preventív akcióról beszél: „Mivel pedig a császár gyanította, hogy a mezopotámiai zsidók is megtámadják majd az ottani görögöket, megparancsolta Lusius Quietusnak, hogy tisztítsa meg tőlük a tartományt" (HE IV. 2.5). Egyes kutatók számára kérdéses, hogy egy preventív akcióban hogyan lehetett ezreket lemészárolni: vajon ez a római hadviselési szokásokkal, vagy inkább Lusius Quietus barbár származásával függhetett össze? (Petersen 1968: 214)

Dio és Eusebios utalásainak alapját valószínűleg Arrianos Parthicája adhatta (Horbury 2014: 254), bár ezzel nem mindenki ért egyet. MARINA PUCCI BEN ZEEV szerint például Cassius Dio apjának, Apronianusnak, Kilikia kormányzójának feljegyzéseit használhatta, amit Hadrianus trónralépése alkalmából is idéz (Dio LXIX. 1.3; Pucci Ben Zeev 2005: 161-163).
Mindenesetre Arrianos Eusebiosra gyakorolt hatását mutathatja az a Suda-lexikonban fennmaradt idézet, amely szerint Traianus „ki akarta irtani a (zsidó) népet" (έξελεΐν τό έθνος). Ennek visszhangja lehet Eusebiosnál a „tisztítsa meg tőlük a tartományt" (έκκαθαραι της έπαρχίας αύτούς, HE IV. 2.5), illetve az „irtsa ki őket a provinciából" kifejezés (ut eos provincia exterminaret, Chronaca, Traianus XVIII).
Arrianos szövegének hatása mutatható ki Cassius Diónál, mikor Lusius Quietus „sikereket ért el" Nisibis elfoglalásában (κατώρθωσε, Dio LXVIII. 30.2), illetve Traianus „a sikeres kimenetelű vállalkozás vagyis a zsidók legyilkolása miatt" nevezte ki ludaea helytartójául (έφ ώ κατορθώματι, Eus. HE IV. 2.5) (Weber 1907: 33. n. 117). A Lusius és alvezérei által elfoglalt mezopotámiai városokban: Nisibisben, a babilóniai Seleukiában és Edessában különösen nagy létszámban éltek zsidók.

A helyzet sok kutatók arra emlékeztet, amikor az utolsó Hasmóneus uralkodó, Antigonos, szövetséget kötött a parthusokkal Róma ellen, akik Kr. e. 40-ben elözönlötték az Anatóliai-félsziget keleti részét, Syriát és ludaeát (AJ XIV. 13.1. [330-332]; BJ I. 13.1. [248-249]). Azt se felejtsük el, hogy Flavius Iosephus a zsidó háborúról szóló összefoglaló művét először anyanyelvén (vagyis arámiul) írta meg, „és küldte el a fent lakó barbároknak" (τοΐς ανω βαρβάροις, BJ I. 1.1. [3]). Ez utóbbi kifejezés a latin ulterior fordítása, amely inkább „túlsót", vagyis minden Rómától távolabb eső területet jelent. Iosephus szerencsére néhány sorral alább pontosítja kijelentését: könyveit a „parthusok, babilóniaiak, a messzi arabok és az Eufratészen túl lakó törzsrokonaink, valamint Adiabéné lakosai" kapták meg (Πάρθους μέν καί Βαβυλωνίους Αράβων τε τους πορρωτάτω καί τό ύπέρ Εύφράτην ομόφυλον ήμΐν Άδιαβηνούς, BJ I. 1.2. [6]).

A könyvek elküldésével aligha a parthusokat akarták lecsillapítani, hiszen azok már 69 júliusában is 40 000 lovast ajánlottak fel Vespasianusnak a zsidó háború gyors befejezéséhez, de a rómaiak nem fogadták el (Tac. Hist. II. 82, IV. 51). Vologaeses parthus király azonban nem sértődött meg, hiszen Titusnak arany koszorút küldött, gratulálva a zsidók felett aratott végső győzelemhez (BJ VII. 5.2. [105]).
Iosephus könyvén keresztül a római hatalom bizonyára a keleti zsidóságot akarta megnyugtatni és megakadályozni egy olyan általános felkelés kitörését, amely Traianus alatt végül bekövetkezett. Hogy a rómaiak ettől való félelme 70 után nem volt alaptalan, azt az is mutatja, hogy Iosephus szerint „a zsidók bizonyosra vették, hogy az Eufratészen túl lakó törzsrokonaik velük együtt fegyvert fognak" (Ιουδαίοι μέν απαν τό ύπέρ Εύφράτην ομόφυλον συνεπαρθήσεσθαι σφίσιν ηλπισαν, BJ I. 1.2. [5]). Erre azonban csaknem fél évszázadot kellett várniuk (Grüll 2010b: 209-213).

Forrás: Grüll Tibor: „Ézsau három könnycseppje" A zsidók három háborúja Róma ellen (Kr. u. 66-136) Doktori értekezés
.