logo

XXIII Januarius AD

Kyrénaika.

Az itteni görögök és zsidók között már a Kr. e. 1. század közepén polgárháborús viszonyok alakultak ki, ezért a kiváló hadvezérnek, Lucullusnak kellett rendet teremtenie a tartományban (Strabón apud AJ XIV. 7.2. [115]).
Az első zsidó háború idején nem tudunk arról, hogy lázadások lettek volna Kyrenaikában, ám a hurbánt követően baljós események sorozata következett be. Az ide szökött sicariusok hatására egy bizonyos Jonathán, egy egyszerű szövőmunkás, elszédített jó sok embert, akiket azzal az ígérettel csalt ki a pusztába, hogy ott „jeleket és csodákat"-at fog nekik mutatni (προήγαγεν εις τήν έρημον σημεία καί φάσματα δείξειν ύπισχνούμενος, BJ VII. 11.1. [437-438]).

Miután a kormányzó, Catullus, elfogta a csalót, a tartomány zsidó vezetői nyilvánosan elítélték, de a korrupt Catullus megegyezett Jonathánnal, hogy az hűtlenséggel és lázadással fogja bevádolni az előkelő és gazdag zsidókat. Miután ez megtörtént, a hamis vád alapján az említett zsidókat (számuk elérte a háromezret) kivégezték és vagyonukat elkobozták.
A háború kitörése előtti főpapot, Ismaél ben Phiabit is valószínűleg ekkor fejezték le Kyrénében (BJ VI. 2.2. [114]). Ez a meghiúsult felkelés is egyrészről jól mutatja, milyen törékeny is lehetett a béke a helyi görögök és zsidók között, másrészt, hogy az egyszerűbb helyi lakosság is milyen érzékenyen reagált a Iudaeából érkező eszmékre.
A 70-es évek elején lezajlott római „tisztogatás" eredménye az lett, hogy a zsidók vezető rétege amely kész volt (elsősorban saját jól felfogott érdekében) biztosítani a stabilitást nagy vérveszteséget szenvedett, ami utat nyitott az alsóbb néprétegek további radikalizálódása előtt (Horbury 2014: 195).
A Traianus alatti felkelés (τάραχος) Eusebios adatát figyelembe véve Kr. u. 115-ben tört ki, de csak 116-ra szélesedett valódi háborúvá (πόλεμος). Az első csata a Kyrénében lakó zsidók és görögök között zajlott le, aminek következtében az utóbbiak Alexandriába menekültek, ahol bosszút álltak az ott élő zsidókon. A kyrénéi zsidók erre a vidék feldúlásába kezdtek (Eus. HE IV. 2.3).
A háború nagyságára és jelentőségére jellemző az Artemidórosnál fennmaradt anekdota, miszerint a Kyrenaikában harcoló római hadsereg egyik preafectus castrorum-a éjjel az I K Θ (ióta, kappa, théta) betűket látta feltűnni kardjának lapján, amit rögtön így értelmezett: „Halál a kyrénéi zsidókra!" (Ίουδαΐοις Κυρηναίοις θάνατος; Artemidóros, Oneirocritica IV. 24 = Stern 1986: #396).

A felkelés vezetőjének (vagy vezetőinek) két neve is ránk maradt: Cassius Dio Andreas néven említi (LXVIII. 32.2), míg Eusebiosnál Lukuas néven szerepel (HE IV. 2.4). A nevek értelmezésével kapcsolatban két lehetőség merült fel eddig a kutatásban: vagy ugyanazon név kétféle változatáról vagyis íráshibáról van szó (Tcherikover in CPJ I. 86, 88-90; Pucci Ben Zeev 2005: 159), vagy két különböző személyt kell feltételeznünk (Applebaum 1979: 259; Smallwood 1981: 397. n 23).
A Cassius Diónál olvasható név mellett nem áll semmiféle jelző, míg Eusebios „királynak" nevezi Lukuast. Ez a cím megszokott a lázadókkal kapcsolatban úgy a pogány, mint a zsidó irodalomban (Horbury 2014: 196). Az Acta Pauli et Antonini elnevezésű zsidóellenes pamfletben (CPJ 158a) az alexandriai görögök egy „zsidó királyt" léptettek fel az egyik mimus-játékban, s színpadi előadásuk egy gúnyolódó körmenetben folytatódott.

ULRICH WILCKEN a papiruszon említett királyt kissé elhamarkodottan Lukuas/Andreasszal azonosította.642 Szerinte a messiási szerepben fellépő zsidó vezért a rómaiak elfogták, és egy triumphusban az alexandriai görögök előtt nevetségessé téve végighurcolták. Mások ellenben úgy vélik, hogy Lukuas/Andreast nem kapták el, hanem csak in effigie állították színpadra a zsidógyűlölő alexandriai görögök. Ez utóbbi feltevés a valószínűbb, mivel M. Rutilius Lupus egyiptomi praefectus alatt nincs nyoma annak, hogy bármilyen zsidó fővezért letartóztatták volna. Lehetséges, hogy az alexandriai görögök a zsidók messiásváró reményeit is kifigurázták az említett darabban.

A Kyrénaika rurális területein élő zsidóknak a felkelésben való aktív részvételéről beszélt APPLEBAUM, de ezt mindössze a Kyrénétől keletre, Ain Targunya mellett vezető út mentén a sziklába vésett menóra alapján próbálta bizonyítani (CJZC#30; Applebaum 1979: 170-174, 236-237).
Eusebios szerint a felkelők célja az alexandriai testvéreikkel való egyesülés volt (HE IV. 2.3). Ennek sikere esetén Róma és a Kelet legfőbb gabonaexportőr területeit sikerült volna ellenőrzésük alá vonni. A szóban forgó területek stratégiai jelentőségét jól mutatja, hogy mintegy 500 évvel később Héraklios is Kyrenaikából vonult Alexandriába és ezzel a hátországgal sikerült megszereznie a bizánci trónt (Kr. u. 574-641).

A felkelők alexandriai kapcsolatát az is erősítette, hogy az egyetlen járható út a tengerparton a kyrénaikai városok során át vezetett Egyiptom fővárosába. A háború pusztításának nagyságát a Hadrianus újjáépítési programja során keletkezett feliratok sora is szemléletesen mutatja (Smallwood 1981: 397-399, 409-410). A felkelők kiiktatták a Kyréné és Apollonia (az előbbi város kikötője) közötti utat, minden bizonnyal azért, hogy a partra szálló római csapatokat akadályozzák a mozgásban. Kyréné városközpontja is súlyos károkat szenvedett: a közfürdők a körülöttük lévő oszlopcsarnokokkal és a gyakorlótérrel mind leégtek; ahogyan a Caesareum épületegyüttese is a basilicával, a templummal és más kiegészítő épületekkel.

A császárkultusz céljára szolgáló épületkomplexum mellett szándékosan és szisztematikusan elpusztították Hekaté, Apollón, Zeus, Artemis, Démétér, Isis és a Dioskurosok templomait is ami szintén aláhúzza a felkelés vallási motivációit. A zsidók részéről megnyilvánuló pogány-ellenes fanaticizmus miatt a felkelés egészét ahogyan magát a zsidó népet is gyakran az άνόσιος vagy az άθεος jelzővel illetik a pogány forrásokban (CPJ 158a. col. II. 4, VI. 14; Méleze-Modrzejewski 1989: 356-357).
A Pentapolis egyéb városaiban (Ptolemais, Teucheira, Bereniké) egyelőre nem sok jelét találták a pusztításnak, de például a Berenikében előkerült 1800 darabos, Traianus vereteiből álló kincslelet minden bizonnyal a felkelés idején lett a földbe rejtve (Fuhrmann 1941: 702). Asklépios Balagraiban található szentélyét (Kyrénétől délkeletre), amit az Antoninusok idején építettek újjá, minden bizonnyal ugyancsak a felkelés során rombolták le (Applebaum 1962: 40). A templomok lerombolása egyébként nemcsak a zsidók ikonoklasztikus vallási hevületével magyarázható, hiszen ez a cselekmény az egyiptomiak és görögök között időről-időre kirobbanó felkeléseknek is állandó kísérőjelensége volt (Veísse 2004: 141-142).

Nem kérdés, hogy a tartomány görög és római lakossága is nagy vérveszteségeket szenvedett. Ennek mértékéről fogalmat alkothatunk abból a feliratból, amelyet a legio XV Apollinaris egyik tisztje, P. Gavius Fronto tiszteletére állítottak, aki 3300 veterán legionárius élén érkezett meg, „hogy az isteni Traianus parancsára betelepítse Kyrénét" (εις τό κατοικίσαι Κυρήνην). Eusebios Krónikájában is történik utalás későbi betelepítésekre: „Hadrianus Libyába, amit a zsidók elpusztítottak, coloniákat telepített" (Hadrianus in Libyam quae a ludaeis vastata fuerat, colonias deducit, Eus. Chron. ad 225. Olymp., ed. Helm p. 198g).
A Teucheira és Bereniké között a tengerparton létrehozott Adriané nevű település neve máig megőrződött (Driana). A felkelést azonban Traianusnak nem sikerült tökéletesen elfojtania, annak parazsa még Hadrianus uralkodásának elején is izzott (SHA Hadr. 5.1). Feltehető, hogy a Kyrenaikából elmenekült zsidók nyugat felé vették az irányt, és Africa proconsularisban telepedtek le. A Karthágó környéki zsidóság lélekszáma nem véletlenül a Kr. u. 2. századtól kezdve mutat jelentős növekedést (Setzer 2006).


Forrás: Grüll Tibor: „Ézsau három könnycseppje" A zsidók három háborúja Róma ellen (Kr. u. 66-136) Doktori értekezés
.