logo

XXIII Januarius AD

Alexandria és Egyiptom

A legrégibb egészen az ősatyák koráig visszanyúló kapcsolatot Egyiptommal tartotta fenn a zsidóság (Barclay 1996: 19-81; Méleze-Modrzejewski 1997). Egyiptom, héber nevén a „nyomorgató" (□n^n [micrajim]) ambivalens szerepet játszik a zsidó történelemben, hiszen egyrészt ez a „fogság" (Πΐζλ [galut], vagy Π?ΙΛ [gólá]) helye, ahonnan Izrael Istene „kinyújtott kézzel, erős karral" szabadította meg népét, örök parancsul hagyva nekik a pészah történetének évről évre történő újrafelidézését; mésrészt a külső és belső nehézségek idején újra és újra felrémlett a zsidóság egyes csoportjaiban az Egyiptomba történő visszatérés lehetősége, amit a Törvény kifejezetten megtiltott a királyoknak (5Móz 17:16a); és a próféták is kemény szavakkal ítélték el (pl. Jes 30:2-3; 31:3; Jer 2:18; Ezék 16:26). Jeremiás így jellemezte az egyiptomi emigrációban reménykedőket:

„Ha ti csak arcotokat fordítjátok is úgy, hogy bemenjetek Egyiptomba, és bementek, hogy ott tartózkodjatok, akkor a fegyver, amelytől ti féltek, rögvest utolér benneteket Egyiptom földjén, és az éhség is, amitől rettegtek, körülvesz titeket Egyiptomban, és ott haltok meg! Mert az lesz, hogy mindazok a férfiak, akik úgy fordítják arcukat, hogy bemenjenek Egyiptomba, hogy ott tartózkodjanak, meghalnak fegyver, éhség és döghalál miatt, és egy sem marad meg közülük, és nem szabadul meg a veszedelemtől, amelyet én bocsátok rájuk. Mert ezt mondja a Seregek Ura, az Izrael Istene: Miképpen kiömlik az én haragom és búsulásom Jeruzsálem lakosaira, azonképpen kiöntöm az én haragomat tirátok, ha bementek Egyiptomba; és lesztek ott átok, csuda, szidalom, gyalázat, és többé nem látjátok e helyet!" (Jer 42:1518)

Jeremiás könyvének 44. fejezetében a próféta a „Migdólban, Táfnesben, Nófban és Pátrosz földjén" lakó diaszpóra-zsidók szinkrétisztikus vallási kultuszai ellen is felemelte a szavát. Amennyire azt az Elephantinéban talált arám nyelvű papiruszokból tudhatjuk, a próféta egyáltalán nem túlzott az Egyiptomban lakó zsidókkal kapcsolatban. Ők valószínűleg Kambysés Kr. e. 526/25-ös hadjárata után telepedhettek le a Nílus szigetén, amit arámiul Jebnek, vagyis Elefántnak neveztek. Itt feltehetően már régebben is lehetett zsidó helyőrség, mert az egyik levelében arra hivatkoznak, hogy templomuk már „Egyiptom királyainak idejében" is megvolt (AP #30-31). Egy másik dokumentumban arról történik említés, hogy egyiptomi papok felbujtására lerombolták a zsidó szentélyt, amit végül II. Artaxerxés engedélyével i. e. 402-ben újra felépítettek (BP #10).
Az elephantinéi közösség hite szerint s ez a legkevésbé sem egyeztethető össze a bibliai kinyilatkoztatással „Yahu az Isten, aki Jeb erődjében lakik" (BP #12). Ugyanakkor egy másik szövegben II. Dareios arra ad engedélyt a helyi zsidóknak, hogy niszán hónap 15-21. napja között tartózkodjanak a kovászos ételektől (AP #21). Ebből a pészah ünnepének megtartására következtethetünk.

A feltehetően az alexandriai diaszpórában keletkezett Aristeas-levél is utal a perzsa időszakra: „már korábban, a perzsa uralom alatt is sok zsidó vándorolt be az országba, sőt még régebben segédcsapatokat küldtek, hogy azok Psammétichos oldalán az etiópok királya ellen hadakozzanak, de sohasem voltak jelen olyan nagy tömegben, mint amekkorát Ptolemaios, Lagos fia hozott magával" (Epist. Arist. 3 [13]. Simon L. Zoltán fordítása).

Az I. Ptolemaios Lagos által behurcolt százezer zsidó nagyobbik részét eladták rabszolgának, harmincezer férfit azonban felfegyvereztek és különböző erődökben szórtak széjjel. Utódja, II. Ptolemaios Philadelphos azonban felszabadította őket (Epist. Arist. 4. [1527]; CA II. 3. [44-47]; AJ XII. 1.1. [7-9]).
Az idegen zsoldosként történő betelepülés azonban önkéntes alapon is megtörténhetett, mint Nagy Sándor idejében. A telepesek (κάτοικοι; κληρούχοι) ugyanis olyan földjáradékot (κλήρος) kaptak szolgálatuk fejében, amelyet apáról fiúra örökíthettek (Fraser 1960: 147-152; Kasher 1978). A dokumentumokból (pl. CPJ I #18; I #19) nem derül ki világosan, hogy a telepesek a településen és annak környékén (χώρα) is rendelkeztek-e ingatlannal, III. Antiochos mindenesetre mindkettőt megadta a Phrygiába és Lydiába áttelepített zsidó katonáinak (vö. AJ XII.3.4. [151]).

Egy érdekes felirat, amely a 19. században került elő, és eredetije sajnos elveszett, egy magas rangú egyiptomi zsidó rendőrfelügyelőről tudósít:

ύπέρ βασιλέως Πτολεμαίου | και βασιλίσσης Κλεοπάτρας | Πτολεμαίος Έπικύδου | ό έπιστάτης των φυλακιτων | και οί έν Άθρίβει Ιουδαίοι | τήν προσευχήν | θεω Ύψίστω.

„Ptolemaios királyért és Kleopátra királynőért, Ptolemaios, Epikydés fia, rendőrfelügyelő, és az Athribisben lakó zsidók elöljárója, (emelte) ezt a zsinagógát a Legfelsőbb Istennek" (CIJ II 1443 = OGIS I 96 = JIGRE 27).

Ptolemaios, az elöljáró (έπιστάτης) nemcsak az athribisi zsinagógában töltött be magas tisztséget, hanem a település valamennyi lakója által tisztelt személy lehetett, ha rendőrfőnökké nevezték ki. Ez a tisztség olyannyira szokatlan zsidó kontextusban, hogy néhány kutató még Ptolemaios zsidóságát is el akarta vitatni miatta. ARYEH KASHER véleménye szerint ennek oka az a népszerű előítélet, amely minimalizálni akarja a zsidók katonai jelentőségét Egyiptomban (Kasher 1975: 119). Mivel Athribis az azonos nevű körzet métropolisa volt, az έπιστάτης igen magas rangnak számított.
KASHER azt is feltételezi, hogy a felirat állítója alatt egy egész zsidó különítmény szolgált, sőt Athribis maga is egy zsidó κληρουχία, vagyis katonai település lehetett, hasonlóan „Óniás földjének" eredeti rendeltetéséhez. Ezt az elképzelést is megerősíteni látszik, hogy a Memphisben szintén katonai célokkal letelepített edomita közösségben is szolgált egy rendőrfőnök (OGIS 737).

Alexandria megalapításakor (Kr. e. 332) ugyancsak Flavius Iosephustól tudjuk Nagy Sándor az ide letelepülő zsidók számára katonai együttműködésükért (συμμαχία) cserébe a görögökkel egyenlő jogot biztosított (BJ II. 18.7. [487]; CA II. 4. [42-44]). A diadochosok idején a zsidók külön lakónegyedet kaptak a városban, „hogy ne kelljen idegenekkel együtt élniük, és megőrizhessék ősi tiszta életmódjukat" (BJ II. 18.7. [488]).
Ez a „Zsidónegyed" a város északkeleti részében, a királyi palota közelében volt megtalálható. Úgy tűnik, a későbbiekben nem vették túl komolyan az elkülönülést: Philón szerint Alexandria valamennyi részében találhatók a zsidóknak imaházai (Leg. 20. [132]). Ugyanakkor a város görög betűkkel jelölt öt részéből kettőt túlnyomó részben zsidók laktak (Phil. In Flacc. 8. [55]), ezen belül is a negyedik (δέλτα) körzet számított a tulajdonképpeni „zsidónegyednek" (BJ II. 18.8. [495]).

Zsidó közösségek egész Egyiptomban megtalálhatók voltak: számukat Philón a Kr. u. 1. század első felében egymillióra taksálta „Libya felé eső nagy mélyföldtől (Κατάβαθμος Μέγας) Etiópia határvidékéig" (In Flacc. 7. [43]). Az alexandria melletti Skhediából olyan zsinagógadedikáció került elő, amelynek eredetijét még III. Ptolemaios Euergetés (Kr. e. 247-221) idején fogalmazták (OGIS 726 = CIJ II 1440). Egy másik hasonló korú dedikáció, amely ma a berlini Ágyptisches Museumban található, császárkori átiratban maradt ránk:

βασιλίσσης και βασι | λέως προσταξάντων, | άντι τής προανακει | μένης περί τής άναθέσε | ως τής προσευχής πλα|κός, ή ύπογεγραμμένη | έπιγραφήτω. | βασιλεύς Πτολεμαίος Εύ|εργέτης την | προσευχήν | ασυλον. | regina et | rex iusser(un)t.

„A királynő és a király rendeletére: a zsinagóga felállításáról szóló korábbi táblája helyén írassanak meg az alábbiak: [...] Ptolemaios Euergetés király (rendeletére) a zsinagóga sérthetetlenséget élvez. A király és a királynő parancsolta" (OGIS 129 = CIJ II 1449 = JIGRE #125).

A görög szöveghez talán azért toldottak hozzá egy primitív latin mondatot, hogy az Actium után betelepített római helyőrség katonái is figyelembe vegyék a zsinagóga asy/um-jogát. A szövegben előforduló προσευχή általában imát, imahelyet jelent, és különösen Egyiptomban volt igen népszerű (kilenc feliratos előfordulása van), de a Kr. u. 1. századig máshol is előfordul. Bár a Kr. u. 1. századtól használata fokozatos visszaszorult, és átadta helyét a συναγωγή-nak, egészen a 4. századig kimutatható.

Egy másik Alexandria környéki zsinagógafelirat valószínűleg az Actiumot közvetlenül megelőző időkből (Kr. e. 37) maradt fenn:

[ύπέρ] βασ[ιλίσ]|[ση]ς καί β[ασι]|[λ]έως θεωι [με]|γάλωι έ[πηκό]ωι Άλυπ[ος τήν] | προσε[υχήν] | πόει. | (έτους) ιε1 Με[χείρ —].

„A királynőért és a királyért, a Meghallgató Nagy Istennek, Alypios készítette ezt a zsinagógát, a 15. évben, mekheir (hónapban)." (OGIS 742 = CIJ II 1432 = JIGRE #13)

Az uralkodókért (ύπέρ βασιλίσσης καί βασιλέως), vagyis azok jólétéért, üdvéért mondott imák és felajánlások részei voltak a zsidó templomi és zsinagógai vallási életnek. Óniás is megígérte VI. Ptolemaios Philométórnak, hogy a leontopolisi templomot „teérted, feleségedért és gyermekeidért" fogja felajánlani (ύπέρ σου καί τής σής γυναικός καί των τέκνων, AJ XIII. 3.4. [67]).
Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a királyi titulatúra rendkívül egyszerű, a zsidó vallás szempontjából „kényes" neveket (pl. a „testvér-istenek" megszólítást) egyetlen esetben sem említi. Bár az έπήκοος (akinek füle van, meghallgató) a vallási feliratokon gyakorta szereplő istenjelző, használata inkább a pogányokra jellemző. MÉLÉZE-MODRZEJEWSKI felvetette azt a lehetőséget, hogy Alypios a zsinagóga építésze volt (Méleze-Modrzejewski 1997: 91, 95).

A Kr. e. 3. századtól kezdve számos egyiptomi papiruszlelet került elő, amelyből főként a vidéken lakó zsidók mindennapi életébe nyerhetünk bepillantást. A Hibehben (Hérakleiopolis-körzet), Fajjúmban, Philadelphiában, Arsinoé-Krokodeilopolisban, Hermupolis Magnában, Oxyrchynchosban, valamint Psenyris, Magdola és Tebtunis falvakban (Arsinoé-körzet) és másutt előkerült szövegekből főként adás-vételi és kölcsönszerződésekről, rabszolgákkal kapcsolatos ügyletekről, adóbevallásokról, feljelentésekről és kisebb tyúkperekről értesülhetünk természetesen a történész számára ezek is rejthetnek magukban hallatlanul fontos és érdekes információkat.

Rendkívül érdekes például az a húsz Ptolemaida-korból fennmaradt hérakleiopoliszi papirusz (P. Colon. XXIX), amely úgy tűnik végleg tisztázza a zsidók politeumájával kapcsolatos kérdéseket (Cowey-Maresch 2001). A dokumentumok minden bizonnyal VIII. Ptolemaiosz II. Euergetész (Kr. e. 170-116) idején keletkeztek. A húsz szöveg közül tizenhat valamilyen szerződésszegésre panaszkodik, és kéri az αρχων-t, hogy járjon el az ügyben.
A fennmaradt négy papirusz a hérakleopoliszi πρεσβύτεροι és az άρχοντες közti levelezést tartalmazza. A szövegek (különösen az 1., 4., és 8. dokumentum) új fénybe állítják a Ptolemaida Egyiptomban élő zsidók helyzetét. A papiruszok kiadói szerint a politeuma vezetői az évente választott άρχοντες (számuk ismeretlen) és egy πολιτάρχης voltak, akik a primus inter pares szerepét játszották. Úgy tűnik, e tisztségviselők hatalma nemcsak a zsidó lakosságra, hanem a hérakleopoliszi kikötő területén élő nem-zsidókra is kiterjedhetett. (Egyébként a kutatások szerint a legtöbb zsidó lakos is ezen a környéken koncentrálódott.)

A politeuma hatálya a város körüli falvakban élő zsidókra is kiterjedt, ezeknek a közösségeknek szintén presbiterek álltak az élén, akik a peres ügyekben közvetítőként léptek fel. A szövegekben a politeuma hatálya alá tartozó személyeket πολΐται-nak, a többit άλλόφυλοι-nak nevezik. Régebben némelyek tagadták, hogy a πολΐται jelentése szűkebb értelemben vett „zsidó polgárságot" fedne, s azt szélesebb értelemben „állampolgárnak" vagy „városi polgárnak" vették.
Több papirusz tanúsága szerint a városban létezett külön zsidó levéltár (άρχεΐον) is, Alexandriához hasonlóan (CPJ II 143, 7-8. sk.). ZUCKERMAN korábban kimutatta, hogy minden Ptolemaida korból fennmaradt politeuma valamilyen katonai tevékenységgel függ össze (Zuckerman 1985-88): ezért a hérakleiopolisi papiruszok kiadói is megpróbálták az itteni zsidókat is egy a kikötő közelében talált erőddel kapcsolatba hozni (Kruse 2008).

A politeuma csak a római korban vesztette el eredendően katonai jellegét, és vált a kultikus alapon szerveződő etnikailag homogén vagy heterogén csoportok szervezetévé. A Memphisben tartózkodó edomiták két részre oszlottak: „katonai" és „civil" csoportokra: később ugyanez figyelhető meg Berenikében és a római Kyrenaikában is (Thompson Crawford 1984).
Ebben az időben Hérakleopolisban tehát a katonaként szolgáló zsidók (és feleségeik) élvezhették a politeumát, csakúgy mint az itteni krétaiak (vö. P. Tebt. I. 32). Ugyanakkor ezek a zsidók tisztelték az „atyai törvényt" (πάτριος νόμος), ami minden bizonnyal az ünnepek megtartására, a zsinagógái istentiszteleten való részvételre, illetve a körülmetélési és házasságkötési szertartásokra vonatkozott. Az edomiták által kiállított tisztelgő rendelet (SB V 8928, l. 15) is utal bizonyos kultikus cselekményekre. Az oxyrhynchosi kerületben a kyrénéi görögök is sajátos identitású csoportot alkottak.


Forrás: Grüll Tibor: „Ézsau három könnycseppje" A zsidók három háborúja Róma ellen (Kr. u. 66-136) Doktori értekezés
.