logo

XXIII Januarius AD

A felkelés lehetséges okai céljai .

A Traianus alatti felkelés a két nagy háború (Kr. u. 66-73 és 132-135) közé ékelődik, amelyek a zsidó anyaországra terjedtek ki, és a „szabadság" és a „megváltás" jelszavakat tűzték zászlajukra (Horbury 2014: 269).

A Kr. u. 115-117 közötti felkelés legfőbb helyszínei viszont a nagy keleti diaszpóraközpontok voltak. Sajnos ez utóbbi okairól és céljairól nem rendelkezünk olyan testimoniumokkal, mint az első, vagy akár a harmadik háború esetében. A diaszpórafelkelés lehetséges messianisztikus vonatkozásairól MARTIN HENGEL írt alapos tanulmányt (Hengel 1983). Szerinte a kyrénaikai és egyiptomi felkeléseket a Bálám-próféciák értelmezései és az Ötödik Sibylla-könyv jóslatai is tüzelhették (Hengel 1983: 668-683).
A diaszpóra (héberül galut, azaz „fogság") végéről, é a zsidók összegyűjtéséről ugyanis már a Pentateuchosban elhangzottak ígéretek: „Ha az ég szélére volnál is taszítva, onnét is összegyűjt téged az Úr, a te Istened, és onnét is felvesz téged; és elhoz téged az Úr, a te Istened a földre, amelyet bírtak a te atyáid, és bírni fogod azt; és jól tesz veled, és inkább megsokasít téged, mint a te atyáidat" (5Móz 30:4-5).

A LXX fordításában az igevers egyértelműen a diaszpórára vonatkozik: έάν ή ή διασπορά σου άπ άκρου του ούρανοϋ εως άκρου του ούρανοϋ (5Móz 30:4a. LXX). Ezt a Mózesnek adott ígéretet később is rendszeresen idézik, mint a diaszpórára vonatkozó prófétikus kijelentést (Neh 1:9, Jub 1:15, 2Makk 1:29). Ráadásul léteznek olyan igehelyek is, amelyekben a visszatérésre vonatkozó ígéret a Messiás Király fellépésével kapcsolódik össze (Jes 11:10-16, Jer 23:5-8, Ezék 37:1928, Ám 9:11-15 stb.). Legismertebb ezek közül Jesája 11. fejezetében olvasható:

„Asszíria és Egyiptom" a két legjelentősebb diaszpóraközösséget jelenti, és más prófétai szövegekben is felbukkan egymás mellett (Jes 27:13, Hós 11: 11, Zak 10:8-12). Az Eufratészen túl fekvő „Asszíriában" a Kr. e. 722-ben az asszírok által fogságba hurcolt tíz északi törzs leszármazottai éltek, akik létszámukban messze fölülmúlták a ludaeában és a nyugati diaszpórában élőket: „Ázsiában és Európában csak két törzs alattvalója a rómaiaknak, a többi tíz törzs végeláthatatlan és megszámlálhatatlan tömege pedig mind a mai napig az Eufratészen túl lakik" (AJ XI. 5.2. [133]).
A Flavius-korban keletkezett Ezra második könyve úgy mutatja be a keleti diaszpórát, mint amely a kiszáradt Eufratészen keresztül (erre Jes 11:15-16 utal) tér haza a Messiás hívására, aki Ción hegyén üti fel táborát (2Ezra 13:12; 39-47). Az Jesája fenti idézetében szereplő többi helyet is azonosították: „Pathrosz és Kús" Felső-Egyiptom és Núbia, beleértve Etiópiát is; „Elám és Sinár" Babilónia körzeteit jelenti; az Orontés melletti „Hámát" metonimikusan Szíria egészének felel meg; míg a „tenger szigetei" a mediterrán térséget jelenti.

Traianus parthusok elleni hadjárata újra feléleszthette a zsidókban a keleti diaszpóra sorsával kapcsolatos próféciák értelmezésével kapcsolatos vitákat. Az egyiptomi zsidóságnak a diaszpórán belüli kiemelt szerepét mutatja, hogy Jesája LXX fordításába több olyan többletszöveg is bekerült, amely a diaszpóra és a Messiás kapcsolatát mutatja: „És lesz jegyül és bizonyságul a seregek Urának Egyiptom földjén, hogy ha kiáltanak az Úrhoz a nyomorgatók előtt, hogy küldjön nekik megtartót és fejedelmet (Tl Vüin), és őket megszabadítsa" (Jes 19:20 MT). A „messianisztikus várakozásoknak ez a topográfiailag jól kidolgozott mintázata" (Horbury 2014: 273) jól beleillik a Traianus alatti események eszkatologikus értelmezésébe.

Végül vizsgáljuk meg röviden a jubileumi évekkel (r [jóbél]) kapcsolatos várakozásokat. A jóbél hét szombatév (nünw] smítá] = „elengedés", vagy ^VQW] sebiít] = „hetedik"), vagyis 7 x 7 év után, a 49. évben kezdődött el. Ez az ünnepi esztendő a Bibliában a föld és a nép megszabadulásához kötődik: „és szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek szabadságot a földön, annak minden lakójának; kürtölésnek esztendeje legyen ez nektek, és kapja vissza ki-ki az ő birtokát, és térjen vissza ki-ki az ő nemzetségéhez" (3Móz 25:10; Horbury 2014: 273).
HORBURY szerint már a nagy felkelés, vagyis az első zsidó háború pénzverésében is kimutatható, hogy a zsidók a jóbéllel hozták összefüggésbe a rómaiak elleni lázadásukat (Horbury 2011), ez azonban konkrét adatokkal nem bizonyítható. Például a b.Taan. 29a szerint a Templomot egy sabbatév utáni esztendőben rombolták le; ellenben a „hétéves időszak második feléről" beszél; a 3. századi Rav Hunna pedig úgy számolta az évheteket, hogy a hurbán sabbatévre esett (b.AZ 9b); végül a Széder Ólám 30 szerint a Második Templom lerombolása előtti év esett szombatévre. Nem ismerek olyan rabbinikus évszámítást, amely a nagy felkelés kitörését (Kr. u. 66) tette volna szombatévre. Mindenesetre figyelemre méltó tény, hogy a második zsidó háború pontosan az első felkelés kitörése után 49 évvel, a jubileumi év előestéjén kezdődött el.


Forrás: Grüll Tibor: „Ézsau három könnycseppje" A zsidók három háborúja Róma ellen (Kr. u. 66-136) Doktori értekezés
.