logo

XVII September AD

A királyi szónoklat - és annak következményei

Az ókori történetírók nem képviseltek egységes álláspontot abban a kérdésben, hogy szabad-e fiktív beszédeket közölni egy történelmi tárgyú műben. Láttuk, hogy a Iosephus számára több szempontból is mintául szolgáló Polybios tagadta ennek jogosultságát. Tessa Rajak szerint Iosephus köztes álláspontot képviselt Agrippa beszédével kapcsolatban: a szónoklat egyértelműen Iosephus alkotása, ugyanakkor „azt sem állíthatjuk, hogy az teljes egészében kitaláció lenne”.
A zsidó történetíró azért sem írhatott teljességgel fiktív beszédet, mert művét maga II. Agrippa lektorálta. Önéletírásából megtudjuk, hogy igen jó kapcsolatot ápolt a sűrűn Rómába látogató Agrippával, akitől 62 levelet is kapott, feltehetően a zsidó háború témájában. Közülük kettőből szó szerint is idéz:
„Agrippa király köszönti kedves barátját, Iosephust. Nagy örömmel olvastam végig a könyvet, és azt hiszem, hogy mindazok közül, akik ilyen tárgyú művet írtak, a te feldolgozásod a leggondosabb”, illetve „Agrippa király üdvözli kedves barátját, Iosephust. Leveledből látom, hogy nincs szükséged további útbaigazításra: mindenben megerősíthetem előadásodat”.

Steve Mason nyomán természetesen mi is feltehetnénk azt a kérdést: ha Agrippa mindennel meg volt elégedve, amit Iosephusnál olvasott, vajon miről szólhatott a hozzá írt hatvankettő levél?

De milyen követkeményei lettek II. Agrippa király 66-ban a forrongó Jeruzsálemben elhangzott beszédének? A zsidó háború elbeszélése szerint a jeruzsálemiek elutasították a király békéltető javaslatát. Őt magát kiebrudalták a városból, majd rögvest elfoglalták a Holttenger délnyugati oldalán fekvő erődöt: Masadát, ahol leöldösték az ott állomásozó római helyőrséget. Ezután Jeruzsálemben elutasították a császárért naponként bemutatott templomi áldozatokat, amit Iosephus a háború egyik közvetlen kiváltó okának tartott, de még a sok évszázaddal később keletkezett Talmud is erre vezette vissza a Második Szentély pusztulását.
Egy hónappal később a zélóták legradikálisabb csoportja akiket Iosephus egyszerűen csak orgyilkosoknak (sicarii) nevezett felgyújtotta Agrippa és Bereniké jeruzsálemi palotáját. Ez idő tájt még Iosephus is a lázadók között volt, sőt ő maga volt a galileai ellenállás vezetője. Agrippa viszont a háború kezdetekor hezitálás nélkül a rómaiak oldalára állt: gyalogsággal és lovassággal támogatta hadmozdulataikat, részt vett Jeruzsálem elpusztításában, sőt a rómaiak győzelme alkalmából emlékpénzt is veretett, amelyre a zsidó történelemben először a pogány uralkodó képmását helyezte.


Forrás: Grüll Tibor: A Római Birodalom jellemzése II. Agrippa beszédében