logo

XVII September AD

Rabok legyünk vagy szabadok

Agrippa beszédének központjában a ״rabok legyünk vagy szabadok” kérdése áll. Iosephus érdekes módszert nevezhetnénk ezt akár negatív megközelítésnek is választott a zsidók Róma elleni felkelésének jellemzésére. Az ázsiai népek joggal támasztanának igényt a szabadságra (eleutherian, 366), de nem teszik; a dalmaták régebben ״makacsul védelmezték szabadságukat” (eleutherian, 370), de most békében élnek; a gallok számos ״szabadságharcot” vívtak (polemos tés eleutherias, 373), de már belenyugodtak a vereségükbe; és a hispán nemzetek ״szabadságharcai” (hyper tés eleutherias polemos, 374) is rendre hiábavalóknak bizonyultak. Vagyis Iosephus/Agrippa burkolt módon szintén ״szabadságharcnak” tartotta a készülőfélben levő zsidó felkelést, mint ahogy egyéb műveiben nem is rejtette véka alá, hogy a 66-os zsidó felkelés célja a szabadság kivívása, vagyis a Római Birodalomtól történő teljes függetlenedés volt.

Galileai főparancsnokként még maga Iosephus is arra buzdította az embereket, hogy a szabadságért harcoljanak, hiszen az iotapataiak felrótták neki, hogy „hány zsidó halt meg a szabadságért a te biztatásodra”. Iosephus azonban később elítélte azokat, akik hosszú ideig tűrték a szolgaságot, és éppen most akarnak ״szabadságszeretőknek” (phileleutheroi) mutatkozni: ״...mert ha dicső a szabadságért harcolni, akkor ezt régebben kellett volna megtenniök, de ha már egyszer meghódították őket, és hosszú ideig hű alattvalók voltak, és most akarják lerázni az igát, nem a szabadságukért küzdenek, hanem csak vesztükbe rohannak.” A zsidók ugyanis a Hasmóneus polgárháború zűrzavarában érdemtelennek bizonyultak a szabadságra: ״És mivel kezdődött a szolgaságunk? Vajon nem elődeink belviszályaival-e, amikor Aristobulos és Hyrkanos ellenségeskedése Jeruzsálem ellen vezette Pompeiust, és Isten a népet, amely már nem volt méltó a szabadságra, a rómaiak uralma alá vetette?”

A Iosephus műveiben szereplő eleutheria értelme teljességgel profán, kizárólag politikai jelentést hordoz. Ez azért is lehetséges, mivel a Héber Bibliában tulajdonképpen nem találjuk meg az eleutheria szó héber/arámi megfelelőjét. Az eszkatológiai értelemben vett ״szabadság” egyetlen helyen fordul elő, amikor Iosephus a háború kitörését megelőző, messianisztikus várakozásoktól túlfűtött légkört mutatja be, amely telis-tele volt álprófétákkal: ״ámítók és csalók voltak ezek, akik isteni küldetés ürügye alatt felforduláson és lázadáson mesterkedtek, a népet igyekeztek vallási rajongásra csábítani: kicsalogatták a pusztába, mintha Isten ott adná meg nekik a felszabadulást csodálatos jelek által”. De vajon mik lehettek a ״szabadság jelei” (sémeia eleutherias)?
Erre a választ az Antiquitates egyik helye adja meg, ahol az egyiptomi Exodus után a pusztában lázongó tömegről esik szó, akik ״Mózesnek tettek szemrehányást, elfeledvén a csodákat, amelyeket Isten művelt az ő megszabadításuk érdekében”. A szövegből kitűnik, hogy a ״szabadság jelei” Isten csodáira: az Egyiptomot ért tíz csapásra, a Vörös-tenger kettéválasztására, a mannára és a fürjekre stb. utalnak. Tehát, ha az idegenek számára rejtetten is, de az eleutheria eszkatológiai felfogása (״a zsidóság szabadulása Isten csodás beavatkozása által az idegen elnyomás alól”) is ott szerepelt a zsidó háború motivációi között.

De térjünk most vissza a ״szabadság” profán, politikai értelmezéséhez. Mit jelentett a ״függetlenség” deklarálása egy a Római Birodalomnak régóta alávetett nép esetében? Mindenekelőtt jelentette az államtól való függés megszüntetését: az adófizetés megtagadását (illetve az adók saját célra fordítását); a megszálló csapatok eltávolítását (és saját hadsereg felállítását); a császárhoz fűződő kötelékek elszakítását (és saját állami vezető testület, esetleg új uralkodó választását); az idegen hatalomtól független bíróságok felállítását; továbbá gazdasági függetlenséget (önálló pénzverést).
A Cestius Gallus felett aratott győzelem még a szkeptikusokban is elhitethette, hogy a zsidók az Örökkévaló segedelmével képesek lerázni magukról Róma igáját és kikiáltani önálló államukat: ״Valamennyi frakció célja végső soron ugyanaz volt: egy szabad, független zsidó állam” állítja Martin Goodman. Erre a Makkabeusok mutathattak példát, akiknek egyszer már sikerült a Seleukidák igáját lerázni.

A zsidók függetlenség iránt táplált reményeit az is növelhette, hogy a Római Birodalom Nero uralkodásának utolsó évében kaotikus állapotba került. Nem a zsidóság volt az egyetlen nép, amely kihasználva a helyzetet fellázadt urai ellen. Gallia Aquitaniában előbb G. Iulius Vindex kelt fel a római uralom ellen; majd Északkelet-Anatóliában Anicetus, a pontusi II. Polemón királyi flottájának volt parancsnoka vezette a rómaiak ellen csapatait, mivel az országot öt évvel azelőtt Nero a Birodalomhoz csatolta; Britanniában pedig Venutius lázadt fel Cartimandua és az őt támogató rómaiak ellen; végül Germaniában Iulius Civilis próbált függetlenséget kivívni a már szintén régóta Róma szövetségeseinek számító Batavusoknak.

Amikor Kr. u. 66-ban Iudaeában megkezdődött a Róma elleni fegyveres harc, a felkelők azzal is demonstrálták a központi kormányzattól való elszakadásukat, hogy önálló pénzt verettek. Erre egyebek mellett azért is szüksége volt a zsidó államnak, mivel a korábban forgalomban lévő bronzpénzeket a helytartók és királyok bocsátották ki, a tyrosi ezüstsékelt pedig szakrális célokra: a templomadó befizetésére használták.
A Kr. u. 66/67-ben vert zsidó pénzek mégis a sokat vitatott tyrosi sékelt vették mintául: súlyuk 14,27 gr-ot nyomott; s míg a tyrosi pénzeken a TYROSÉ, A SZENT ÉS SÉRTHETETLEN (VÁROSÉ) görög felirat volt elhelyezve, addig a zsidó felkelők a JERUZSÁLEM, A SZENT (Jerusalaim haqqódes) feliratot vésték pénzeikre héber nyelven, óhéber betűkkel.
A tyrosi pénzeket a városi éra, vagyis a függetlenség megszerzésének éve (Kr. e. 126) szerint dátumozták, míg a zsidók a függetlenségi harc kezdetétől számították az éveket. A felkelők által kinyilvánított függetlenségre némely pénzeken a CIÓN SZABADSÁGA (hérut Cijón) vagy a CIÓN MEGVÁLTÁSÁÉRT (ligullat Cijón) körirat is utalt.


Forrás: Grüll Tibor: A Római Birodalom jellemzése II. Agrippa beszédében