logo

XVII September AD

A végső érv - a nemzethalál rémképe

„Nyilván senki sem hiszi, hogy a rómaiaknak feltételeket lehet majd szabni a háborúban, és hogy ha legyőztek benneteket, majd kegyesen bánnak veletek: inkább porig égetik a szent várost, és kiirtják egész fajtátokat, intő például más népeknek. Mert ha meg is menekül közületek valaki a vérfürdőből, az sem talál sehol menedéket, hiszen vagy máris a rómaiak alattvalója minden nép, vagy pedig tart tőle, hogy alattvalója lesz. Ezenfelül nemcsak titeket sújt majd a veszedelem itt Jeruzsálemben, hanem még a többi város zsidó lakosait is, hiszen nincs nép a föld kerekségén, amelynek körében ne élnének törzsrokonaink. Ezeket az ellenség a ti lázadásotok miatt mind lemészárolja, és néhány ember végzetes túlzása következtében patakokban folyik majd a zsidó vér minden városban, s még hozzá büntetlenül ontják. De ha megkímélnének benneteket, gondoljátok meg jól, akkor is becstelenség volna ily nagylelkű nép ellen fegyvert fognotok.” (397-399)

Aki a római történelmet akár csak alapszinten is ismeri, nem mondhatja, hogy Iosephus/Agrippa valótlan állításokkal ijesztgette a lázadni készülő zsidókat, amikor végső érvként Jeruzsálem (és benne a Templom) teljes elpusztítását, valamint a zsidóság gyökerestől való kiirtását helyezte kilátásba. Az igazság az, hogy mindkettőre akad példa a római történelem hosszú évszázadai alatt: Kr. e. 396-ban az etruszk Veii teljes férfilakosságát legyilkolták, az asszonyokat és gyerekeket eladták rabszolgának, a várost pedig elpusztították; Karthágó és Korinthosz esete (mindkettő Kr. e. 146-ban történt) olyannyira jól ismert, hogy felesleges részletezni.
Livius elbeszélése szerint több ízben is előfordult, hogy a köztársaság korában elfoglalt városok teljes lakosságát kiirtották (Luceria, Lipara, Agrigentum stb.), de éppenséggel genocídiumnak tarthatjuk azt is, hogy a rómaiak Épeiros 72 városából 150 000 embert hurcoltak rabszolgaságba, bár az is igaz, hogy ״a rómaiak óriási méretekben gyilkoltak és hajtottak rabszolgaságra embereket, amikor kiterjesztették hatalmukat a Földközi-tenger térségére, de miután megszilárdították hatalmukat, kevés további tömeggyilkosságot jegyeztek fel”.

A zsidó diaszpóra létszámát szinte lehetetlen megbecsülni. Az ókori szerzők általában csak arra hivatkoznak, amire Agrippa is: ״...nincs nép a föld kerekségén, amelynek körében ne élnének törzsrokonaink”, szó szerint: „nincs olyan nép a lakott világban, amely ne birtokolna egy részt belőlünk” (moiran hémeteran echón). Az alexandriai zsidó filozófus, Philón szerint „a zsidók olyan népesek, hogy egyetlen ország nem képes eltartani őket, ezért a legtöbb és legvirágzóbb országokban telepszenek le Európában és Ázsiában, úgy a szigeteken, mint a szárazföldön”.
Konkrét számadatot azonban csak ritkán közölnek, akkor sem mindig megbízható módon. A klasszikus példa erre maga Iosephus, aki A zsidó háborúban egyszer azt írja, hogy Damaszkusznak 10 500 zsidó lakosa volt, majd később közli, hogy a városban 18 000 zsidót mészároltak le. Iudaea/Palaestina lakosságára is csak erős becslések léteznek, amelyek 1-6 millió főben határozzák meg a provincia lélekszámát. A diaszpóra nagysága Louis H. Feldman, a New York-i Yeshiva Egyetem professzora szerint Kr. u. 66ban vagyis a nagy háború kitörése előtt 8 millió lehetett, ami szerinte elsősorban a prozelitizmus sikerének volt köszönhető. Ha Feldman becslése igaz, úgy a zsidók aránya a hurbán előtt a Római Birodalom összlakosságának 10%-át is meghaladhatta.

Agrippa hallgatósága számára reálisnak tűnhetett tehát a genocídiumtól való félelem, hiszen ha a diaszpórában élő zsidóság teljes egészében Róma alattvalója, az utóbbiak valóban azt tesznek velük, amit csak akarnak. Ez lett volna a „Hámán-forgatókönyv”. Csakhogy Iosephus ehelyütt (is) mélyen elhallgatta, hogy Keleten, a parthusok uralma alatt is igen jelentős alkalmasint több milliós zsidó diaszpóra élt.
A zsidóknak ettől a tömegétől maguk a rómaiak is tartottak, amire bizonyítékul szolgál, hogy A zsidó háború első verzióját arámi nyelven íratták meg Iosephusszal, épp a Parthiában élő diaszpóra megnyugtatása végett. Egyébként a diaszpórazsidóság körében nem utolsó sorban a római törvények betartatásának köszönhetően nem történt jelentősebb atrocitás a zsidó felkelés vérbe fojtása után. A helyzet a Kr. u. 115-ben Traianus idejében kezdődött diaszpórafelkelés leverését követően fordult igazán rosszra, majd Hadrianus elnyomó intézkedéseinek hatására még tovább súlyosbodott.


Forrás: Grüll Tibor: A Római Birodalom jellemzése II. Agrippa beszédében