logo

XVII September AD

A princeps hatalmának forrása

Az Kr. e. 29-ben elkészült új senatori névjegyzékben Octavianus neve szerepelt elsőként, ami a köztársa-sági szokás szerint annyit jelentett, hogy elismerték a „senatus első emberének” (princeps senatus). A princeps ugyan nem számított magistratusnak, és nem is rendelkezett külön hatáskörrel, de tiszte a köztársaság korában - különösen az Kr. e. 2. század végéig - igen nagy megbecsüléssel járt. (A principatus, vagyis a „princepsség” jelentősége Sulla diktatúrájának idején hanyatlott le.)
A principatus ráadásul élethossziglan szólt, és olyan neves patrícius családok tagjai is viselték, mint az Aemiliusok, Claudiusok, Corneliusok, Fabiusok, Valeriusok. Arra is volt példa, hogy a princeps senatus egyúttal a pontifex maximus tisztséget is viselte. A princeps szót Cicero korában az állam legelőkelőbb, legderekabb, legbefolyásosabb embereinek megjelölésére használták. Kétségkívül maga Octavianus is így értette, miközben a megtisztelő cím mellett a köztársaságkori intézményt is életre keltette. Aligha lehet véletlen, hogy a köztársaságkor nagy államférfiúinak Augustus idején készült feliratain mindig feltüntették, ha az illető princeps senatus volt.

Hatalom (imperium/potestas), tekintély (auctoritas) és gazdagság (facultates) tekintetében senki nem múlta felül az állam első emberét a Római Birodalomban. „Tekintély dolgában (auctoritate) mindenkit fölülmúltam, hatalmam (potestas) viszont semmivel sem volt több, mint hivatalbeli társaimnak” - írja szerénykedve Augustus önéletírásában, a Res gestae-ben. Bár betű szerint véve Augustus igazat mondott, tudnunk kell, hogy a princeps - fentebb tárgyalt tisztségei birtokában - gyakorlatilag korlátlan hatalommal rendelkezett az egész birodalomban. De vajon hogyan értelmezzük ebben az összefüggésben a „tekintély” (auctoritas) szó jelentését? A kifejezés nemcsak általánosságban értendő, hanem egyfajta jogi értelemben vett „kezdeményezőképességet” is jelent.
Az a személy vagy testület, aki/amely auctoritas-szal rendelkezik, nemcsak tekintélyi véleményének adhat kifejezést, hanem igazolhatja is egyes emberek politikai lépését. Például Cicero szerint az ifjú Octavianus-Caesar, amikor saját elhatározásából magánhadsereget szervezett és háborút indított, egyrészt úgy lépett fel, mint az állam felszabadításának vezére és kezdeményezője (dux et auctor), másrészt e lépését a senatus tekintélye (auctoritas) szentesítette. Egy személy auctoritasát természetesen vagyona is növelte. Márpedig azt nyugodtan elmondhatjuk, hogy a Római Birodalom leggazdagabb embere Augustus volt. Övé volt a patrimonium Augusti - modern kifejezéssel élve a „koronabirtok” -, amely a mindenkori princeps tulajdonát képezte; valamint a saját magánvagyona (res privata), ami hatalmas fölbirtokokból, bányákból, kereskedelmi monopóliumokból és rabszolgák tömegeiből állt. Egyes becslések szerint a császár vagyona több mint egy milliárd sestertiusra rúgott, amely ezerszeresen múlta felül a senatori census alsó határát.



Forrás: Grüll Tibor: A principátus mint államforma kialakulása az ókori Rómában