logo

XVII September AD

A köztársasági államforma válságjelenségei

A római állam a köztársaság korában időről időre olyan külső és belső kihívásokba ütközött, amelyek szükségessé tették a politikai rendszer időleges felfüggesztését. Erre találták ki a rendkívüli tisztségeket, amelyek közül Tacitus hármat említett meg. A legismertebb a dictator, akit súlyos veszély esetén a senatus kezdeményezésére és felhatalmazására az egyik consul nevezett ki. Legfeljebb hat hónapig maradhatott hivatalban, és teljhatalmat gyakorolt. Míg viselte hivatalát, a többi magistratus megőrizte funkcióját, de a dictator alárendeltjei lettek. A dictatornak nem volt beleszólása a pénzügyekbe, csak abból a pénzmennyiségből gazdálkodhatott, amit a senatus kiutalt számára. Itáliát sem hagyhatta el.

Rómában nem közlekedhetett lóháton, kizárólag a senatus jóváhagyásával. Feltehetően azért volt szükség erre a szabályozásra, hogy a hajdani királyi előjog ne szédítse meg az amúgy is óriási hatalommal bíró dictatort. Kr. e. 451-ben pedig a XII táblás törvény megalkotása céljából az állami főhatalmat egy tíz fős testület (decemviri) kezébe tették le, és Kr. e. 445 és 367 között a consulok helyett igen gyakran 3-6, consuli hatalommal felruházott katonai tribunus (tribuni militum consulari potestate) állt a római állam élén.

Róma a harmadik pun háború befejezése (Kr. e. 146) után mindössze fél évszázad alatt a Földközi-tenger medencéjének hegemón szuperhatalmává vált. Ennek azonban súlyos belpolitikai következményei is lettek. Mindenekelőtt az SPQR, vagyis a „senatus és a római nép” kettős hatalomgyakorlása mellett harmadik erőként jelentkezett a hadsereg, illetve annak becsvá-gyó, hataloméhes tábornokai.

A Kr. e. 1. században már olyan kísérletek történtek az államrend felforgatására, amelyek nyíltan a hadseregre támaszkodtak. (Ezeket ma bizonyosan katonai puccsoknak mondanánk.) A néppárti (popularis) Cinna és ellenfele, a senatusra támaszkodó (optimata) Sulla katonai rémuralmat vezetett be Rómában, ellenfeleik százait végeztették ki jogszerű bírói ítéletek nélkül. Sulla két ízben is átlépte csapataival Róma megszentelt határát, a pomeriumot, sőt katonái kíséretében jelent meg a senatus épületében, hogy kierőszakolja államreformjait, amelyek közül több is súlyosan sértette a nép addig megszerzett jogait.

Kr. e. 82-ben felkínálták számára a mintegy 130 éve nem használt dictatori címet, de ezúttal időbeli korlátok nélkül, és a lehető legszélesebb jogkörökkel társítva. Az elkövetkező idők nagy politikusai és hadvezérei, Lucullus, Pompeius és Crassus mind Sullának köszönhették karrierjük megindulását - még a néppárti, épp ezért a dictatura idején elmenekült Iulius Caesar is.


Forrás: Grüll Tibor: A principátus mint államforma kialakulása az ókori Rómában