logo

XXVII Novembris AD

Márványból épített várost hagyok magam után.

— Téglából épült várost vettem át, s márványból épített várost hagyok magam után — mondotta Augustus a történetíró Suetonius szerint.
Igazat mondott. Augustus uralkodásának ideje nemcsak a római költészet „aranykorát" jelentette (a prózairodalom már a köztársaság végén napvilágot látott művek fényében élte át aranykorát), hanem a római építészet és képzőművészet felvirágzásának kora is volt.
Rómának ezt az újjáteremtését maga Augustus kezdeményezte; már-már hihetetlen az a tevékenység, amelyet a római építkezések érdekében kifejtett. Uralkodása alatt húsz új templom épült, tizennyolcat pedig fölújítottak; közéjük tartozik a Dios Curok egészen átépített temploma, amely a Forumon állt, s alapzata, valamint három korinthoszi oszlopa mindmáig fönnmaradt. Fölépült Gaius és Lucius új bazilikája, s két más bazilikát rekonstruáltak.
Augustus rendeletére fejezték be a Capitolium alján Caesar új színházának építését, amelyet unokaöccse tiszteletére Marcellus színházának nevezett el. Ezt az épületet — az előbb említettektől eltérőleg — nem döntötte romba az idők vihara; az Orsini hercegek, akik a középkorban szerezték meg a császártól, részben palotává alakíttatták át, s ma is benne laknak. Ugyancsak Augustus érdeme, hogy a Tiberisen túl naumachia, vagyis „tengeri játékok" rendezésére alkalmas nagy víztartály épült, amelyben hadihajók is elfértek.

Újjáépült a Circus Maximus, a Nagy Cirkusz, Pompeius színháza pedig márványburkolatot kapott (ezt a színházat díszítette Hercules négy méter magas aranyozott bronzszobra, amely jelenleg a Vatikáni Múzeumban látható). De Augustus építkezései közül mindenekelőtt az új fórumot kell megemlítenünk, amely az ő nevét viselte. Gyönyörű márvány oszlopsor díszítette, s itt épült föl a Philippinél aratott győzelem emlékére a Bosszúálló Mars temploma is.
A fórum maradványait Traianus és Nerva későbbi császárfórumainak romjai közt — ma is ott láthatjuk a híres Via dei Fori Imperiali bal oldalán, ha Viktor Emánuel emlékművétől a Colosseumhoz igyekszünk. Az oszlopcsonkok mélyen a közeli park terepszintje alatt sorakoznak föl, hiszen a város az évszázadok folyamán mind magasabbra nőt, s velük együtt a császárfórumok egész romterülete úgy fest, mintha kőcölöpökkel megtűzdelt várárok volna, amelynek az a rendeltetése, hogy védje a rhodoszi lovagok átellenben levő középkori palotáját.

Napjainkban is megfigyelhetjük, hogy miképpen alakul át egy téglából épült város a márványpaloták városává, mégpedig New York központjában. De valahogy az az érzésünk (legalábbis az egykori nemaususi, a mai nimesi egyszerű „tartományi templom" láttán), hogy Augustus Rómájában ez a változás nemcsak magasabb művészeti színvonalon ment végbe, hanem — csodák csodájára — gyorsabban is. Mert nem Augustus volt az egyedüli városépítő; rákényszerítette a római gazdagokat és a zsákmányból megvagyonosodott hadvezéreket, hogy a saját költségükön ők is emeltessenek középületeket. Így épült föl például Marcius Philippus érdemeként Hercules és a Múzsák temploma, Lucius Cornificius áldozatkészségéből Diana temploma, Munacius Plancus költségén Saturnus temploma, Cornelius Balbus pedig színházat és Statilius Taurus amfiteátrumot építtetett.
S ha a többiek felsorolásától eltekintünk is, semmi esetre se feledkezhetünk meg Marcus Agrippáról, a császár vejéről, aki nemcsak számos épületet emeltetett, hanem az első római vízvezeték, az első hatalmas római közfürdő (thermae) és főként a híres Pantheon építési költségeit is fedezte. Egyébként a villámsújtott Pantheont Hadrianus császár uralkodásának idején Apollodórosz damaszkuszi építész tervei szerint újraépítették.

A római Pantheont méltán tartják az antik világ egyik legmerészebb megoldású építőművészeti alkotásának; 43,5 méter átmérőjű önhordó kupolája alatt, ami majdnem egy futballpálya szélességének felel meg, az első pillanatban még annak a világvándornak is eláll a lélegzete, aki látta az egyiptomi világcsodákat és babiloni maradványaikat. A felsorolt épületek a Pantheon kivételével mind eltűntek a föld színéről, de a Pantheont is megfosztották márványburkolatától: a XVII. században hordatta el VIII. Orbán pápa, hogy egyik palotájának díszítésére használja föl.

Augustus új császári székhelyet is építtetett a Palatinuson. Ez az épület aránylag szerény lehetett a későbbi császárok, Tiberius és Caligula palotáihoz képest, amelyek romjai között ma a Farnesekert ciprusai zöldellnek. Augustus új otthonának mindössze két emelete volt, s legfőbb díszét a görög és római könyvtárnak berendezett oszlopcsarnok képezte. Bútorzatát is az egyszerűség jellemezte; Suetonius, aki járt ebben az épületben, azt állítja, hogy a berendezési tárgyak „többségükben a magánemberek igényeinek sem feleltek volna meg". Augustus feleségének, Liviának háza, amely a császári „palotától" eltérőleg meglehetősen jó állapotban maradt fönn, az ásatások tanúsága szerint legföljebb annyiban különbözött a közepesen jómódú polgárok házától, hogy vízvezetékkel is fölszerelték (a víz ólomcsöveken áramlott).
Körülbelül ugyanezt Livia császárné Prima Portai nyaralójáról is elmondhatjuk, amelyet száz esztendővel ezelőtt fedeztek föl, s talán csak a falfestmények nagyobb gazdagságával tűnt ki. A több mint száz négyzetméternyi falfelületet beborító festményeket 1951-ben gondosan leválasztották, nehogy a nyirkosság kárt tegyen bennük, s a római Thermákban levő Nemzeti Múzeumban helyezték el. (Az egyszerű halandók számára nem hozzáférhetők, mert amióta a turisták elsajátították az írás tudományát, előszeretettel firkálják nevüket a falakra; a komoly érdeklődőknek azonban már a múzeum portása készséggel megadja a látogatási engedélyt.)
Az ily módon megmentett falfestmények a római festőművészet magas fejlettségének cáfolhatatlan bizonyítékai, éppen úgy, mint azok a díszítőművészeti alkotások, mozaikok és realista arcképek, amelyeket Rómában, Itália más városaiban és az egykori tartományi központokban, de mindenekelőtt Pompejben hoztak felszínre az ásatások. A festmények közül igen sok — legnagyobb ámulatunkra — ma is eredeti frissességével hat; erre a megállapításra a virágok derűs tarkasága, a falevelek üde zöldje és a mesteri kézzel megalkotott arcképekről reánk tekintő szemek eleven színe jogosít föl bennünket.

Igen magas színvonalat ért el Augustus Rómájában a szobrászművészet, mégpedig elsősorban a dombormű és arcképszobrászat terén, amelynek legfőbb anyagát az éppen akkortájt feltárt carrarai bánya fehér márványa és a bronz szolgáltatta. Az ókori forrásmunkák szerint Augustus fórumának oszlopsorát hadvezérek szobrai díszítették; azok a katonák részesültek ebben a nagy kitüntetésben, „akik a római nép impériumát a legkisebből a legnagyobbá tették". Sajnos, e szobrok közül egyetlenegy sem maradt az utókorra. Sok más szobor is elkallódott a korok forgatagában; ezekről sem tudunk többet, mint hogy a régi műértők, akiknek hozzáértésében és ízlésében nem kételkedhetünk, elragadtatással beszéltek róluk.
Az időszámításunk előtti 139 tájáról származó híres Békeoltárt (Ara Pacis), a császári béke, a Pax Augusta szimbólumát azonban részben sikerült megmenteni; olasz tudósok és művészek rekonstruálták azokból az eredeti darabokból, amelyek az évszázadok során a firenzei Uffizi-palotába és egyéb múzeumokba kerültek. Az oltár 1937-1939ben ismét elfoglalta régi helyét a Tiberis mellett, Augustus mauzóleumának közelében. Domborművein plasztikus díszítmények közt láthatjuk Augustust és családjának tagjait, a régi Róma szenátorait és hadvezéreit, valamint ismert és kevésbé ismert nagyságait, akik bizonyára nagy megtiszteltetésnek tartották, hogy a császárral együtt örökítették meg őket. Ezek a domborművek stilizált alakábrázolásukkal a görög klasszikusok szellemének hatásáról tanúskodnak, s valóban a realizmus mesteri alkotásai. E korszak arcképszobrai közül legalább kettőt a világ minden táján jól ismernek, mégpedig a több száz másolat és a milliónyi lenyomat jóvoltából; az egyik az Imperator Augustus, amelyet Primaportában tártak föl, s eredetijét a Vatikáni Múzeum őrzi; a másik, az Augustus mint Juppiter Cumaeből származik, s jelenleg a leningrádi Ermitázs (a volt cári művészeti gyűjtemény) becses darabja.

De Augustus korának többi emlékét is érdemes lenne megtekinteni. Riminiben például máig is áll az a híd, amelyet Augustus építtetett; ennél a hídnál csak a római Pons Fabricius és a firenzei Ponte Vechchio régibb, amelynek alappillérei még az etruszk időkből származnak. Augustus templomai ott álltak Afrikában, Galliában, Hispániában, Kisázsiában (az ankarai templomot azóta múzeummá alakították át) és az athéni Akropoliszon is. Erődítményei mindenütt a magasba meredtek, ahova a római hatalom kiterjedt.
Ám térjünk csak vissza a Békeoltárhoz, s onnan Augustus mauzóleumához. A kör alakú etruszk síremlékekhez hasonlít, s eredetileg márvány burkolta. Amikor száznyolcvan esztendővel ezelőtt Goethe fölkereste, ökölvívók arénája volt, de jelenleg már kerítés védi. Augustus dicsőségére itt csupán egy kis tábla emlékeztet, egyébként a romokat fölverte a silány mezei fű.


Forrás: Vojtech Zamarovsky Róma történelmet írt Madách Könyvkiadó 1969