logo

XXX Novembris AD

Az itáliai nagybirtokrendszer

Augustusnak és utódainak, a Claudius-dinasztia tagjainak kereken egy évszázados uralma alatt a birodalom és ezen belül Itália életében észrevehető változások következtek be. A polgárháborúkat hosszan tartó béke követte, amelyet belső fegyveres felkelések vagy területileg mindig korlátozott hódító vállalkozások csak kevéssé zavartak meg. A zsoldos hadsereg megszervezése pedig a termelő munkát végző lakosságot felmentette a katonai szolgálat terhe alól.
Azok a megrázkódtatások, amelyeket egy-egy császár vérengzése okozott (Caligula és Nero), bármily kegyetlenek voltak, csupán az arisztokrácia szűk rétegére és a főváros lakosságának egyes csoportjaira korlátozódtak: a birodalom lakossága óriási többségének életviszonyait alig érintették. Itália és a provinciák gazdasági élete a béke és a többé-kevésbé rendezett közigazgatás áldásait élvezte: ez pedig kedvező lehetőségeket nyújtott a termelő munka minden ágazata és az árucsere számára.

Itáliában és a központi fekvésű provinciákban a császárság első századában vált uralkodóvá a nagy kiterjedésű, egy tagból álló latifundiumok rendszere. Ennek kialakulását előmozdította az az Augustus óta fennálló intézkedés, amely szerint minden senatornak vagyona egyharmad részét itáliai földek vásárlásába kellett befektetnie. Míg tehát a Kr. e. 2-1. sz.-ban latifundiumon az egy kézben egyesült kisebb, általában 100-200 iugerumos földbirtokok komplexumát értették, addig a császárkor első századában, elsősorban maguknak a császároknak s a császárhű arisztokrácia tagjainak kezében, létrejöttek az egy tagból álló nagybirtokok.
Ezeknek a gyakran több ezer hold kiterjedésű birtokoknak az igazgatása bonyolult feladat volt. Cato még természetesnek tartotta, hogy a nagybirtokos évente csak egyszer-kétszer látogatja meg egy-egy birtoktestét. Ennek célja főként az ellenőrzés volt: a birtok tényleges vezetése a tiszttartó, a vilicus feladata volt.

A Nero korában író Columeila: De re rustica című művében már elítéli a földjétől távol levő nagybirtokost veszi észre azt is; hogy a rabszolgák kizárólagos igénybevétele a mezőgazdaságban nem kifizetődő.
A latifundium központjától, a villától távolabb eső helyeken, ahol az ellenőrzés nehezebb, továbbá a veszélyes és felelősségteljes munkákra helyesebbnek tartja szabadok igénybevételét. Így már a Claudiusok korában előfordult, hogy a latifundiumot két részre osztották. A Rómához közel eső központi földeken a rabszolgák dolgoztak, a távolabb esőket inkább kisbérlet formájában értékesítették.

A helyzetnek ez a megváltozása hatással volt a senatori rend egyes tagjainak politikai érdeklődésére pontosabban: ennek csökkenésére is. Míg a köztársaság idején társadalmi helyzetük és jövedelmeik is nagyrészt a politikai-katonai tevékenységüktől függött (hadizsákmány, jövedelmező diplomáciai feladatok, provinciái szolgálat formájában), ezek a lehetőségek a császárkorban mindinkább elhalványultak, a gazdálkodás tehát sokak számára fontosabb volt a politikai ténykedésnél. Ez egyik oka a senatori rend fokozódó közömbösségének a politikai tevékenység lehetőségeivel szemben.



Hahn István