logo

IX December AD

A császár és az istenek

Amikor M. Aemilius Lepidus, aki Octavianus és Antonius egykori triumvirtársa volt, majd hosszú ideig visszavonulva a politikai élettől, Kr. e. 12-ben elhunyt, Augustust választották a helyébe Róma pontifex maximusának, vagyis főpapjának. Ez a hivatal is a princeps többi, birodalmi előjogokkal járó hatáskörébe került.
Augustus főpappá választását óriási tömegfelvonulással ünnepelték meg. A princeps új, hivatalos pozíciója - mint „nemzeti egyházfőé" - jól illeszkedett Augustusnak a hagyományos vallást és erkölcsiséget hirdető, újjászületési programjába. Már maga az „Augustus" elnevezés is olyan jelentést hordozott, hogy a „felséges úr az istenek kegyelméből uralkodik".

Kr. e. 2-ben végül az „első ember" a „haza atyjának" (pater patriae) tiszteletbeli nevét is hivatalosan használhatta. A hivatalos istenné válással persze meg kellett várni Augustus halálát, de a princeps már uralkodásának első napjaitól „isten fiának" (divi filius) neveztette magát, ami arra célzott, hogy ő az istenné vált Julius Caesar fia.
Vergilius Tityrusa dicsőíti így Eclogáiban (I. 7-8.) az uralkodót: „...egy isten adott nekem ily nyugodalmat, / (mert bizony istenem ő s az lesz mindig, kinek aklunk / kis barit áldozatul küld oltárra gyakorta)..." Horatius pedig Ódáiban (3. 5. 2-4) beszél róla.

Augustus őrszellemének (genius vagy numen) kultusza is gyökeret vert a Birodalom számos nyugati városában; a legtöbb provinciában szentélyeket emeltek „Róma és Augustus" tiszteletére, s az esküt is rendszeresen az ő nevére tették le. Magában Róma városában a pompás Augustusi Béke Oltára (amelyet modern, rekonstruált formájában is érdemes megtekinteni) a „királyi családot" ábrázolja, egyszerű, mégis megdöbbentően remek formában. Volt azért egy határvonal, amelyet mégsem lehetett átlépni, ezért az élő Augustus sohasem lett Itália és a Nyugat hivatalos, nyíltan imádott istene.
Másutt viszont nem így alakult a kultusza. Egyiptomban például istenként tisztelték, mint korábban a fáraókat, a paphlagoniai (kisázsiai) Gangrában pedig egy felirat teljes és talán kissé elsietett hűségeskü szövegét örökítette meg Augustusnak és leszármazottainak hódoló szavakkal: e vidék lakosai, köztük a római polgárok is, Kr. e. 3-ban hűségesküt tettek „Augustus oltárainál, Augustus templomaiban". A szöveg Augustust nevezi meg „minden istennel és istennővel" együtt, mint aki az esküt szentesíti, és iszonyú büntetéssel fenyegeti az esküszegőket.

Általában véve Augustus kultuszát követik Iulius-Claudiusi utódai is, bár sem Tiberiust, sem Gaiust, sem Nerót nem avatták istenné haláluk után. Sőt Tiberius mintha szkeptikus undort érzett volna az ilyesfajta dicsőítéssel szemben. Igaz viszont, hogy az új Britannia provinciában lévő Camulodunum templomában „az élő Claudius istent" dicsőítették (bár neki Vespasianus trónra lépéséig nem emeltek templomot Rómában).
Ami Gaiust (Caligulát) illeti, a tébolyult ifjú császár hirhedt nézeteket vallott önmaga isteni voltáról. Vespasianus az ilyesmit józanul szemlélte; halálos ágyán gúnyosan sóhajtott fel: „Ó, jaj, félek, hogy istenné válok!” Mint általában, Vespasianusnak most is igaza volt, mert kivéve azon utódait, akiket hivatalosan kiátkoztak, annak rendje módja szerint ő is „divus", „isteni" lett.

Augustus erőfeszítéseket tett avégett, hogy - főként Róma és Itália - ősi isteneit újra a közélet homlokterébe állítsa. Sok omladozó vagy romba dőlt templomot és szentélyt építtetett újjá, számos, ősi hagyományt őrző rítust és szertartást keltett új életre. Célja az volt, hogy helyreállítsa az isteni gondviselésbe vetett közbizalmat, újraélessze a haza iránti kötelességérzetet, a folyamatosságba, rendbe vetett hitet. De még e téren is megnyilvánult a princepsnek és családjának hatalma és fenséges volta.
A fővárost új templomok gazdagították, amelyeket az istenné vált Julius Caesar, valamint a Bosszúálló Mars, Venus ősanya és saját védőistene, Apollo tiszteletére szentelt fel. Palatinusi otthonában helyet kapott Vestának, a Köztársaság szent tűzhelyét jelképező istennőnek a temploma és oltára, Kr. e. 19-ben pedig, Görögországból és Ázsiából történt visszatérésekor oltárt avatott Fortunának. Rendszeresen tettek fogadalmat az égnek, a princeps biztonságáért esedezve.

Minden új év kezdetén, illetve Augustus születésnapján és sikereinek évfordulóin ünnepélyes, nyilvános imát mondtak az ő és családja jólétéért. S a hivatalos család- és államőrző szellemek (Lares Compitales) helyi szentélyeiben rendezett tiszteletadással párhuzamosan, az Augustus saját háztartását oltalmazó Tarok jóindulatáért is egész Rómában imát mondtak.
A szertartások fénypontját a nagyszabású, Kr. e. 17 nyarán rendezett „évszázados" ünnepi játékok képviselték, amelyeken az új rendszer tizedik évfordulóját ülték meg, s ez alkalommal a tömegek Róma múltbeli és jelen nagyságáért adtak hálát.


David Stockton