logo

XXVIII Novembris AD

A császárság megalapítása.

A későbbi Augustus császár Rómában született, Kr. e. 63. szeptember 18-án. Apja, Gaius Octavius két évvel később praetor lett, de ha remélte is, hogy consuli tisztségre emelkedik, ez a remény Kr. e. 58-ban a sírba szállt vele.
A Velitraebe való Octaviusok jómódúak voltak, de addig csupán a lovagi státust érték el, Octavius felesége, Atria pedig apai ágon csak szerény senatori rétegből származott; nem csoda hát, hogy egy később elterjedt monda szerint a világ jövendő urát Apollo isten nemzette. A fiú „polgári pedigréje" mégis különösképp megfelelt egy olyan ember számára, aki később előmozdította és megszilárdította Itália politikailag közömbös osztályainak győzelmét. Atria anyja nőtestvére volt Gaius Julius Caesarnak, akinek nem született fia, egyetlen lánya, Julia pedig 54-ben gyermektelenül halt meg.

Julius Caesar korán felismerte unokaöccsének ígéretes képességeit, s kb. 44-ben bekövetkezett halála után végrendeletéből kiderült, hogy az ifjú Octavianust fogadott fiának tekinti, hogy fennmaradjon a nemes és patriciusi Julius Caesarok neve. Marcus Antonius gúnyosan jelentette ki, hogy vetélytársa „csupán kisfiú, aki mindent csak egy névnek köszönhet", de ebben csupán félig volt igaza: Caesar nevének varázsa szükséges, de nem elegendő oka volt a tizennyolc éves Gaius Julius Caesar Octavianus sikerének, aki váratlanul cseppent be a mediterrán világot felkavaró intrikák és háborúk örvényébe.

Kr. e. 30-ra, amikorra éppen csak betöltötte harmincadik életévét, Octavianus már eltette az útból legerősebb riválisait, és úgy igázta le ezt a világot, „akár egy Kolosszus". S ez az új Kolosszus nem agyaglábakon állt. Julius alig hat hónapig élt azután, hogy Hispániában aratott győzelmét követően visszatért Rómába, máris ott hevert meggyilkoltan nagy ellenfele, Pompeius szobrának lába alatt.
Gyilkosai (akik szívesebben nevezték magukat „felszabadítóknak") egymáshoz aligha illő, vegyes csoportot alkottak: ott voltak közöttük Pompeius egykori hívei, továbbá „republikánusok", sőt magának a diktátornak prominens emberei is, akiket csak az egyesített, hogy mindannyian rettegték Julius nyaltan despotikus törekvéseit.

Ezzel szöges ellentétben, az új Caesar csaknem fél évszázaddal élte túl Actiumnál aratott végső győzelmét, s amikor hatvanhatodik életévében ágyában halt meg, Rómának, Itáliának és a Birodalomnak nem polgárháborút és létbizonytalanságot hagyott örökül, hanem szilárd és tartós kormányformát, melyet „principatus" néven ismerünk.



David Stockton