logo

X Quintilis AD

Szent Ágoston

A dolgot meg kellett tenni, hogy a birodalom egy része megmeneküljön a teljes összeomlástól, ami egyben az antik műveltség végét is jelentette volna; de a nehézségek óriásiak voltak. Nem csoda hát, hogy az ortodoxia nagyszerű védelmi harcában annyi szellemi és erkölcsi tekintetben kiváló, szentté avatott személyiség jelent meg a küzdőtéren. Az emberi természet és szellem nagysága csak veszedelem idején mutatkozik meg igazán, amikor hatalmas, csaknem emberfeletti erőfeszítést kívánó feladatok megoldásáról van szó.
Az ortodoxia minden erejét összeszedte, hogy a dialektika és ékesszólás segítségével diadalra juttassa az igazságot, és az új ügy szolgálatába állítsa az antik kultúra leghatékonyabb eszközeit. Constantinus pedig azon fáradozott, hogy megmentse a régi kultúrából azt, amit még lehet. Ezzel is Diocletianus életművét folytatta, és bölcsen járt el. Az új birodalmi főváros új főiskolát köszönhetett neki; állami fizetéssel alkalmazott tanárok görög és latin nyelvet és irodalmat, retorikát, filozófiát és jogtudományt oktattak, valamint hivatalnokokat képeztek ki a birodalom számára.

Más intézkedések is származtak Constantinustól: kiváltságokat és kedvezményeket adott, hogy biztosítsa az orvosok, nyelvtanitok és irodalomtanárok megélhetését a birodalom minden városában. De erőfeszítései nem jártak sikerrel. Az antik szépirodalom és filozófia, miközben már haldoklott a pogány világ, az államilag szabályozott oktatás keretei között sem volt életrevaló: a szent tűz őrzésével megbízott fizetett tanárok nem tudtak új életet önteni beléje. Nem akartak egyebet, mint megélni és a múlt nagy szellemeinek életművéből hasznot húzni - az új vallás tehetséges hívei pedig elfordultak a múlttól, megvetették az állami hivatalokkal járó előnyöket, és koruk nagy feladatának szolgálatába álltak...

Az ókor leghatalmasabb műveinek egyike, Szent Ágoston Vallomások (Confessiones) c. munkája bepillantást enged az antik kultúra pusztulása idején uralkodó szellemi nyomorúságba. Egy nagy író minden tulajdonsága megvolt Ágostonban: fantázia, érzés, stílus és nyelvérzék, az átfogó gondolkozás és filozófiai szemlélődés tehetsége. Éppen olyan jól értett a logikához, mint amilyen művészien bánt a nyelvvel, képzelete és lelki életének mélysége nem ártott gondolkozásának. És ez az ember azon állami irodalomtanárok egyike lett, akiket a birodalom Diocletianus óta alkalmazott, és kiváltságos állásokkal tüntette ki, hogy az antik irodalom hagyományait megőrizzék. Ez egyszer tehát igazi lángelme kapott államilag dotált katedrát.
De ez a lángelme érzékletesen ábrázolja a szellemi nyomorúságot, ami hivatásának gyakorlása közben Karthágóban, Rómában és Milánóban mindinkább bántotta: beszél az igazi megelégedés hiányának kínzó fájdalmáról, ami nem akarta elhagyni; arról a szenvedélyes nyugtalanságról, ami a legfőbb célok keresése közben elfogta, ha a szegényes tananyagra gondolt, mert az a hivatalosan körülhatárolt megbízás sovány legelőjén mindinkább nedv és erő nélküli, üvegházi növényként vegetált. Egy napon aztán, a robotolás közben, mialatt egy haldokló civilizáció fenntartására pocsékolta erejét, egy Milánó melletti faluban megnyíltak szemei, és elméje megvilágosult.

Az irodalomtanár otthagyta tanszékét, búcsút mondott a haldokló bölcsességgel teli régi könyveknek, és bátran rohant a hullámokba, ahol a malaszt, a predesztináció és az akaratszabadság világnézeti kérdései hánykolódtak. Aztán lerakta a nagy híd pilléreit, és ezáltal lehetővé tette a régi európai civilizáció számára a hosszú és veszélyes, az újkor életéhez és műveltségéhez vezető átmenetet.


Forrás: Guglielmo Ferrero Az ókori civilizáció bukása