logo

X Quintilis AD

Egy császári levél

Ekkor az egyik zsinat a másik ellen fordult; a kedélyek felhorgadtak; a teológusok tüzes szópárbajai az utcán folytatódtak, ahol a tömeg ököllel adott nyomatékot meggyőződésének. Most mindenféle gonosz szenvedélyek is akadálytalanabbul terjedhettek a keresztények között, mert a kivívott diadal után nem kellett a pogányoktól tartaniuk.
A császár, akit a birodalmi egység helyreállításában támogattak a keresztények, nem nézhette tovább, miként fajul a vallási vita mindinkább polgárháborúvá. Csak aggodalommal tekinthetett a teológiai harcok folytatódása elé. Hogy mennyire csak politikai szempontból nézte a dolgot, jól mutatja egy, a torzsalkodó keresztényekhez intézett levele, amelyben a következőképpen nyilatkozik:

,,Az volt a célom, hogy a különböző népek istenképzeteit egyetlen alakban egyesítsem, mert azt hittem, hogy ez megkönnyíti az állami feladatok végrehajtását, De jóságos Isten, mit kellett hallanom, micsoda hír hatott egészen a szívemig! Jól hallom-e, hogy több viszály van közietek, mint korábban Afrikában volt? Pedig olyan csekély az oka, nem érdemes miatta annyira nyugtalankodni... Te, Alexander, azt akartad tudni, hogyan értelmezik papjaid a törvény bizonyos pontját, illetőleg egy kérdésnek egy egészen jelentéktelen részét; s te, Arius, különvéleményed ellenére is hallgathattál volna... Sem a kérdést feltenni, sem felelni rá nem volt érdemes, mert itt lényegtelen problémákról van szó; ezek fejtegetése legfeljebb arra jó, hogy az ember élesítse az elméjét. Helyes dolog-e, hogy puszta szóvita miatt ilyen meghasonlás támad testvérek között?... Ilyen csekélységeken vitatkozhatnak tapasztalatlan gyermekek, de nem papok, egyáltalán nem a józan gondolkodású emberek. Adjátok vissza, kérlek, nappalaim nyugalmát s éjjeleim békés álmát, hogy ezentúl is örülhessek az életnek!”

E szavak értelme világos. Constantinus szemében, aki a vallást mindössze az állami élet rendjének fenntartására szolgáló politikai eszköznek tekintette, a teológusok haragja csak őrültségnek tetszhetett. Egy olyan vallás, ami ahelyett, hogy megkönnyítette volna az uralkodó bonyolult feladatát, nehézségeket okozott neki, a régi római állameszme híve számára valósággal képtelenségnek látszott. Így tehát a keresztények körében élvezett tekintélyre támaszkodva elhatározta, hogy nagy zsinatot hív össze a kínos ügy elintézésére. 325 tavaszán több mint 250 püspök gyülekezett Nicaeában (Nikaia) - leginkább a keleti tartományokból.
Constantinus tartotta a megnyitóbeszédet, és tiszteletre méltó önmegtartóztatást tanúsított. Ha a gyűlés, mondta, képes lesz az egyház egységét helyreállítani, Istennek tetsző dolgot cselekszik, és nagy szolgálatot tesz a császárnak is. A zsinatot egyik titkára, Hosius püspök - az arianizmus ellensége - vezette, és az egész császári udvar az arianizmus ellen foglalt állást.

Arius tana újra elbukott. A zsinat úgy döntött, hogy Krisztus nem a semmiből teremtetett; atyjától nem különböző, hanem mint ennek szülötte, „az Atya lényegéből való”, „igazi Istentől való igazi Isten”, és vele egylényegű.


Forrás: Guglielmo Ferrero Az ókori civilizáció bukása