logo

X Quintilis AD

Az új válság

A megbeszélés azonban a Diocletianust övező tisztelet ellenére sem vezetett megnyugtató eredményre, mert Diocletianus sem tudott új életerőt önteni alkotásába. Talán képes lett volna rá, ha újra felveszi uralkodói hivatalát. De nem tudta elszánni magát, noha a fiával már meghasonlott Maximianus és Galerius is mindent elkövettek, hogy rábeszéljék. Azt határozták tehát, hogy egy új augustus Licinianus Licinius, Galerius régi fegyvertársa fog Severus helyébe lépni, és átveszi Illyricum kormányzását (307).
Maximianus megint visszavonul a politikától, Maxentiust pedig ki kell zárni az uralomból. De a gyógyszer rosszabbnak bizonyult, mint a betegség. Egyrészt Maxentius a carnuntumi határozat ellenére sem adta fel Itáliát, másrészt Maximianus sem mondott le a bíborról. Constantinushoz csatlakozott, akihez Fausta nevű leányát hozzáadta, hogy benne találja meg azt a támaszt, amit Maxentiusban hiába keresett. Licinius kikiáltása is új bonyodalmakhoz vezetett, mert az, átugorva a cézári rangot, ami Maximinus Daia és Constantinus birtokában volt, rögtön augustus lett.

A mellőzött cézárok tiltakoztak: amaz augustusszá kiáltatta ki magát seregével, emez ugyanezt a méltóságot kívánta Galeriustól. 308 elején Maxentiuson és Maximianuson kívül négy augustus volt, és egyikük sem akarta a másiknak semmilyen tekintetben alárendelni magát. Az augustusok és cézárok kölcsönös féltékenykedése miatt Diocletianus minden fáradozása kárba veszett; a birodalom egysége újra felbomlott. A legfőbb hatalom államjogi alapjainak bizonytalansága ez a lappangó betegség, ami Augustus óta szüntelenül pusztította az államot újabb szörnyű válságot idézett elő, és ez a válság sok áldozatot követelt.
Az első Maximianus volt: meggyilkolták, amikor állítólag összeesküvést szőtt veje ellen; annyi bizonyos, hogy Constantinus Massiliában (Marseille) elfogatta, s két év múlva, tekintet nélkül a birodalomnak tett szolgálataira, végzett vele (310). A zűrzavar és cselszövés még véget sem ért, mikor 311-ben hárman a négy törvényes császár közül: Galerius, Constantinus és Licinius, rendeletet tettek közzé, ami véget vetett a keresztények üldözésének.

Hogyan kell ezt a hirtelen politikai rendszerváltozást értelmezni? Kinek-minek köszönhették a keresztények az utolsó nagy üldözés megszűnését? Minél kevésbé vagyunk képesek megállapítani, hogy miféle szerepet játszott e váratlan lépésnél az uralkodók személyes meggyőződése, annál inkább módunkban van megállapítani, hogy miféle befolyást gyakorolt a döntésre a birodalom veszélyes belső állapota.
Az öt augustus közt létesült barátságnak már az elején sem lehetett hosszú jövőt jósolni, mert nem akadt senki, akinek a tekintélye fenntartotta volna az egyensúlyt: az új polgárháború kitörése csak idő kérdése volt. Maxentius és Maximinus Daia a kereszténység ellenségei a régi pogány kultuszt pártolták, sőt felmerült az igény a pogányság még meglévő erőinek egyesítésére is.
Úgy látszik tehát, hogy a többi három augustus rendeletével a keresztények támogatását akarta megnyerni, mert ettől sokat vártak a küszöbönálló konfliktus kirobbanásakor. A birodalmi hatalom meggyöngülése, ami az egység újbóli meglazulásából származott, mindenesetre a keresztények malmára hajtotta a vizet.


Forrás: Guglielmo Ferrero Az ókori civilizáció bukása