logo

X Quintilis AD

Az eretnek Arius

De ha a birodalom e feldarabolása nagyrészt le is rombolta Constantinus életművét, nem ez volt a legnagyobb baj. Ezzel csak az anyagi egység hullott szét! Sokkal nagyobb volt az a veszedelem, amivel a diadalmas kereszténység fenyegette a birodalom morális egységét. Kétségtelen, hogy Constantinus - amint egy alább említendő rendeletében ki is mondja - azért közeledett a kereszténységhez, és tett különböző engedményeket, hogy visszaállítsa a birodalom erkölcsi egységét, amit a pogányság és a kereszténység közt dúló harc szétrobbantott.
Constantinus még sokkal inkább régi római államférfi volt, semhogy a vallásban ne az államtudomány eszközét látta volna. Mivel a kereszténység elterjedtebb és erősebb volt a pogányságnál, a politikai bölcsesség azt sugallta, hogy siettetni kell az egész birodalom áttérését. De a kereszténység nem az a vallás volt, amit a pogány vallásokhoz hasonlóan, egyszerű politikai eszközként lehetett volna felhasználni. Erkölcs és hittana meggátolta, hogy az állam kisajátítsa politikai célok eléréséhez.

Constantinus csakhamar tapasztalhatta ezt, amikor a kereszténység az ő segítségével győzedelmeskedett, és az eretnek tanok - amelyek az üldözés idején nem nagyon mutatkoztak - minden keretet szétfeszítve fenyegették a békét és a rendet. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy amikor Constantinus a kereszténység segítségével akarta a birodalom egységét megteremteni, egy új, az egységet fenyegető veszedelmet segített elő: a teológusok dogmatikai harcait. Ennek bizonyítéka az ariánus eretnekség története.
Egy alexandriai pap, Arius egy idő óta azt hirdette, hogy Krisztus - a teológusok nyelvén: „Logosz” - Istentől teremtett és nem isteni lényegű lény, akit Isten szabad akaratából és nem szükségszerűen hozott létre, aztán az általa eszközlendő megváltás miatt fiává fogadott, de aki ezáltal sem lett isteni lényegűvé. Arius tehát tagadta a Szentháromság elemeinek lényegi egységét és Krisztus istenségét. Ez az eretnekség nem volt egészen új: hasonló elképzelések már korábban is megjelentek.

Keleten, ahol a filozófiai gondolkodás és a szenvedélyes vitatkozási kedv még nem halt ki, az új tan hallatlanul felkavarta a szenvedélyeket. Amikor a keresztényeknek már nem kellett a pogányok üldözésétől tartaniuk, Krisztus istenségének kérdése szörnyű harcot robbantott ki. Alexander alexandriai püspök egy száz püspökből álló zsinat határozata alapján kiátkozta Ariust (321).
De Arius nem volt egyedül: már tanának érthetősége is jobban vonzotta az egyszerű embereket, mint ellenfelei titokzatos háromságtana: ehhez járult az a rokonszenv, amellyel a keleten annyira elterjedt pogány neoplatonizmus viseltetett iránta; bizonyos körök korábbi eretnekségekből fakadt elkeseredése: egyáltalán a keresztény világot különböző táborokra osztó sokféle viszály - mindez csakhamar nagy, ha nem is éppen válogatott pártot szerzett Ariusnak.


Forrás: Guglielmo Ferrero Az ókori civilizáció bukása