logo

X Quintilis AD

A diarchia

Valamivel előbb halt meg Diocletianus Salonaeban, miután megérte még kormányrendszerének összeomlását. A tetrarchiából most diarchia lett, és ez csak addig maradhatott fenn, ameddig az erők egyensúlya engedte. Hamar szét kellett hullania, mert bizalmatlanság, nagyravágyás, féltékenység, egy korlátlan tekintélyt nem ismerő félbarbár kor minden féktelen szenvedélye szüntelenül gyengítette.
Valóban hamarosan háborúra is került sor a két még megmaradt augustus közt: úgy látszik, Constantinus volt az, aki mondvacsinált ürüggyel megkezdte az ellenségeskedést. Licinius két ízben, először a pannóniai Cibalae (Vinkovci) mellett, a Száva partján (314. október 8.), aztán Trákiában szenvedett vereséget. De a két ütközet egyike sem volt döntő, s Constantinusnak be kellett látnia, hogy ha döntő győzelmet akar, a háborút a távoli keletig kell kiterjesztenie: fel kell használnia haderejének legnagyobb részét, és fel kell áldoznia a barbároktól egyre fenyegetett határokat. Szükséges haderő híján tehát inkább alkudozásokba bocsátkozott, és erre a megvert Licinius nagyon is hajlandó volt. Constantinus megkapta az Illyricumot, Görögországot, Moesia egy részét, Macedóniát, Epirust, Dardaniát, Dalmáciát, Pannóniát, Noricumot.

Miután a megzavart egyensúly helyreállt, még kilenc évig maradt fenn. Ennyi ideig élt még a diarchia koraszülötte. A két császár hatalmi köre addig terjedt, ameddig a kölcsönös bizalmatlanság és félelem engedte.


Forrás: Guglielmo Ferrero Az ókori civilizáció bukása