logo

X Quintilis AD

A birodalom új feldarabolása

Igazi sikereket a császár nem ért el többé - sem akkor, amikor arra tett kísérletet, hogy a dinasztikus elv felállításával a legfőbb állami hatalom egységét és fennállását biztosítsa, sem akkor, amikor megpróbálta megoldani a legfőbb állami tekintély problémáját, ami Augustus kora óta nyugtalanította az uralkodókat. Azon az úton, amelyre új dinasztia alapításával lépett, már a meghasonlás, a bizalmatlanság, a féltékenység rossz szellemei leselkedtek rá, a birodalmat eddig sújtó csapások után most az uralkodóházon belül lejátszódó tragédiák következtek.
Konstantinápoly századokon át palotaforradalmak színhelye volt - ezek már a dinasztiaalapító életében elkezdődtek. Constantinus már 326-ban meggyilkoltatta - hogy miért, nem tudjuk - Crispus nevű fiát, a frankok és Licinius legyőzőjét; és csakhamar azután második feleségét, Faustát is, Maximianus leányát.

333-ban ugyan nem vérezte be még jobban a kezét, de a lehető legvilágosabb bizonyságát adta annak, hogy a birodalom épülete ingatag alapokon nyugszik: felosztotta a hatalmat három fia és egyik unokaöccse között. II. Constantinus Galliát, Hispániát és Britanniát kapta; Constantius Ázsiát, Szíriát és Egyiptomot, Constans Itáliát, az Illyricumot és Afrikát, valamint mindegyikük az augustus címet; unokaöccse, Dalmatius pedig Trákiát, Macedóniát és Achaiát kapta és a cézár címet. Végül ennek öccse, Hannibalianus Armenia megürült trónját és a pontusi határtartományokat, valamint a „királyok királya” keleti címet nyerte el. Miért kellett tehát annyi harc és kiomlott vér árán megdönteni Diocletianus tetrarchiáját, ha ez az uralkodási forma újraéledt, csak meggyengülve és még kevésbé szerencsés alakban? De Constantinus nem tudta megoldani a legfőbb hatalom törvényes alapokra helyezésének kérdését. Kiderült, hogy az isteni eredetről lemondó dinasztikus elv éppen olyan gyenge és bizonytalan, és éppen annyira mesterséges konstrukció volt, mint a többi kormányforma, amit kipróbáltak.

Constantinusnak be kellett látnia: nincs elég ereje és tekintélye ahhoz, hogy családja nagyravágyó cselszövésein úrrá legyen, s egyetlen fiára ruházhassa rá hatalmát, így hát jobbnak látta a birodalmat felosztani - abban a hiszemben, hogy ha kielégíti a különböző versenytársak igényeit, akiket erővel elnyomni nem tudott, békét és nyugalmat teremt.


Forrás: Guglielmo Ferrero Az ókori civilizáció bukása