logo

X Quintilis AD

A türelmi rendelet

Itália elfoglalását kis híján Afrika meghódítása követte, és ez teljesen felborította a három császár között a hatalmi egyensúlyt, különösen Maximinus helyzetét tette nehézzé. 313 elején Constantinus és Licinius az új helyzetből fakadó nehézségek megszüntetéséről tanácskoztak.
A megbeszélésekről a korabeli források hiányossága miatt nem ismerünk részleteket, de Licinius kétségtelenül belenyugodott Constantinus hatalmának növekedésébe, s ennek fejében szabad kezet kapott Maximinus-szal szemben. Mégis más miatt volt történelmi jelentőségű a milánói találkozó: itt döntöttek az új türelmi rendeletről, ami az általánosan elfogadott nézet szerint a kereszténység végleges diadalát jelenti.

A valóságban a kereszténység diadaláról még nem lehetett szó, mert ez a rendelet nem mondta ki az új vallás fölényét a többivel szemben, nem is nyilvánította az egyedül igazi vallásnak, és államvallássá sem tette. A rendelet arra szorítkozik, hogy nyomatékosan megerősíti a 311. évi rendeletet; újra megengedi a keresztényeknek vallásuk szabad gyakorlását, amit már két évvel ezelőtt megkaptak; megszünteti az utolsó, még megmaradt korlátozásokat, és hangsúlyozza az augustusok jóindulatát azzal, hogy az üldözés éveiben elkobzott javakat visszaadja a keresztény templomoknak.
A keresztényeknek egyéb hasznuk is volt abból, hogy az állam a birodalmi hatalom megoszlása miatt meggyöngült: minél kíméletlenebből üldözte Maximinus a keresztényeket a keleti tartományokban, annál nyíltabban pártolták a kereszténységet másutt; a két császári párt között folyó polgárháborúban egyre inkább a kereszténység és a pogányság lett a jelszó.

Nem lehetetlen, hogy a két császár egyáltalában nem volt tisztában új rendeletének roppant politikai jelentőségével, s arra a következtetésre jutott, hogy a megoldásra váró problémák között az új vallás kérdése aránylag kisebb jelentőségű. De mikor volt a hatalom birtoklásáért küzdő államférfiaknak világos fogalmuk küzdelmük igazi tárgyáról s cselekedeteik igazi jelentőségéről?
Amit látnak és amiért szenvedélyesen harcolnak, azok megoldásra váró napi problémák. Maximinus is nyomban megértette ellenfeleinek politikai lépéseit, s megtette ellenintézkedéseit. Licinius még Itáliában tartózkodott, amikor Maximinus már benyomult a Balkán-félszigetre, bevette Büzantiont (Bizáncot), majd Perinthust (Heraclea), s végül Hadrianopolis (Drinápoly) felé indult. Licinius csak védekezhetett. De a nagy összecsapásban 313. április 30-án Perinthustól nem messze, Heracleától mintegy 18 mérföldnyíre megfordult a hadiszerencse: Maximinus vereséget szenvedett, s Ciliciába menekült később ott is halt meg.


Forrás: Guglielmo Ferrero Az ókori civilizáció bukása