logo

XXII Aprilis AD

Az erőszak politikájának diadala

Néhány év alatt tehát már a negyedik katonai zendülés diadalmaskodott. Az erőszak mindinkább a jog fölé kerekedett, és a katonák által zaklatott, a jogot megtestesítő szenátus meggyöngült, és megvetés tárgyává lett. Ez az utolsó lázadás ráadásul még jobban megrázkódtatta a birodalmat, mint a korábbiak. A példa ragályos volt, és a zendülés szelleme a birodalom középpontjából átterjedt a provinciákra is. Ha már a légiók döntenek a császárválasztás dolgában, miért élvezzék akkor csak egyes provinciák seregei ezt a kiváltságot, és mások nem?
Most minden seregrész saját maga akart császárt választani. Mert egységesítő, mindenki által elfogadott elv hiányában a nyers erőszak politikája törvényszerűen vezet további szétforgácsolódáshoz és bomláshoz. A helyzet csakhamar annyira komollyá vált, hogy úgy tűnt, a szenátus kínálja az egyetlen megoldást.

Az általános pánikban megint mindenki ahhoz a hatósághoz fordult, ami minden megaláztatás ellenére egyedül volt hivatott arra, hogy az állami rendet fenntartsa. Philippus ráeszmélt, hogy ő nemcsak arab, hanem római is, és a szenátus támogatását kérte - abban bízott, hogy ezzel legitimizálja uralmát, és sikerül legyőznie vetélytársait. És a szenátus, bár nehéz szívvel, ki is nevezte, hogy legalább egy uralkodó legyen a fővárosban, akit ugyan a felkelés emelt trónra, legalább törvényesíteni akarja uralmát. Ámde hasztalan keresünk a veszély órájában menedéket annál a tekintélynél, amit korábban személyes hatalmi vágyunk kielégítésére ástunk alá.
Mialatt Philippus azon fáradozott, hogy a szenátushoz közeledve megerősítse helyzetét Itáliában, a gótok újra betörtek a birodalomba. A dunai légiók félháborodtak azon, hogy miközben a barbárok elözönlik a birodalmat, a császár Itáliában tartózkodik, és elégedetlenségüket azzal fejezték ki, hogy Deciust, Dácia és Moesia helytartóját kiáltották ki császárnak. Erre új polgárháború tört ki. Decius megjelent Itáliában, és a mai Verona mellett legyőzte Philippust, aki a csatában meg is halt; aztán az Alpokon keresztül visszatért a gótok ellen harcolni, de 251-ben egy ütközetben elesett. Ő volt az első római császár, aki a barbárok elleni küzdelemben esett el. Elképzelhetjük a hír lesújtó hatását!

A légiók, amelyek a birodalom őreinek tekintették magukat, siettek Trebonianus Gallust - Moesia helytartóját - császárnak kikiáltani. O azonban alkudozni kezdett a gotokkal, és megvásárolta tőlük a békét. A légiók ekkor megint fellázadtak, és Aemilianust - Moesia új helytartóját - emelték a trónra. Most persze megint polgárháború következett, és Trebonianus elbukott.
A légiók pedig újból a szenátushoz fordultak, hogy szentesítse eljárásukat, és támogassa az általuk kikiáltott császárt. De alig hangzott el a szenátus beleegyezése, már ezek a csapatok is fellázadtak (hogy miért, nem tudjuk), meggyilkolták az uralkodót, s Valerianusra ruházták méltóságát (253).


Forrás: Guglielmo Ferrero Az ókori civilizáció bukása