logo

XXII Aprilis AD

A birodalom elbarbárosodása

Az állami és gazdasági összeomlás a társadalmat is megváltoztatta. A nemesség és a jómódú középosztály családjait kiirtották, tönkrejutottak vagy szétszóródtak, s velük tűnt el az első és a második század uralkodó osztálya: a politikai és társadalmi épület alapja. Bennük olvadt egybe a hellenizmus és a romanizmus, s az antik civilizáció uralmuk alatt teljesedett ki. Ennek az osztálynak a vagyonát és befolyását egy új oligarchia örökölte: meggazdagodott szerencsefiak s magas állású polgári és katonai hivatalnokok, akik csaknem mindnyájan alacsonyabb társadalmi osztályokból kerültek ki; és kifejezetten barbár eredetűek is, akiknek a görög-latin műveltségről alig volt fogalmuk.
A birodalom megint a barbárság áldozatává vált; belülről még inkább, mint kívülről: azok a barbárok, akik a Rajna és a Duna túlsó partjáról törtek be, nem voltak olyan veszedelmesek számára, mint a civilizálatlan fajok azon leszármazottjai, akik a birodalomban élve meggazdagodtak és hatalomra jutottak. Mindenütt alacsonyabb lett a kulturális színvonal - a filozófiában, a jogtudományban, a szépirodalomban -, mégpedig azért, mert az új hatalmak nem becsülték a szellemi javakat, vagy egyszerűen tudomást sem vettek róluk.

A birodalom vezető osztályai általában már nem rendelkeztek magasabb műveltséggel. Az általános eldurvulás miatt csökkent az ízlés színvonala, elfajultak azok az iparok és művészetek, amelyek virágzása korábban lényegesen hozzájárult a görög-római civilizáció fényéhez: az építészet, a szobrászat és az ékszerészet.
Azt, ami a korábbi gazdagságból még megmaradt, hiábavalóságok nyelték el: barbár luxus, ami rossz ízlésével, felfuvalkodásával, nehézkességével és stílustalanságával csak a jobbhoz nem szokottakat tudta elvakítani; zajos és féktelen mulatságok és ünnepélyek; gigászi méretű, de nem közcélok szolgálatában álló épületek - ezek ahelyett, hogy kielégítenék a szépérzéket, csak elképesztették a nézőt a néhány, még mindig virágzó nagyvárosban. Minél inkább elszegényedett a birodalom, annál magasabbra tornyosultak, annál szélesebben terpeszkedtek a nagyvárosok középületei.
Végül - s ez az antik civilizáció tényleges bukása - a pogány sokistenhit, az antik világ politikai, társadalmi és szellemi életének alapja is hanyatlásnak indult. Mindenfelől benyomultak a keleti kultuszok, és a már amúgy is alapjában megrendült világot minden erkölcsi érték megváltoztatásával fenyegették.

És mégis, noha Alexander Severus halála óta, több mint harminc éve a birodalom látszólag ellenállás nélkül engedte át magát a pusztító hatásoknak; noha úgy tetszett, hogy a tehetetlenség, tudatlanság, ravaszság, erőszak és erkölcsi romlás egyszer és mindenkorra leigázta az államot - mégis akadtak még ebben a világban szellemi és erkölcsi erők, amelyek képesek voltak kétségbeesett ellenállásra is.
A mindenütt terjeszkedő ízléstelenség és barbárság ellenére még mindig nem halt ki a felsőbb társadalmi rétegekben annak a kultúrának a befolyása, ami sokkal régibb, gazdagabb és szélesebb körű volt, semhogy a még megmaradtak tétlenségre engedték volna magukat kárhoztatni: még mindig akadtak fennkölt gondolkodású, nagy formátumú egyéniségek.

268-ban ez az ellenáramlat érvényesült: egy főtisztekből álló összeesküvés meggyilkolta Gallienust, s utóda ezúttal nem pipogya vagy cselszövő lett, hanem korának legkiválóbb katonája: Claudius Gothicus. Claudius Naissus (a mai Nis) közelében az ellenségre támadt, szétverte, és győzelmét kíméletlenül kiaknázta. Ki tudja, mit köszönhetett volna még neki a birodalom, ha a járvány 270-ben el nem ragadja! De császárrá - legalábbis a pannóniai légiók - azt a férfit kiáltották ki, akit maga is utódának akart; azon vezérek egyikét, akik vele harcoltak Gallienus ellen: Aurelianust.
Claudiushoz hasonlóan ő is értékes jellemmel és jó szellemi képességekkel volt megáldva. Éppen idejében jelent meg, mert a Claudius által megvert gótok csak további barbár seregek előhadai voltak. 270-ben vandálok és alemannok törtek be Itáliába, és 271-ben Placentia (Piacenza) mellett egy római hadsereget győztek le.


Forrás: Guglielmo Ferrero Az ókori civilizáció bukása