logo

XXII Aprilis AD

A kereszténység varázsa

A birodalom politikai életszükségletei szempontjából a kereszténység kétségkívül nagy veszedelmet jelentett. Minél inkább rosszabbodott a helyzet a harmadik században, annál hangosabban - felekezetek szerint több-kevesebb nyomatékkal - szólította fel az új vallás híveit, hogy tartózkodjanak a közhivataloktól és minden állástól, ami vallási meggyőződésüket veszélyeztethetné: tehát éppen a legmagasabb és legfontosabb állásoktól. A keresztény lelke üdvösségének kockáztatása nélkül nem gyakorolhatott felügyeletet a pogány templomok felett, nem rendezhetett cirkuszi játékokat, hitsorsosai felett nem ítélkezhetett, és nem járhatott el ellenük.
Az a világ, amelyben a többi emberek éltek, és élvezték az életet, a kereszténység által megvetett világot és világnézetet jelentett; sem öröm, sem fájdalom, sem jutalom, sem büntetés nem bírhatja rá az igazi keresztényt arra, hogy e romlott világ veszedelmes hiúságaiban lelje kedvét. Ellenkezőleg: minden vágya arra irányult, hogy a bűn és a siralom völgyéből minél előbb kiszabaduljon.

Ennek logikus következménye tulajdonképpen az volna, hogy a kereszténységnek kötelessége a birodalom megsemmisítésére törekedni; ha ezt nem teszi, Tertullianus szerint csak azért nem teszi, mert minden tette a szelídség uralmának van alárendelve, és ellenez minden erőszakot. De beszennyezheti-e lelkét e világ aljasságával és istentelenségével? Soha! Inkább a halál vagy a nyomor!


Forrás: Guglielmo Ferrero Az ókori civilizáció bukása