logo

XVII October AD

Actium.

Ilyen körülmények között Octavianus környezetének Antonius elleni intrikája és propagandája mind eredményesebbé vált. Octavianus felnyittatta Antonius-nak Rómában, Vesta szentélyében letétbe helyezett végrendeletét. Ebből ki-derült, Antonius azt kívánta, hogy Alexandriában temessék el, s Kleopátrától származó gyermekeire hatalmas területeket hagyott. Alexandriai győzelmi ünnepét a diadalmenet megcsúfolásának tüntették fel, minthogy ezt csak Rómában lehetett megtartani, s elválaszthatatlan volt a Iuppiter Optimus Maximusnak a Capitoliumon bemutatott hálaadó áldozattól stb. Ugyancsak jelentős sikere Octavianus híveinek, hogy Antoniust aki végeredményben mégiscsak Róma keleti határainak védelmezésén fáradozott sikerült sokak szemében árulónak, elfajzott keleti despotának feltüntetni. Ráadásul ugyanakkor, amikor maga békeszólamai és republikánus gesztusai ellenére következetesen és félreérthetetlenül tört az egyeduralom megvalósítására.

Antonius római befolyása ennek ellenére jelentős maradt. Mutatja ezt, hogy mikor keleti kudarcai láttán Octavianus elérkezettnek vélte az időt a nyílt szakításra (32-ben), nem kevesebb mint 300 senator hagyta el Rómát, s ment át Antonius táborába. Jellemző a közhangulatra az is, hogy bár Octavianusnak sikerült letétetnie a hűségesküt Itália és a nyugati tartományok lakosságával, végül is formálisan Kleopátrának üzentek hadat.
A döntő összecsapásra 31. szeptember 2-án Épeiros nyugati partjainál, Leukastól északra, az actiumi hegyfoknál került sor. Antonius következetlen magatartása alapján eredeti haditerve egyértelműen nem rekonstruálható. Flottájával az Ambraciai-öbölben foglalt állást, s hátát a szárazföldön felsorakozó légiói biztosították. Octavianus hajóhada, Agrippa vezetésével elzárta az öböl kijáratát.
A csata kezdetén Kleopátra hajói kitörtek az öbölből, s dél felé vették útjukat. Antonius nem tudni, attól való féltében-e, hogy a menekülő királynőt elfogják utána eredt. Egyes feltevések szerint, látva a felvonulás kedvezőtlen alakulását, kezdettől az volt a terve, hogy áttöri Octavianus hajóhadának blokádját, s keleten szervezi meg a végső ellenállást. Hajói egy részének sikerült az áttörés, és megmentette hadi pénztárát is. Azonban cserbenhagyott szárazföldi serege és az egységes vezetés nélkül Agrippa ellen kevés eséllyel küzdő visszamaradt flottarészlege végül is megadta magát. Octavianus a győzelem után visszatért Itáliába, s hosszú ideig a veteránok földdel való el-látásával volt elfoglalva, hogy lecsillapítsa lázongásukat. Ezúttal nem elkobzott, hanem pénzen vásárolt földek kerültek felosztásra.

A következő évben indult csak keletre. Először Syriába ment. Itt az Egyiptom felemelkedésére féltékeny, Kleopátra nagyhatalmi igényei miatt aggódó uralkodók nyomban mellé álltak. Egyiptomba 30 nyarán érkezett. Antonius és Kleopátra nem tudtak jelentősebb haderőt szembe állítani seregeivel. A kilátástalan helyzetben Antonius öngyilkos lett. Kleopátra először kísérletet tett, hogy megegyezzen a győztessé1, mikor azonban látta, hogy nem számíthat kí-méletre, maga is öngyilkosságot követett el.
Antonius számos hívét kivégezték, Kleopátrától származó gyermekeinek Octavianus megkegyelmezett, Kaisariónt azonban, Caesar és Kleopátra fiát megölette. Caesar fogadott fia szemében nyilván veszedelmes volt, ha a divus Iulius vérszerinti leszármazottja életben marad.

Antonius bukása nagyrészt határozatlanságának volt a következménye. A keleti hadszínteret és az itáliai helyzetet nem volt képes egyidejűleg áttekinteni. Octavianus-szal szemben sem lépett fel következetesen. Szemmel láthatólag nem ismerte fel annak egyeduralmi törekvéseit. Elszalasztotta a kedvező alkalmat a Lepidus-szal való szövetkezésre is. A republikánusokkal szemben megnyilvánuló engedményeit nem tudta a maga javára kihasználni.
Végzetes hiba volt részéről, hogy Rómában és Itáliában szinte ellenkezés nélkül átengedte a kezdeményezést Octavianusnak. Ennek következtében ellenfelének céltudatos politikával egymás után sikerült maga mellé állítania a különböző társadalmi rétegeket, míg az ő számára megoldhatatlan nehézséget jelentett pl. a Syria területén levő kisállamok és Egyiptom érdekeinek összeegyeztetése, következésképpen feltétlen támogatásuk biztosítása. De nem volt egység közvetlen környezetén belül sem. Ez lehet az egyik magyarázata Actiumnál követett védekező taktikájának is. Az viszont tagadhatatlan, hogy a keleti területek zilált helyzetének rendezésében jelentős érdemei voltak. Igen jó érzékkel választotta meg kisázsiai, judeai vazallusait, akiket Octavianus is meg-hagyott Pontos, Galatia, Kappadokia és Judea trónján, mint ahogy Antonius más keleti rendelkezéseit is lényegében fenntartotta. Nagyszabású változásokra került sor azonban, természetesen, Egyiptom területén.

Octavianus itt úgy lépett fel, mint a Ptolemaiosok utódja, ő lett az egyiptomi föld legfőbb tulajdonosa. A területet nem szervezték római tartománnyá, hanem az ő személyes birtoka lett, amit lovagrendi megbízottaival igazgattatott. A hadjárat során szerzett hatalmas zsákmány és a mérhetetlen királyi kincsek mellett az egyiptomi gabonával való huzamos korlátlan rendelkezés lehetősége felmérhetetlen befolyást biztosított számára Rómában: gyakorlatilag kezében tartotta a város élelmezését.


Forrás: részletek Maróti Egon Horváth István Castiglione László: A régi Róma aranykora.