logo

XVII October AD

Caesar Galliában .

Cato és Cicero után most már Caesar is eltávozott Itáliából. A Galliában kialakult helyzet gyors beavatkozást igényelt a római érdekek védelmében. Az ókori Gallia Transalpina a mai Franciaország és Belgium területét, valamint Hollandia és Svájc egy részét foglalta magában. A területet a rómaiak a romanizált déli tengerparttal (Gallia Togata) szemben Gallia Comatának (= üstökös, bozontos Gallia) nevezték. Területén az ősközösségi rendtől kezdve a fejlett városi településekig a legkülönbözőbb fejlődési fokon álló kelta törzsek éltek. A déli részen az aquitánok laktak. A terület északi részét a harcias belgák foglalták el. A közbülső terjedelmes vidékeken éltek a tulajdonképpeni gallok.
Ezek a törzsek a belső társadalmi forrongás és a földekért, legelőkért egymás ellen vívott állandó harc állapotában éltek. Közép-Gallia vezető szerepéért akkortájt a Rómával szövetséges aeduusok, illetőleg az egymással szövetkezett arvernusok és sequanusok küzdöttek. Utóbbiak a germán suevektől, az aeduusok pedig Rómától kértek segítséget. A germánok megvetették lábukat szövetségesük területén, ugyanakkor pedig a Jura hegység keleti lejtői felől, Rhodanus (Rhóne) völgyén a helvetiusok nyomultak előre a római tartomány felé.

A római kereskedők jó félévszázada élénk üzleti kapcsolatot alakítottak ki Gallia belső területeivel. Az üzleti érdekeken túl az Itáliával szomszédos hadszíntér Caesar számára kedvező lehetőséget kínált ahhoz, hogy hadvezéri babérokra, zsákmányra tegyen szert, s erős, személyéhez ragaszkodó hadsereget kovácsoljon össze. A határok kiterjesztésével azonban szolgálatokat tett a római államnak is, sőt azzal, hogy gátat vetett a kelta területet fenyegető germán inváziónak, előmozdította Galliának a háború átmeneti pusztításait követő gyors gazdasági és kulturális felemelkedését.

Caesar 58 márciusában érkezett meg tartományába. Megszervezte a határok védelmét. Mikor a helvetiusok megkísérelték az áttörést, benyomult a gall területre, vereséget mért rájuk, s kényszerítette őket, hogy térjenek vissza korábbi lakóhelyükre. Ezzel helyreállította a római tartomány és a germán területek közti védősávot. Majd ugyancsak az aeduusok védelmezése ürügyén megtámadta a sueveket, s a mai Strasbourg környékén szétverte Ariovistus germánjait, s a Rajnán-túlra vetette vissza a sereg maradványait.
A következő években Caesar több szárazföldi és tengeri csatában felmorzsolta a nagy számbeli túlsúlyban levő belga törzsek ellenállását. Jelentős sikereket értek el alvezérei is, hatalmas zsákmányt (nemesfémet, állatokat stb.) ejtettek, több százezer hadifoglyot adtak el rabszolgának. 56 végére Caesar hadijelentése Gallia teljes meghódításáról számolt be Rómában kissé elhamarkodottan. Caesar sikereit a nép ujjongással fogadta, s a senatus 15 napig tartó hálaadó ünnepséget szavazott meg elismerésül.

Időközben Rómában ismét a senatus ragadta magához a kezdeményezést. Beválasztották a néptribunusok közé saját emberüket, T. Antonius Milót, aki a városi csőcselék és a rabszolgák soraiból szervezett bandáival valóságos utcai harcokat vívott Clodius csapatai ellen. 57-ben, Pompeius beleegyezésével hazahívták a száműzetésből és rehabilitálták Cicerót. Viszonzásul Cicero hamarosan javaslatot tett arra, hogy Pompeiust az egész köztársaság területére kiterjedő proconsuli imperiummal ruházzák fel a gabonaellátás biztosítására.
A senatus és Pompeius nyílt közeledésére egyre inkább megromlott a viszony közte és Crassus között. L. Domitius Aenobarbus, az 55-re megválasztott consul nyíltan hangoztatta, hogy javasolni fogja Caesar megbízatásának törlését. Agitáció indult a veteránok földdel való ellátása ellen is. Ez már Pompeiust is aggodalommal töltötte el. így azután elfogadta Caesar meghívását közös ügyeik megbeszélésére. Caesar galliai hadjáratai idején is figyelemmel kísérte, s a zsákmányból pénzelt megbízottai útján lehetőség szerint befolyásolni is igyekezett a számára mind aggasztóbban alakuló római politikai helyzetet.

A triumvirek tanácskozására 56 áprilisában az észak-etruriai Luca városában került sor ünnepélyes külsőségek között. Több mint kétszáz senator, köztük számos hivatalban levő magistratus fogadta el a triumvirek meghívását. Utóbbiak pozíciójuk megerősítésére a következő fontosabb határozatokban állapodtak meg: Pompeius és Crassus a következő évre megszerzik a consulságot azután 5-5 évi időtartamra megkapják Hispániát, illetőleg Szíriát tartományul. Caesar galliai impériumát ugyancsak 5 évvel meghosszabítják, s erre az időre 10 légiót tarthat, melyek zsoldját az államkincstár fizeti.
Ezután Pompeius és Crassus a senatus konzervatív szárnyának ellenállása és a hivatalos pályázati határidő lejárta ellenére is elnyerték a következő évi consulságot, s érvényt szereztek a többi lucai határozatnak is. Majd további rendelkezéseket is életbe léptettek a triumvirek érdekében. Crassus még consulsága lejárta előtt (novemberben) sietve eltávozott keletre. Pompeius azonban továbbra is Rómában maradt, s tartományait legátusai révén igazgatta.


Forrás: részletek Maróti Egon Horváth István Castiglione László: A régi Róma aranykora