logo

XVII October AD

Az első triumvirátus megalakulása

Caesar, akit még 63-ban megválasztottak pontifex maximusnak és praetornak, ekkor Hispániát kormányozta mint propraetor. Egy év alatt jelentős katonai sikereket aratott a félszigeten, rendezte a tartomány gazdasági életét, egyúttal a maga anyagi helyzetét is, amit népszerűsége növelésére, politikai előmenetelére fordított korábbi költekezése megrendített. 60-ban hazatért, s mikor látta a csalódott Pompeius politikai elszigeteltségét, nagyszabású érdekszövetséget hozott létre. Kibékítette egymással a közös consulságuk óta ismét haragban levő Pompeiust és Crassust, s titokban megállapodtak abban, hogy ezután kölcsönösen összehangolják politikai tevékenységüket, és minden jelentős kérdésben egymás érdekeinek szem előtt tartásával járnak el. Magára vállalta, hogy a következő (59) évben mint consul megvalósítja Pompeius követeléseit.
A három befolyásos politikus titkos megállapodását szokás a későbbi hivatalos triumvir testület analógiájára első triumvirátusnak nevezni. A szövetséget utóbb házassági kapcsolattal is megerősítették: Pompeius feleségül vette Caesar lányát, Iuliát, Caesar pedig Calpurniát, L. Calpurnius Piso Caesonianus senatornak, Pompeius egyik tekintélyes hívének a lányát.

Caesar mindjárt consulsága kezdetén Rullus korábbi tervezetének mintájára két agrártörvény-javaslatot nyújtott be. Ezek alapján mintegy 20 000 embert elsősorban Pompeius veteránjait és legalább 3 gyermekes családapákat kellett ellátni a dél-itáliai és a campaniai közföldekből. Caesar viharos senatusi ülés után terjesztette tervezetét a népgyűlés elé, ahol M. Porcius Cato az azonos nevű legendás hírű censor dédunokája és M. Calpurnius Bibulus, a másik consul, valamint több néptribunus szervezte az ellenállást. A tervezet mellett fellépett Crassus és Pompeius is, s felvonultak ruhájuk alá rejtett fegyverrel Pompeius veteránjai is.
Caesar heveskedő consultársát és Catót eltávo-líttatta a helyszínről, a néptribunusok tiltakozását pedig egyszerűen nem vette figyelembe. Az összegyűlt tömeg egyhangú lelkesedéssel emelte törvényerőre a javaslatot. A törvény végrehajtására kijelölt senatori bizottság 20 tagját Caesar száműzetés terhe mellett kötelezte a törvény betartására vonatkozó eskü letételére. A megfélemlített Bibulus az év hátralevő részében nem is jelent meg többször a nyilvánosság előtt, így gyakorlatilag Caesar egymaga irányította az állam ügyeit. A római humor ezért az évet Caius és Caesar consuli évének nevezte.

így azután Caesar gyors egymásutánban valósította meg elképzeléseit, melyek céltudatosan és szisztematikusan a senatus háttérbeszorítására, a maga és két szövetségestársa érdekeinek biztosítására irányultak. Jóváhagyták Pompeius keleti intézkedéseit. Crassus lovagrendi barátainak érdekében le-szállították az Asia tartománybeli adók bérletének összegét. Szabályozták a helytartók hatáskörét, megszigorították a zsarolási ügyek elbírálását. Ezenkívül megszervezték a közvélemény tájékoztatását is a fontosabb politikai kérdésekről, az Acta diurna című hivatalos közlöny segítségével stb. Végül P. Vatinius néptribunus törvény javaslata alapján Caesar Gallia Cisalpinát és Illyriát kapta meg proconsuli tartományul öt évi időre, rendkívül széles körű teljhatalommal.
Pompeius javaslatára a senatus Caesarra ruházta még az időközben hirtelen elhunyt Metellus Celer tartományát, Gallia Narbonensist is. A két tartományra terjedő proconsuli megbízatás rendkívüli időbeli terjedelme eleve egy Gallia, esetleg Dacia elleni hadjárat tervére enged következtetni.

Az 58. évre a triumvirek híveit, L. Calpurnius Piso Caesonianust és Aulus Gabiniust választották meg consulnak. A néptribunusok közé került az eredetileg patrícius származású P. Clodius is, aki Caesarnak mint pontifex maximusnak a támogatásával lépett át a plebs soraiba. Clodiust korábban rajtacsípték, hogy egy nők számára tartott vallási ünnepségen női ruhába öltözve belopódzott Caesar házába, hogy Pompeiával, Caesar akkori, második feleségével találkozzék. A súlyos következményektől a fiatal Clodius csak Caesar jóindulata folytán menekült meg. Most azután elérkezett az alkalom, hogy lerója háláját vele szemben.

Clodius nyomban az év kezdetén négy törvényjavaslatot fogadtatott el, melyek a plebs érdekeit szolgálták, s a senatus ellen irányultak. Eltörölte a térítést, amit a szegény plebeiusoknak a havonta osztott gabonáért fizetniük kellett. Megtiltotta, hogy népgyűlés alkalmával megfigyeljék az ún. égi jeleket. Ezzel azt kívánta meggátolni, hogy különféle kedvezőtlen „előjelek” ürügyén meg-hiúsítsák a senatusnak nem tetsző törvényjavaslatok letárgyalását.
Visszaállította a Catilina-felkelés idején betiltott collegiumokat, a római plebs szakmánkénti tömörüléseit, melyek a politikai szervezkedésnek is fórumai voltak, s ahol a rabszolgák is szerephez jutottak. Végül korlátozta a censoroknak azt a jogát, hogy a senatori névjegyzékből törölhessenek valakit. Ezt a módszert az előző években többször is felhasználták a néppel együttműködő senatorok ellen.

Majd Caesar intézkedéseinek biztosítására eltávolíttatta Rómából Catót és Cicerót. Catót megbízták azzal, hogy a Ptolemaios Aulétés egyiptomi királlyal történt megállapodás értelmében vegye át Cyprus szigetét, amelyet királya, II. Alexandros végrendeletében Rómára hagyott. Cicerót Caesar előzőleg a maga oldalára akarta állítani. Sikertelen kísérlete után azonban kiszolgáltatta őt Clodiusnak, aki már régen várt a leszámolásra, ugyanis korábbi botránya idején Cicero az ő példás megbüntetését követelte. Clodius törvényt hozatott, amely száműzetéssel sújtott mindenkit, aki a néphez való fellebezés (provocatio) jogának áthágásával római polgárt halálra ítél, vagy a múltban halálra ítélt.
Cicero kétségbeesetten keresett védelmet a senatusban, Pompeiusnál. Mikor látta, hogy hiába, még a törvény életbe lépte előtt önként eltávozott Rómából. Ezután most már név szerint ellene hozott határozattal lerombolták a Palatínuson levő házát, helyét a Libertás (szabadság) istennőnek építendő szentély számára szentelték fel, vagyonát pedig elkobozták.


Forrás: részletek Maróti Egon Horváth István Castiglione László: A régi Róma aranykora